Itt az idő, lassan elfogyva, délibáb-semmivé leszek,
Pedig én igyekeztem ó, tested segítsen, rajtad legyek…
De, Te megint nem vagy kéz-közelben,
Nem vagy ölelés-vetélkedésben…
Szívem pedig hevült, csókodra szomjas,
De, nem vagy itt, pedig lelkem… jer, nógass.

(Senrjú)
Mi legyen ebbe
A cudaros helyzetbe?
Ez már őrület.
*
Nagyon is vágylak,
Jó lenne rajtad lenni.
Nagyon szeretném.
*
Sors mért ellenség,
Mért’ hitszegő az élet?
Jót nem érem meg?
*

(Septolet)
Vágylak,
Imádlak,
Élveznélek,
Kényeztetnélek.

Élet, miért genyó,
Nem jó a jó?
Minden tárgytalanul porhanyó?
*

Gyere, örvendeztess, lény az enyém,
Boldogságot kérlek, ültesd belém.
Téged beterít ‘ne életzeném.

Vecsés, 2019. október 26. –Kustra Ferenc József– írtam: erotikus jellegű esdésben…

...

…az élet színpadán…

Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.

Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…

Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.

A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?

Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.

Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…

Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!

Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.

De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.

Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…

Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…

Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként

...

(3 soros-zárttükrös)
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos,
Bemutatja a kék színvariációit, ezzel így, sármos…
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos.
*

(Senrjon csokor, félhaiku-lánc formátumban)
Hétvégén kirándultunk,
Csoszogva letapostuk avart.
Levél jajongás…
*
Sütött még a nap, de biz’
Ez már csak lanyha bénáskodás.
Levél jajongás…
*
Néha ránk dőlt levegő
Levelekkel kecses darabja.
Levél jajongás…
***

(Baso féle haiku csokor)
Nappalnak, szűkös
A fénye, köd sötétít.
Hajnal, hűvöst hoz.

Már napfénytelen
A viharos alkonyat.
Reggelre köd jő.
*
Fénylő nappalok,
Erdőkön és mezőkön.
Deres hajnalok.
***

(Epilógus: Baso féle senrjúban)
Szabadság magány
Lep el a hűvös szélben.
Kutyaszőr borzas.

Vecsés, 2020. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

Az ölésnek vágya,
Katonának nagy erénye.
Lecsillapítható?
*

Béke minden vágya?
Eltetvesedett bakának…
Csillapíthatatlan.
*

Elpusztítás vágya,
Beteg elme zugaiban.
Lecsillapítható?
*

Ölelésnek vágya,
Szerelmeseknél kívánság.
Csillapíthatatlan!
*

A háború vágya,
Pénzemberek álmaiban.
Lecsillapítható?
*

Az építés vágya,
Lelkesedés ujjongása.
Csillapíthatatlan.
*

Ha megjő háború,
Megoldás a kételyekre?
Győzelmes téveszme!
*

Ha kitör a béke,
Háború, lövések nélkül…
Kinek, mi érdeke?
*

Újra és újra hit!
Vágy, mit a remény teljesít.
Hit, remény, szeretet.

Vecsés, 2015. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban.

...

A múlt olyan, mint nézni és elmeditálni, egy villám zúzta fán,
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán…
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!

(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap…
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly’ peches életünk…
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*

(Haiku csokor az élet menetéről…)
Erősödő szél,
Vihar, már oly’ közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.

A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap… a házépítésben.

(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban…
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh’ alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh’ múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh’ ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban…
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, belső rímes)
Vajon… a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon… ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon… a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon… ha lehetne, megszűnne életmáz?

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!

(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan „tagadják”, pedig ez kivitelezhetetlen.

A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap… a házépítésben.

(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban…
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh’ alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh’ múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh’ ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban…
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon… a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon… a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?

Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az élet-háza...

A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan „tagadják”, pedig ez kivitelezhetetlen.

A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?

Vecsés, 2020. szeptember 12. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában írtam.

...

Álltam, néztem, előttem Gibraltár sziklája emelkedett,
Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott,
A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott.
Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett.

Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt,
Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát.
Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát.
De megyek tovább, várok még élményt... a következőt.

Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József

...