A II. Világháborúban…

Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}

...

Egész életemben a saját hegyemet támadtam, elháríthatatlan
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.

(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.

Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*

(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.

Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*

(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*

(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?

Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*

Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*

(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*

(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.

Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.

(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*

(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*

(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*

(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?

Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…

Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.

...

A szerelem, és a szeretet a legfontosabb érzelem,
benne van a lelkünkben és a szívünkben.
Ott van minden egyes fűszálban,
a fűszálon pihenő reggeli harmatcseppek ragyogásában.

A felkelő nap fényében, a fák szitálta napfényben,
a madarak csicsergésében, a természet színeiben.
A fák lombjaiban és törzsében,
a kék égben, a kalandos felhőkben.

A nyári záporban, a hó gyöngyház fényében,
az úszó kacsákban, a szél fújta növényzet,
lágy zörejében.
A mennyek dörgésében, a villámok fényében,
a lágy szellő simogatásában, a földben.

A vizek csillogásában, a vizek fodrában,
a lágy szellő simogatásában.
A fák kellemes árnyékában, a földben,
a vízben, a tűzben, a levegőben.

És a fellegekben, ami mindent jelent,
ott van bennünk, velünk és a szívünkben.
Közel és távol egyek vagyunk a világban,
mert minden emberben lélek és szív van.

...

Minden más lett volna, ha a kezemet fogod,
minden más lett volna, ha érzéseid kimutatod.
Minden más lett volna, ha szemembe nézel,
minden más lett volna, ha a szerelmed felemel.

Minden más lett volna, ha lelkemet szereted,
minden más lett volna, ha szívemet értékeled.
Minden más lett volna, ha törődsz velem,
minden más lett volna, ha fogod a kezem.

Minden más lett volna, ha figyeltél volna rám,
minden más lett, volna, ha csak engem látsz.
Minden más lett volna, ha érzed amit én,
minden más lett volna, ha értem élsz.

Ha mellettem állsz mikor bajban vagyok,
ha mellettem vagy mikor beteg vagyok.
Ha sírni láttál megöleltél volna engem,
és mondtad volna, ne félj drágám, egyetlenem.

...

De jó a sok ó, az olyan megkapó!
Ha kedvesem simuló, odaadó, nem nagy az ego.
Szeme ha rám tekint csillogó, nem fakó.
Szája édesen csókoló, nem oly? hideg, mint a hó.
Karja szorosan átkaroló, nem távoltartó.
Keze bársonyosan simogató, nem durva posztó.
Hangja kedvesen búgó, muzsikáló, nem elutasító.
Fürtjei mint a rugó, kunkorodó, nem kisimuló.
Illata csábító, mámorító, nem orrfacsaró.
Jelenléte megnyugtató és soha nem zavaró.

Aki megbízható és nem széltoló.
Aki igazmondó, nem mesemondó, hazudozó.
Aki szorgoskodó, nem naplopó.
Aki illemtudó, nem tapló, tuskó, surmó.
Aki számára fontos a diszkréció, nem kidumáló.
Aki mértéktartó és nem nagyivó.
Aki egy cukorborsó, nem gúnyolódó.
Aki jóravaló, odaadó, szavatartó, nem áruló, kígyó.
Aki óvó, imádó és nem bántó, gátló, én is dettó.
Aki hódító, vonzó, kitartó fickó, az méltó és pont hozzámvaló.

Érzései időtálló és nem tavalyi hó.
Tudom az ilyen ember ritka, mint a fehér holló.

Ó, ez alig hihető, pedig mondom ilyen ?!
Így lett az óból ?.

Siófok, 2023. augusztus 18. - Gránicz Éva -

...

Apák napja alkalmából azon gondolkodám,
mivel lephetném meg az én drága Édesapám.
Süt a nap az égen és én boldog vagyok,
mert apukámnak szerető lánya vagyok.

Szeretettel köszöntöm őt ezen a napon,
legyen még velem sokáig azt akarom.
Szeretetem feléd szóban el nem mondható,
szívemben a szeretet irántad igaz szó.

Térdre borulok előtted a te középső lányod,
csókolom szerető, remegő kezedet százszor.
Sosem felejtem mit értem tettél,
mellettem voltál és felneveltél.

Virágok helyett verset írok Néked,
így köszönöm meg az elmúlt éveket.
Felnőttem és végig mellettem voltál,
ha szomorú voltam te vígasztaltál.

Fogtad a kezem soha el nem engedted,
el sem tudom mondani mennyire szeretlek.
Megölellek Téged bár mindig velem lennél,
örökre míg csak élek soha el nem engednél.

...