...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Nem találok Rád hiába kereslek Kedvesem.
Kereslek a város zajában
kereslek a csendes tájban,
kereslek az erdök sötétjében
kereslek a tisztások fényében.
Mire jó a zaj vagy a csend
a város a táj?
Kinek jó az ha a világban párjára nem talál?
Mire jó a sötét vagy a fény
az erdö vagy a tisztások?
Minek az élet kedvesetek nélkül
ha nem találjátok?
Pedig mindenütt ott van Ö.
A zajban a csendben a fénybem a sötétségben.
Szivetek majd rá talál,azzal keressétek!

...

Csendes az éj, nyugszik a táj
felettem repked egy kismadár
kék az ég s a nap ragyog
végre nyár van s boldog vagyok.

Még kék az ég, a nap nem ragyog
levelek hullnak de vidám vagyok
lehetne kicsit melegebb,
nézd az es? is eleredt.

Szürke az ég, s a nap sincs fenn már,
fehér pelyhek hullnak alá,
hideg van s vacogok
boldog én már nem vagyok.

Olvad a hó, s az ég is tisztul
testemben a szikra is lángra gyúl
nem fázok én, nem vacogok,
igen ismét boldog vagyok.

...

Egy csendes, nyugodt ?szi napon
Ha kinézek az ablakomon,
vágyakozó gondolataim
a szell?re ültetem
vigye el hozzád e kis üzenetem.
A napfény ragyogja be
szomorú napjaid.
Szerelmem tüze melengesse a vágyaid.
?szi szell? süvít végig a tájakon,
viszi az üzenetem hozzád
azt hogy Szeretlek és hiányzol nagyon!
Egy csendes,nyugodt ?szi éjszakán
a süvít? szell? kopogtat
szobám ablakán.
Üzenetet hozott és azt súgta csendesen,
zárd be az ablakot,nyitsd ki az ajtót
mosolygott kedvesen.
Öszi szell? süvít végig a tájakon
meghozta Szerelmem, akire
vártam és vágytam már oly nagyon!

...

Volt egy nagy álmom és most már bánom
hogy annyi b?nt követtem el.
Nincs bennem kétség, jön a sötétség,
sóhajom a kaszás viszi el.
Nélküled élni, bármit megérni
tudom jól nem érdemes.
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.

Fáj minden kínom, ezt már nem bírom
búcsúzom hát Szerelem.
Jön a megváltás, nem marad hát más
a bú italát lenyelem.
Gyönyör? lényed, itt hagylak Téged
már semmi sem érdekes.
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.

Emlékszem én még, mily gyönyör?ség
hozzád bújni Kedvesem.
Fogni két kezed, nézni szép szemed
és csókolni Téged csendesen.
Hozzád hajolni, füledbe súgni
gyere Angyal kérlek szeress.
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.

Most az én szívem, meghasad egészen
mert nem vigyáztam Rád.
Elhagytál engem, megérdemeltem
nem érhet Téged vád.
Nélküled most már, nincs többé nyár
örökre sötétség lesz.
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.

Köszönök mindent, a Te szerelmed
mindennél többet ér.
Ez lett a vége, életem regénye
szomorú véget ér.
Szívem nem dobban, nem állok ajtódban
elszakadt a filmtekercs.
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.

Elszáll a sóhaj, s utolsó óhaj
emlékezz rám Kedvesem.
Aztán majd egyszer, ha megöregszel
keresd meg a fekhelyem.
Hozz egy virágot, az elveszett álmot
s legyen enyém az a perc.
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.

Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szól ez a vers.
Sóhajom félek, nem talál Téged
tudom már nem szeretsz.
Ezért már látom, nincs mit csinálnom
boldogság ugye eltemetsz?
Te vagy az Élet, szeretlek Téged
err?l szólt ez a vers.

...

Gondolatban, hozzád szállok,
Megölellek, megcsókollak, megölelek
Tengerkék szemedbe belenézek,
Amiben ott meglátom a lelked.
Lelked láttán, boldogság viharzik át testemen,
Zöld szemem mélyében, tengerkék szemed,
Vad vihart kavar fel.
Vad viharból tornádó támad fel,
Amit ketten Mi alkotunk meg.
Testünk, lelkünk eggyé válik,
Mint egy tornádó, mi magasból a földig ér le.
Lassan elcsendesednek vágyaink,
Mint ahogy a tornádó lassan felszívódik!
Még egyszer belenézek tenger kék szemedbe,
Ami megcsillan az én zöld szememben.
Aztán testünk elválik egymástól,
De a lelkünk ott marad egymásnak!

...