Hullámok ostromolta parti sziklafalak ezrei omlanak le szerte
Álmaimat óvatlanul haragos valóság mélyre süllyeszteni merte
Némely helyeken örök tél uralkodik, a zord id?t nem éli semmi túl
A nyár után vágyódnak az él?k, közben könnyek áradata földre hull

A szél már nincs köztünk már csak ott fúj, ahol becsülik még létét
Reggelente látom meghalni a jöv?m, mely jelenti létezésem végét
Nem kapok leveg?t hiába e lélegzem,de a remény megírta hozzám levelét
Benne ,boldogságban lehetek veled, csupán annyit kér adjam neki életem felét

Én akár az egészet is neki adnám, csak már láthassak t?led egy mosolyt
Ugyanis már nem bírom tovább nélküled, hiányod igazán csak most fojt
Szeretni akarlak addig míg élek,szabadítóm vagy kire várok régóta
Rád gondolok szüntelen, ott vagy elmémben akár egy édesen szép nóta

...

Senki szívemb?l Téged ki nem ?zhet.
mióta akkor sorsod, sorsomba f?zted.
mert lelki társad vagyok, már örökre!
az átjárót bezárom, a test csupán anyag!!
ha elmúlt, csak a szellem napfény-fátyla marad.

hogy bús légy, nem hagyhatom, értsd meg!
társam voltál a magányban, ezért kérlek,
alkoss, élj! légy boldog, társas lény.
én melletted leszek mindig, ne félj!

...

Egy élet ? egy szerelem.
Mi kell ahhoz, hogy igaz legyen?
Vajon örökké éghet az a t?z,
Mely bel?led majd úgyis bolondot ?z?

Egy élet ? egy szerelem.
Adja hát Isten, hogy így legyen!
De lángolhat-e a mindig az a vágy,
Vagy egyszer kih?l, s kivet a hitvesi ágy?

Egy ember ? egy test.
Egy szív ? egy lélek.
Egy végtelen szerelem lehet az élet?
Vagy csupán hullámzó és szeszélyes érzelem?
Mond meg hát, ha tudod, nagy Isten!

De ?, mint mindig, most sem felel.
Csak Ámorra mutat, ki céloz és tüzel.
S az ember már oly esend? és gyenge,
Hogy sorsát tudja jól: vége, vége...

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Alázatos jajszavak tanítottak
A válás tudományára. Barom
kér?dzik, várni kell... városiaknak
végs? víg órája ez... mormolom
szertartását a kakasszavú éjnek-
az úti bánat a vállra terült,
kisírt szemek a messzeségbe néztek,
a múzsák dalába n?sírás vegyült.

Ki tudhatja, mikor azt mondja - válás,
hogy mi vár rá, mekkora szakadék,
hogy mit jövendöl a kakaskiáltás,
mikor az Akropoliszon t?z ég,
valami új életre virradóra,
mikor mélán rág almán a barom,
hogy a kakas, új élet hírhozója,
mivégre verdes a városfalon?

Szeretem szövedékét a szokásnak:
csónak cikázik, orsó duruzsol.
Nézd, nézd csak mezítlábas Déiádat,
repül feléd, akár a hattyútoll.
Az öröm nyelve mily sivár, szegényes,
ó, életünknek csenevész töve!
Volt már minden, ismétl?dik csak, édes
csupán a felismert perc öröme.

Hát legyen úgy: az agyagcsészealjat,
mint kiterített mókus teteme,
beborítja egy áttetsz? alakzat-
egy lány hajol a viasz fölibe.
A görög Ereboszról nem mi jóslunk,
asszonynak viasz, vas a férfinek.
Minekünk csak a harcmez? a sorsunk,
nekik - jövend?t mondva halni meg.

...

Látom: ma szemed különös-szomorú, tüze fáj,
s véznább ma kezed, míg a térdedet átkarolod,
Figyelj ide: messze, a Csád csuda-partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

Harmónikus és kecses, édes arányú kobold,
b?rén divatos, kusza minta varázsa virul,
versengeni senkise tud vele, tán csak a hold,
míg ring a tavak tetején, remeg és kisimul.

Távolban akárcsak a tarka vitorla, suhan,
futása örömteli, fürge madár-repülés,
márvány üregébe bujik, ha az est lezuhan,
s ilyenkor a föld csodaszép örömök fele néz.

Mondjam, hogy a messzi regékben, az ifjú vezér
hogyan szeretett s vele volt-e az éjhajú lány?
Nehéz ez a köd, belehelted, a torkodig ér,
és hinni csupán az es?ben akarsz ezután.

Meséljem-e el, milyen ékes a trópusi táj,
mily karcsú a pálma s a f? milyen ?s-magas ott?
Zokogsz? No, figyelj csak: a Csád csuda partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

...