Hagyj itt ha tudsz,
Ha gondolod hogy van hozzá er?d,
Ne szólj, ne ints, eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!
Nagyon vigyázz nehogy egy lázas éjjelen
A múltból valami visszatérjen,
Egy szófoszlány, egy csók emléke csak,
Mert akkor rájössz: megölted magad.
Lásd békésen fogok veled kezet,
Hiszen szerettél és én is szerettelek,
Utadba többé nem állok,
Nem tartalak vissza, minek?
A sors parancsol itt mindenkinek.
Ha lankad már a varázs,
S helyében nem maradt más mint h?lt parázs,
Ha majd többé nem világít, és nem vakít,
Akkor rájössz, hogy megöltél valakit.
Szeressenek, szeress, légy boldog könnyen,
Segítsenek, hogy hamar elfeledj!
De most, most ne várd meg míg kicsordul a könnyem,
Eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!

...

Hullámok ostromolta parti sziklafalak ezrei omlanak le szerte
Álmaimat óvatlanul haragos valóság mélyre süllyeszteni merte
Köd és füst uralja a vidéket nincs tanúja annak mi régen él? volt
Nem érzem a Nap melegét, emlékeim között csupán halvány folt

Zivatarok által vér árad a földre, mindent tet?t?l talpig vörösre fest
Bárhova nézek mindenhol csak reménytelenséggel megfojtott test
A szél már nincs köztünk már csak ott fúj, ahol becsülik még létét
Reggelente látom meghalni a jöv?m, mely jelenti létezésem végét

Némely helyeken örök tél uralkodik, a zord id?t nem éli semmi túl
A nyár után vágyódnak az él?k, közben könnyek áradata földre hull
Soha többé nem lesz semmi a régi, a remény megírta hozzám levelét
Benne az áll veled lehetek, csupán annyit kér adjam neki életem felét

Én akár az egészet is neki adnám, csak már láthassak t?led egy mosolyt
Ugyanis már nem bírom tovább nélküled, hiányod igazán csak most fojt
Nem kapok leveg?t hiába lélegzem, szabadítóm vagy kire várok régóta
Rád gondolok szüntelen, ott vagy elmémben akár egy édesen szép nóta

...

Hullámzó folyó,szikrázó víztükör,
szemed ennél szebben tündököl.
Legördül a könnycsepp arcomon,
gyönyör? vagy, e csodás hajnalom.

Szeretlek,mint a hold a csillagot,
szeretlek mint a felh? a napot.
Veled töltenék minden éjszakát.
szeretném érezni tested illatát.

Arra kérlek,legyél csak velem,
egész életembe,fogd a két kezem.
Szerelmedért a szívemet adom,
csak szeress-szeress de nagyon.

...

Még fájnak az érted legördül? könnyek,
az álmatlanul átverg?dött éjszakák!
Még fájnak a hazug szavak,mondatok,
az ?szintének hitt mozdulatok!
Még fáj ha találkozunk,ha látlak,
hogy esténként hiába várlak!
Még fáj,hogy nem vagy itt velem,
hogy nem fogod meg gyengéden a kezem!
Még fájnak az emlékek és a gondolatok,
a soha ki nem mondott mondatok!
Még fáj minden ami hozzád kapcsolódik,
minden,amir?l te jutsz az eszembe!
Még fáj,de egyszer elmúlik talán...s,
akkor már nem vágyik szívem a szíved után!

...

Isten veled, szerelmem tárgya, mely
magára vonta szemem sugarát,
édes tartása szép ruhát visel
s szép fegyverekkel ékíti ki magát.
Nincs szemsugár, mely szebb alakra szállt,
mint az enyém. Isten veled, merészség!
Nem ismernék jobbat, mint ezt a bájt,
ha nem tudnám szépséged annyi vétkét.

Isten veled, okos beszéd, amely
ill?, de mégis bölcs ereje szárnyal,
az ellenségre villámlik, ha kell,
de nyájas és szerény a jóbaráttal.
Isten veled, hang, hangsúly, vad varázzsal
gy?ztél le engem, fényes értelem,
és szavadért, mely zeng, mint víg madárdal,
halálosan epedve fáj szívem.

Isten veled-et mondok már kezének,
amelyet bízva érintett kezem,
tudtam, a tisztesség ellen se vétek,
ha kezemet kezébe helyezem.
Most ellenség lettél. A szerelem
kegyetlenségre váltotta hitét.
Isten veled, te kéz, már nem lelem
rajtad a h?ség s becsület jegyét.

Isten veled, régi "Isten veled".
Hányszor mondtam, nagy útra indulóban!
Isten veled, te h?ség, amelyet
ígértél és melynek hitét megóvtam.
Álnokság rejt?zött a régi szóban.
Titkos szándékát most már láthatom.
Isten veled, "Isten veled"", te szótlan,
az emléked is csupa fájdalom.

Isten veled, te szív - nekem mit adtál?
Te ültettél biztos halált szívembe,
megölte vak hite s örök szerelme
és többet írni er?m nem maradt már.

...

A mai napnak vége,
sétára indulok.

Hát útközben egy szépleány
épp arra jön gyalog.

Fehér kezénél fogva
erd?be vittem ott.

S az erd?ben a szépleány
keservesen zokog.

"Mi lelt, mi lelt te szépleány.
hogy könnyed hullatod?"

"Sz?zességemért sírok,
mert te most meglopopod."

Nem vagyok én gazember,
hát menni hagytam ott,

fehér kezénél fogva
kivezettem legott.

Hát kint az erd?szélen
a szépleány dalba fog.

"Mi lelt, mi lelt, te szépleány,
hogy így harsog dalod?"

"Nevetem a nagy melákot,
ki csóktalan hagyott."

"Hát menjünk vissza szépleány,
száz tallért is adok."

"Nem százért, ezerért se
leszek már én rabod.

Kezed között volt a madárka,
elszökni mért hagyod?

Kezed közt volt a szépleány,
csókoltad volna ott."

...