Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




« Első oldal
1
Tükörkép
Elmúlnak az idő
Csendes percei,
Szerelmesek álmai
Dacos pillantásai.
Megszelídítve minden,
Örök pillanattól,
Kezem a kezeddel,
Végleg összeforr.
Nincs ember,
Ki parancsolhat,
Szerelmes szíveknek,
Arcod tükörként,
Visszatükrözi lelkemet.
...
Lőrincz Andrea
SZERETLEK
Ha majd egyszer a siromnál állsz,
S engem többé már nem látsz;
Ird a porba csendesen
Őt valaha SZERETTEM!!!!
...
Hadd legyek
Édes könny, szemlátomás, csodás varázs.
Hanyatló én, ki messze tőled mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Lelkeddel vívott égi harcot,
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást,
Szívemben álmatag, tompa bírást.
Engedd, hogy életed és csended legyek,
Hallgatag mély türelem ki ért,
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik,
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik,
Én legyek a vigasz, s te a minden,
Élet, elfelejtett reményeinkben.
...
Isten kezében
Hogy vágyom illatod, ízed,
s miért repít feléd a vágy?
S vonz a lüktető, szép szíved,
karol a gyengéd szavad át?

Öledbe ültet sóhajod,
mosolyod íve hidammá
épül, ha kettőnk közt hagyod,
s válsz a vágyott világommá.

Kéznyújtásnyi boldogságod,
az vagyok... ha nekem leszel.
Életet ád dobbanásod,
s lelkem az enyémhez emel.

Ott karolj, fűzz tenmagadba,
csendesedjen békéd belém,
álmodért küzdj, fel nem adva,
míg Isten nem fektet mellém...
...
Dal a szirénhez

Arcomra barázdát szánt a kín,
A kötél a húsomba vág,
Nyugodt a tenger. Odakinn
Elcsendesült a világ.

Matrózaim ? tudatlan-boldogok -
Bekötött füllel járnak.
Nem hallják őrjítő dallamod,
Csodáját e tájnak.

Tán sejtik, mi ez a rémület,
Melybe létem belereszket;
Hősök, kik hallották éneked,
Egytől-egyig odavesztek.

Jómagam még élek.
Vitorlásom messze jár,
Ám bennem a megperzselt lélek
Sosem lesz a régi már.

Néhány áldott pillanat
Új létezést teremt,
Hallottam szirén-hangodat,
S most megőrjít a csend.

?Forduljunk vissza gaz ebek!? ?
Üvöltöm eszem vesztve ?
?Hallanom kell az éneket,
Vagy feszítsetek keresztre!

Mert kidöntöm a főárbocot,
Ha kötelem nem oldjátok,
Fordítsátok vissza a hajót,
Vagy szálljon átok rátok!?

De hiába küzdök. A kötél erősebb,
Az árboc is kemény,
Hiába minden égő seb,
Elfogy a vak remény.

Elfelejtesz. Új hajók jönnek,
Te énekelsz tovább,
S én nem hallom többé életem legszebb
Szirén-dallamát.

...
Szeretet,
Mikor fáradtan


...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szellő is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, szűk
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legelsőt, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én őt szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
őrlődtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment tőlünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesítő, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem belőled a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
előttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom előtt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el tőlem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkettőnket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kettősen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egytől kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...



...
Szeretet,

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó