De jó a sok ó, az olyan megkapó!
Ha kedvesem simuló, odaadó, nem nagy az ego.
Szeme ha rám tekint csillogó, nem fakó.
Szája édesen csókoló, nem oly? hideg, mint a hó.
Karja szorosan átkaroló, nem távoltartó.
Keze bársonyosan simogató, nem durva posztó.
Hangja kedvesen búgó, muzsikáló, nem elutasító.
Fürtjei mint a rugó, kunkorodó, nem kisimuló.
Illata csábító, mámorító, nem orrfacsaró.
Jelenléte megnyugtató és soha nem zavaró.

Aki megbízható és nem széltoló.
Aki igazmondó, nem mesemondó, hazudozó.
Aki szorgoskodó, nem naplopó.
Aki illemtudó, nem tapló, tuskó, surmó.
Aki számára fontos a diszkréció, nem kidumáló.
Aki mértéktartó és nem nagyivó.
Aki egy cukorborsó, nem gúnyolódó.
Aki jóravaló, odaadó, szavatartó, nem áruló, kígyó.
Aki óvó, imádó és nem bántó, gátló, én is dettó.
Aki hódító, vonzó, kitartó fickó, az méltó és pont hozzámvaló.

Érzései időtálló és nem tavalyi hó.
Tudom az ilyen ember ritka, mint a fehér holló.

Ó, ez alig hihető, pedig mondom ilyen ?!
Így lett az óból ?.

Siófok, 2023. augusztus 18. - Gránicz Éva -

...

Álltam, néztem, előttem Gibraltár sziklája emelkedett,
Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott,
A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott.
Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett.

Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt,
Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát.
Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát.
De megyek tovább, várok még élményt... a következőt.

Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
Minket láthatóan megtámadó a vihar,
Ide fog érni és le is fog gyűrni hamar…
Minket láthatóan megtámadó a vihar.

Ha lett volna periszkópunk, jól, időben láthattuk volna,
Hogy milyen a vihar, milyen fajta és vajh’ mi a szándéka?

Néztünk a bokrok közül, néztünk egy motoros repülőgépet,
Körözgetett mert nem tudott leszállni, kereste menedéket?

Próbáltam a nap helyzetét pontosabban vizsgálni,
A felhők résen át kevéssé engedték meglátni.
A fele le volt takarva! Napfogyatkozást látni?

(3 soros-zárttükrös)
Még induláskor verőfényes nap ígérkezett,
A napsugár csillogott villogott, így érkezett…
Még induláskor verőfényes nap ígérkezett.

Időnként nagy, sötét felhők ráérősen úsztak az égen,
Ilyenkor eltakarták az erőlködő napot, egészen.
Láttuk némely felhő fekete volt és nedvességgel teli,
Csupán idő kérdése kirándulókra, mikor önti ki.

(3 soros-zárttükrös)
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló,
Még nem áztunk, de jó, hogy túléltük... buszmegálló...
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló.

Vecsés, 2019. július 10. – Kustra Ferenc József – íródott 3 soros-zárttükrösben és bokorrímesben.

...

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Láttam, mosolya nem volt csalárd.
Örömmel beszéltünk,
Idő, elment nékünk.
Időnk tűnt gyorsan, mint egy gepárd.

Faggattam Kegyedet, egy folytán’,
Szívben melegség volt egy folytán’.
Mondtam én magamról,
Kegyed szólt magáról.
Időnk ment rohanvást, egy folytán’.

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Szeme csillogott, nem volt csalárd.
Módfelett csak néztük
Egymást… érdemeltük.
Csak szerelem... nem volt csatabárd.

Azt nem tudod megtiltanod nekem, hogy álmodjak… és át sem írhatod.
Szívemben élsz továbbra, az álmomban vagy, bár lehet, te az egészen túlvagy.

Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban és leoninusban.

...

Tűnő boldogság oly' messzi foszlányai jutottak eszébe,
Nem emlékezett, pedig majd’ beleszakadt az erőlködésbe…
Sunyin próbált régi időből, valami másra emlékezni,
Mivel átkötheti emlékeit, köd-függönyt kikerülheti…

Szemében az aggodalom köde és remény fénye csillogott!
Valamerre el kellett hajolni, de válaszolni nem tudott.
Énje letagadta, ki ő, betegsége tréfát űzött vele,
Nincs meg semmi, eltűnt, mintha nem lett volna előző élete.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József

...

A folyó, rém furcsán csillogott,
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.

Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.

Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.

Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc József

...