Agy? Zsuzsanna, sz?ke rózsa,
nyolc teljes napja kedvesem!
A kurta gyönyör, édes óra
talán a legjobb szerelem.

Tudom-e most, hogy eleresztelek
bolyongva majd hová jutok?
Isten veled, te szép, te legszebb!
Sietve, messzebb,
csak elfutok.

Megyek, s a csókod búcsulángja
még ajkamon lobot vetett,
még megpihenni, kicsi lányka
karomba hajlik szép fejed.
Érzed, a szívem egyre reszket?
A tied vígan dobogott!
Ha elmegyek, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
szeretlek ott.

A nyerget már lovamra tették,
jaj, miért is nem marad velem
a te haszontalan fejecskéd,
melyt?l most illatos kezem?
Szemed nevetve rám mereszted,
mint nimfa, ha futásba fog.
Még szemem is, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
csak mosolyog.

Ó mennyi báj, és mennyi bánat
édes bucsúdban, gyermekem!
A könnyed is csupa varázslat,
szemedb?l szíved int nekem.
Vígaszt adna, ha halni kezdek,
szemed, mely élni buzdított.
Mégis megyek, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
már csak sírok.

Zsuzsanna, majd ha elfelejtesz,
egy percig ?rízd még tovább
- mint virágot kebledbe rejtesz -
hervadt szerelmünk illatát.
Ti boldog esték, hova lesztek?
emléketek még itt ragyog.
Isten veled, te szép, te legszebb!
Sietve, messzebb,
tiéd vagyok.

...

Ne írj! Fáradt vagyok, és szeretnék kihúnyni;
a szép nyár nélküled fáklyátlan szerelem.
Ha karom el nem ér, jobb néki már lehullni;
síron kopog, aki kopogtat szívemen.
Ne írj!

Ne írj! Legyünk halál, magunknak is csak emlék.

Kérdezd meg az Ég Urát, hogy szerettelek-e.
Hallgatásod mögül hallani, hogy szeretsz még,
menyország volna, mely nem fogad be sose.
Ne írj!

Ne írj! Tudom, ki vagy, s fáj rád gondolni, bízni;

hangod ?rzi a múlt és gyakran hívogat.
Ne nyújts él? vizet annak, ki nem tud inni;
drága betük elém idéznék arcodat.
Ne írj!

Ne írd a szót, melyet olvasni nem merek már:
úgy érzem, az ragyog a mosolyodon át,
hangod abba ölel, amit a képzelet vár,
s csókod azzal süti szívembe parazsát.
Ne írj!

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

A mai napnak vége,
sétára indulok.

Hát útközben egy szépleány
épp arra jön gyalog.

Fehér kezénél fogva
erd?be vittem ott.

S az erd?ben a szépleány
keservesen zokog.

"Mi lelt, mi lelt te szépleány.
hogy könnyed hullatod?"

"Sz?zességemért sírok,
mert te most meglopopod."

Nem vagyok én gazember,
hát menni hagytam ott,

fehér kezénél fogva
kivezettem legott.

Hát kint az erd?szélen
a szépleány dalba fog.

"Mi lelt, mi lelt, te szépleány,
hogy így harsog dalod?"

"Nevetem a nagy melákot,
ki csóktalan hagyott."

"Hát menjünk vissza szépleány,
száz tallért is adok."

"Nem százért, ezerért se
leszek már én rabod.

Kezed között volt a madárka,
elszökni mért hagyod?

Kezed közt volt a szépleány,
csókoltad volna ott."

...

Nantes város tömlöcében
ül egy szomorú rab,

kit csak az ?r leánya,
más nem is látogat.

S?r?n meglátogatja,
visz ételt és italt.

-Sorsom fel?l mi hírlik?-
szól egy napon a rab

-Azt mondják, még ma reggel
életed megszakad.

-Ha már közel halálom,
oldozd ki láncomat!

"Márki, vajon ki ez a n??
Megmondhatnád nékem?"
A márki azt felelte: "?,
uram, a feleségem.

"Neked jobb márki mint nekem,
hogy asszonyod ilyen szép!
Ha nekem adnád, szívesen
gondvisel?je lennék."

"Ha nem vagy, uram, a király,
ezt százszor meglakolnád.
De minthogy te vagy a király,
parancsod várja szolgád."

"Márki, ne vedd zokon, hiszen
kárpótlást kapsz ezért te!
Megteszlek minden seregem
f?marsalljának érte."

"Isten veled, élj boldogul,
szívemnek szép virága!
Elhagyjuk egymást, mert az úr,
a király így kívánja."

A királyné csokrot kötött
szép liliomvirágból.
Megszagolta a márkiné,
s meghalt az illatától.

...

Kis patak lábamnál folydogál
csobogó teste néha ásít
micsoda tündökl? délután
ragyog fejünk fölött a nap
a boldogság aranyalmái beragyognak miknket

szép vagy kedvesem mint az édeni kertben
a gyümölcsök boldog mosolygása
és amíg kertünkben égi vendégek
vernek csillogó sátrat
hajadnak ékes sátorából
a szerelem aranyalmái
hullnak izgatott ölembe.

...