Harcokban veszteség mindenkit érni fog,
Fájdalmas akkor, amikor ezt felfogod.
De ha küzdened kell, tedd oda magadat,
Ne hagyjad, hogy legyőzzön bármely pillanat.

A harcban győzhetsz, ha nem ismersz félelmet, kegyelmet,
De, hogy Te győzzél, bizony ismerned kell az életet.
Ne is gondolj arra, hogy a vesztés is lehetőség,
Neked csak a siker, ami egy adott eshetőség.

Ha jó harcos vagy, akkor szíved ettől hevesen dobog,
Küzdj, ne kímélj semmit, ha elkerülhetetlen a dolog.
Harc és csata, sok-sok van csak jönnek, mennek,
Kik ezt teszik, azok bizony mind emberek.

Vecsés, 2012. február 1. – Kustra Ferenc József

...

Mikor meglátom, szívem hevesebben dobog,
f?leg ha közelemben mozog.
Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rája,
hisz ? a világ legszebb rózsája
Lelkembe mar, szívembe hasít a fájdalom,
hogy sohasem fog itt aludni a vállamon.
Érte odaadnám az életem,
amíg élek, soha el nem felejtem.
Ilyet még senki iránt nem éreztem,
ez talán a szerelem?

...

Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

Ahogy hozzám bújik meleg testével,
ahogy átölel meleg karjával, s
ahogy begyógyítja szívem sebeit az ? szíve dobogásával...

...

Létezik még olyan csodás dolog,
Amit?l még a szív megdobog.
Akad még olyan furcsa érzés!
Felmerül? érdekes kérdés!

Miért érzem olyan egyedül magam?
De ha mellettem van eláll a szavam.
Hiányát mikor már alig tudom elviselni,
De mégsem akarok bel?le kiszeretni.

Hisz ? egy oly csodás teremtés!
Meg sem érdemelném szerelmét.
Nagy úr a félelem, és az ?szinteség.
Szívemet adnám a szerelméért!

Mindig, ha egy ajándékot viszek,
A mosolyát látom álom szépnek.
Többet adok egy apróka doboznál.
Vele adom a szívemb?l egy darabkát.

De er?sebb-e a barátság a szerelemnél?
Er?sebb-e a szívem a kezeimnél?
Hogy úgy öleljem át, mint egy hétköznapi barátot,
Vagy mint egy szerelmes, aki ?rzi szívében a lángot!

...

Mikor meglátlak, szívem a torkomban dobog. Mikor hozzám érsz, a fellegeben járok! Csak te jársz a fejemben éjjel s nappal, érzem melletted n? vagyok, nem érzem, hogy élek, ha te nem vagy testem minden porcikájával, érted s gyermekeikért élek s halok.

...