Szívfájdalomból eredend?, szétfeszít? kálvária vár reám,
Ott, hol lélegz? lény, reményt sosem talál, csak némán áll, s kiabál,
"Merre bolyonghatok?", indulataim porain nem vagyok gondtalan, boldog!
Onthatatlan vágy kötelez, "Kinek a szükséglete ez, ki járatja a bolondot?"
Régmúltam által, számtalan e fiktív talánnyal sz?tt kérdéseim sokasága,
Úgy érzem, örökre bezárta kapuit, kín-szenvedésében, nyugalmam fellegvára.

...

Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Emlékképek gyötörte valóságom vétek, de leplezném,
Szabadulást eme fogságból nem lelek, egy hang súgja "kellesz még".
Nekem, csalogató tekinteted életembe íródva, lágyan keresem.
Megfeszít egy érzés, intim a válasz, nincs mi ki támaszt,
Kérve-kérek édes egy utolsó, szívb?l szóló megértést!

...

Ó, mily messze vagy t?lem,
Mosolyod, és sóhajod keresem.
Vágyom csilingel? hangod,
Ajkamra mámoros csókod.

Ölelj meg, édes Katicám,
Szeress engem igazán.
Éltessen ez édes érzés.
Te drága, jó teremtés.

Te vagy álmom, reményem,
Ringatom kába erényem.
Óvjuk szép szerelmünket,
Boldogítsuk fájó szívünket.

Katicám, Te tündéri szépem,
Éltesd lelkem reménnyel.
Gondolj igaz szerelmünkre,
Legyünk boldogok, - ÖRÖKRE!

Budapest, 1968.

...

Engedd, hogy szóljak hozzád,
Halld meg szívem kér? szavát.
Hints lelkem háborgó sebére
Igaz, reményt hozó balzsamot.

Vedd észre, ne hagyd kih?lni, Szerelemt?l ég? lázas szívem.
Légy er?t adó egyetlen, drága,
Szépséges, csillogó aranyom.

Imádlak, szeretlek, - Te vagy a mindenem,
Amit szívem diktál, leírni nem lehet.
Ez imádatokat hallani, - T?led, - Hozzád,
Elönt az éget?n perzsel? vágy.

Mennyire gyötör a vigasztalanság,
Elmondani, és szívemb?l kiönteni.
Gondolni Rád ó, mily andalító,
Szerelmem, életem, vigasztalóm.

Maradj továbbra is nékem édesem,
Áldjon meg az Ég örökkön-örökre.
Maradj nékem, érezd szívem tüzét,
Amely árasztja feléd melegét.

Budapest, 1968.

...

Ahol én vagyok, nincsenek álmok,
Kopár kietlen, kihalt a világ...
Az élet hideg, a sors kegyetlen,
Ahol én vagyok, nincsen boldogság.

Ahol én vagyok, a lombok sárgák,
Virág se nyilik, a madár se dalol...
Tavasz soha nincs, mámoros, édes,
Ahol én vagyok, örök tél honol.

Ahol én vagyok zord temet? van,
Az álmok álma hamar véget ér...
Örökös éjben, csillagok nélkül,
Igy b?nh?döm meg b?nös multamér...

Ahol én vagyok, a viz vérré válik,
S a kacagás is zokogásba ful...
Ahol én vagyok, ott kétségeknek
Örökös, véres, vad csatája dul.

Ahol én vagyok, rohanjatok onnan,
Rózsákat ide az élet nem hozott...
Itt csak tövisek és kórók teremnek,
Ahol én vagyok, minden átkozott!...

1914

...

A falon régi aquarellek,
Mosolygó fejek, - bús szerelmek...
Pihennek némán, csókos ajkkal,
Csillogó szemmel, b?nös arccal.

Visszahivnak egy régi korba,
Emlékeztetnek kézfogókra...
Simogatnának bús merészen,
Könnyez? szemmel, lágyan, szépen...

Halk kacagás nem kell már nékem,
Legyen most szenvedés csak a részem...
Fájdalom, melynek nincsen könnye,
S vérezzen, égjen mindörökre...

1914

...