Egy tiszta forrás mellett leültem csendesen.
Oly tiszta volt. megmostam lábam s a két kezem.
Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy tölgyfa levelével töröltem meg magam,
a legmagasabb ágon cinke szólt hangosan.
Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el.

Egy másik tölgyfaágon zengett a csalogány,
csak szólj, te kis madárka, ha a szíved vidám.
Régen ég a szívem érted, soha nem feledlek el

...

Ádámnak mondott valaki,
s egyedül éltem édenemben.
Fels? virágok százai
dícsértek illatukkal engem,
és az ?si állat-sereg
mind sz?kebb körben körülöttem,
még b?n nélküli testemet
bámulta szertelen gyönyörben.
Csobogó patak sietett
csókolni mezítelen lábam,
és tükrében szemeimet
boldogan mosolyogni láttam.
S a hegyek lépcs?fokait
mid?n öntözte esti harmat,
eljött a boszorkány, Lilit,
útján azurkék alkonyatnak.
Mint csendes álom, b?ntelen,
oly könnyed, lenge volt a lénye,
mint gyógyító kacaj, nekem
oly édes volt szava zenéje.
Boldogabb már ne is legyek !...
Ám az átkozott fának árnyán
elszunnyadtam..., s hogy ébredek,
csendes mosollyal Éva vár rám...
Mire a kék hajnal megint
reáhajolt a tengerekre,
az én Lilitem messze t?nt,
akár az árnyék - mindörökre.

...

Egy csendes kis faluban leszállott az este,
Csak egy szomorú lélek sétál a sötétbe!
Szíve összetört s bánatában könnye hull,
Sétált csak sétált már a falun túl!
Tudta hova viszi célja s merre fut,
S hamarosan a gaja patakra jut!
Barna kislány leült a partra,
S nem tudta ki hallja,de szíve bánatát elsírta!
S ezt kérdezte:
-Istenem én minek élek?
-Miért kell,hogy ennyit szenvedjek?
De kérdésére nem kapott választ,
S a lányka nem talált vigaszt!
Csendes gaja parton éjfélt üt az óra,
S egy szomorú barna lányka t?nt el a habokba!!!!

...

Szunnyadni tér a Hold, serényen kél a Nap,
Rigófütty kacag, dallal t?n el a hajnal.
Áhítatos csendben, ébred a kikelet,
Zöldbe öltözik a nesztelen természet.

Rügyek fakadjanak, virágok nyíljanak,
Öröm az arcodon, mosoly az ajkadon.
Felh?tlenül legyen boldog, szép a napod!
Karollak, forró szerelemmel csókollak.

...

El?ttem csendben,
sokáig álltál,
tekintetedben
a szíved fénylett.
Az a tekintet
múltunk idézte.
Nem láttam többet
ezen a földön...

Úgy távolodtál,
mint néma angyal.
Állok sírodnál:
édeni béke.
Földi emlékek
lengnek fölötte,
s a tiszta lélek
ártatlan álma...

Csillag-sereg!
Hallgatag éj!

...

Mélyen, békésen aludt még,
Mikor magamhoz ölelve,
Alvó pilláit életre lehelve,
Szóltam, mennem kell,
Szívem...
? kérte, ne hagyjam magára
Észrevétlen, mert rémületes,
Ha hirtelen riadva nem talál...
Megtanulta már,
Hiányzom ha
Egyszerre
Nem vagyok...


Aztán kilépek a hajnali, h?s légbe,
Melyet a friss utca arcomra lehel.
Itt-ott már egy madár próbálgatja
Hangját, de a teljes koncert még
Várat magára. Most csend van.
Jó így.
Elmerülhetek a szárnyas gondolatban,
Mely visszaröpít hozzá, pedig csak
Egy súlyos munkanap választ el, s
Láthatom,
Megint...


Hogyan tudott így egyszerre bennem
Kitölteni minden kis zugot?
Kiürültem?
Igen, azt hiszem, csak a titkolt,
Meg sem fogalmazott
Remény volt él? bennem.
Minden más vitt,
Mint egy mechanikus
Gépet, tovább, pergettem
A napokat, mint néni,
Falun, jószágnak
Hasznos
Magokat...


Eljött, véletlenül, hiszen az angyalok
Soha nem szólnak el?re, elrontanák
A nem várt örömet, azt, hogy mit kapok,
Balgán kifecsegve...
Az angyalok csendesek, mindig okosan
Cselekszenek, s mikor már veszve
Látszott minden, mikor a szívem ott
Vonaglott egy nem létez? kereszten,
Belépett, s csendben jelezte, értem
Született, miattam létezik,
S egy angyal, az imént,
Halkan, alig lépve,
Annyi év után,
?t jutalmul
A karjaimba
Tette...


A szívem érett narancsként
Csordul, a mámoros
Gondolattól hogy este
Megint, mindig
Hozzá érkezem,
Ragyog a szemem...
? nyakamba ugrik,
Ölel,mert fél, hogy
Mint egy látomás,
Elt?nök...
Megértem, szegényt.
?t is érte annyi
Fájás...
Szeretem törékeny,
Illékony lényét,
Föltárta el?ttem a világ
Köznapi mindenségét,
Csillagok bolondos
Udvarát...


Aggodalmasan megfürdet,
Mint egy babát,
Én boldogan hagyom,
Hisz érintése édes,
Annyira hiányzott
Gyönyör?sége,
Fénye...
Belefulladok a gondos
Szerelembe, mint a
Bolyhos, meleg,
Hatalmas
Törülköz?be...


Szabadultan a napi hordaléktól,
Tisztán, mint ki az istenek
El?tt hódol, elnyúlok,
Kezei érintését vágyom.
Kigyúrják bel?lem napi,
Gyötört fáradtságom,
A véráram zuhogva
Indul testemben
Szerteszét...


Csak az éjszaka kíséri
Csendesen, bájos
Szerelmünk sok,
Kedves
Neszét...

...