Nekem csak ?sz van.
Nincs tavasz, se nyár.
Nekem már nem dalol.
Többé kismadár.

Mint ?szi falevél.
Kit fája ledobott.
Egyedül nélküled.
Olyan árva vagyok.

Megkövült szívemmel.
A múltba merengek.
Úgy fáj, hogy nem vagy itt.
Hisz annyira szeretlek.

Ha mellettem lennél.
Hozzád simulnék.
Halkan odasúgnám.
Áldjon meg az ég.

De így is azt kívánom.
Hogy örökké áldjon.
Hogy a Te szíved.
Soha így ne fájjon.

...

Ó, csak írj és akkor
Nagyon, boldog vagyok.
Mert szívemet, lelkemet
Magadban hordozod.

Tudom, hogy gyötörlek
Buja szerelemmel.
És fájdalmat okozok
Fájdalmas szívemmel.

De isten meg hálálja
Hidd el majd neked.
Ha írsz nekem néha
Pársoros levelet.

És nekem bocsássa meg
Rettent? b?nömet.
Azt, hogy önz? módon
Vágyom szerelmedet.

...

Csak néznélek mindig
Örökké, míg élek
Mert ember e földön
Nem látott íj szépet.

Te a fényt árasztod
A boldogságot nékem
Mutasd hát utamat
S legyél örök fényem.

Drága szép szerelmem
Életemnek párja
Virágos kertemnek
legszebb virágszála.

Áldjon meg az Isten
Téged minden jóval
Hogy soha ne találkozz
Se gonddal, se búval.

S ha Isten majd elszólít
Halálom óráján
Az fáj majd legjobban
hogy itt hagylak árván.

A túlvilágon drágám
Imádkozok érted
Hogy majd a másik is
Igy szeressen Téged.

...

Szép volt, ha szépnek mondható
az Éj, a mély álomba bágyadt,
akinek Michelangelo
vetett komor kriptában ágyat.

Jó volt, ha jó a durva kéz,
amely futtában dobja vissza
mit ád, míg isten félrenéz, -
s ha lelketlen pénz alamizsna.

Gondolkozott, ha gondolat
pengése dallamos szavaknak,
melyek mint surranó patak
üres csobogással szaladnak.

Imádkozott, ha szép szemek,
melyek hol rút férgek kísérnek,
hol ég felé tekintenek,
neve ima, istendícséret.

Mosolygott volna, hogyha zárt
kelyh? virág tárulni tudna
a szélnek, mely borzongva száll
fölébe és otthagyja futva.

Sírt volna, ha szívére tett
h?vös keze izzóra váltan
érezte volna, mint remeg
az égi könny a földi sárban.

Szeretett volna, ha a g?g,
hiába gyújtott gyertyaképpen
fekete koporsó el?tt
nem virraszt magtalan szívében.

Meghalt, - s nem élt ostoba.
Csak úgy tett, mintha élne. Gyönge
kezéb?l most kihullt a könyve,
amit nem olvasott soha.

...

Hol vannak szeret?ink?
Sokkal szebb, jobb helyen.
Óh boldogabbak ?k mind
a sírban odalenn.

S az angyalok közt állnak,
hol a kék ég lebeg,
a sz?z Istenanyának
zengenek éneket.

Óh, sápadt arcú kedves,
virágzó, ifjú sz?z,
óh, elhagyott szerelmes,
kit tipró bánat ?z!

Szemetekb?l vidám, h?
öröklét ragyogott:
világ kihunyt fáklyái
ottfent lobogjatok!

...

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébred?
hajnal, cinkét a fáknak
a leveg?,

s mert a keser? hullám,
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

én, csüggve karjaidban,
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát, -
csak sírni tud,
ha nincs veled a tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvözlöm gyanútlanul és
mámorosan
hízelg? dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!
vedd szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

...