Öreg testben öreg lélek,
Elmeséli mostan néked.
Hogy kergette szíve vágyát,
Hallgasd meg hát balladáját.
Ifjú délceg gondolt egyet,
Nem telhetnek így a percek,
Órák, hónapok s évek,
Hogy e balga fukar népek,
Nem lelik mi szívet éltet.
Szép szavakat nem hallott már rég,
Bókra s udvarlásra nincs is már igény.
Bántotta lelkét e puszta tény,
Hogy az emberb?l kihal a szenvedély.
A csók mi régen szerelem pecsétje volt,
Ma játék s tisztasága zord.
Boldogságot tárgy okoz csak,
Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.
De álj! Hol marad a tiszta lélek!
Példát adok majd ti néktek!
Nem kell ide pénz se gyémánt,
Hogy a lelked szépen széttárd!
Elkezdte hát hosszú útját,
Szétszórta a bókok bókját.
Öntözte az élet fáját,
Szerelemnek violáját.
Tette ? ezt nagyon bátran,
S hogy ember jobbá váljon.
Teltek múltak hosszú évek,
Egyre n?ttek a remények.
Példa ím volt: hajolt bókolt,
minden hölgynek kezet csókolt.
Tépett szívet összezavarta,
Szava a lelket simogatta.
De volt ? neki titkon vágya,
Meglegyen az ? mátkája.
Kereste is szüntelen,
Járt poklon s egen.
Korszak ellen fogott kardot,
H?sként vívott lélekharcot.
Ámbránd lelke nem sejthette,
Hogy saját maga lesz a veszte.
Volt közel s távol, határon innen és túl,
E történetre mégis, bús végzet borul.
Kinyílt a szem, hogy e rút században,
Mit ér a szív, ha páratlan.
De a vagyon többet ér másnak,
Minden vágyat el is áshat.
Mivel neki kincse nincsen,
vesztes lett az életringben.
Nem akadt e földön kinek szíve kell,
Így a halál magányosan ragadta el.
Szíve megszakadt......
S a tanulság mi néktek megmaradt,
Egy fecske........... nem csinál nyarat! ... |
