Egyszer egymásra néztünk, Zita!
Volt kezek egybesimulása.
Kezek ölelkeztek,
Összefeledkeztek…
Lett így vágyak irányítása…

Szívünk dobbant egymás láttára -
Szerelem volt első látásra,
Kezem volt kezedben,
Képzelet egekben…
Nem vágytunk másra, csak egymásra.
*

Szemünk tűzszikrában egyesült.
Nem volt olyan, hogy ez kimerült…
Szerelem dühöngött,
Szív: mégért könyörgött…
Boldogság eluralt… ránk repült.

Lángokban lobogott a lelkünk,
Izzó szenvedélyben szerelmünk…
Örömünkben szálltunk,
Fellegekben jártunk…
Heves vágy uralkodott bennünk.
*

Aztán megint vártam, hogy gyere,
Többet nem láttalak efele.
Szív lassan elcsüggedt,
Kéz lassan elernyedt!
Boldogság és vágyak… elfele!

Immár vége van a kalandnak,
Óhajaim már nem akarnak.
Lángok kialudtak,
Vágyak kifakultak…
Hiába vársz… maradj magadnak.

Vecsés, 2022. augusztus 7. – Pápa, 2023. június 16. -Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. A párosokat: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írta.

...

Életem mélypontján találtál Rám,
Te adtad vissza, arcom mosolyát,
Újra célt adtál az életemnek,
Szerelmed belevés?dött a szívembe.
Magányos éjjelenként mikor rólad álmodom,
Tudom te vagy akire vágyom,
Minden perc mikor velem vagy,
A szívemben örök nyomot hagy.
Álmaimban látlak téged,
Együtt vagyunk kéz a kézben.
Szemeidbe nézve fagyott szívem felolvad,
Minden dobbanása Te magad vagy.
Szerelmes szívvel téged kérlek,
Légy enyém, amíg élek.
Ha ezt szívemnek megadod,
Én örökké a tiéd maradok

...

Néha sír a szívem
Hirtelen megdobban,
Oly messze húz a vágy
Minden seb felszakad.
Nem láthatom ?t,
Csak mélyen titokban.
Nem foghatom kezét,
Valahogy ez oly furcsa.
Hogy teremtett bennünket
Egymásnak az ég,
Ha nem foghatom kedvesem
Remeg? kezét.
Vagy talán a sors ?z fura játékot velem?
Néha sír a szívem, néha meg remeg.

...

Hogy vágyom illatod, ízed,
s miért repít feléd a vágy?
S vonz a lüktet?, szép szíved,
karol a gyengéd szavad át?

Öledbe ültet sóhajod,
mosolyod íve hidammá
épül, ha kett?nk közt hagyod,
s válsz a vágyott világommá.

Kéznyújtásnyi boldogságod,
az vagyok... ha nekem leszel.
Életet ád dobbanásod,
s lelkem az enyémhez emel.

Ott karolj, f?zz tenmagadba,
csendesedjen békéd belém,
álmodért küzdj, fel nem adva,
míg Isten nem fektet mellém...

...

Te megfogantál bennem egykoron,
cseppenként azóta is n?sz velem,
sóhajom ül hév-dobbanásodon,
szívkamrám örök létezést terem.

Ahogy mécs fénye szobába reked,
úgy ragyogsz bennem, mint tiszta lélek,
átadom mind-rezdülésem neked,
és én... majd, a tieidb?l élek.

...

Simulnék, ha hagynád... bele ajkad
vonalába, megbújnék csücskének
apró mosolyába, karodba ívelnék,
mint híd, mi hozzád vezet,
s kötném gúzsba engem ölel? kezed...
Ajkam melege keringné körbe
a szádat, hogy minden lélegzeteddel
ízemet kívánjad... felém tárt lelked
küszöbén járnám a táncom,
hogy rám-éhes szíved beinvitáljon...
S lennék éked mind-hajnalon,
hallgatnám dobbanásod dalát,
s fonnálak magam köré,
mint szeret?m íj-derekát...
Fedném hajammal meztelen vállad,
csak te lennél a kvártélyom,
és én a koszt... nálad.

...