A szép leány a búcsuzáskor
Egy rózsát t?zött fel nekem.
Piros volt lágyan fesl? szirma,
Jelképed, ég? szerelem!
Könny? csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan ?rzöm, hisz' a multból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyü csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végs? »Isten hozzád!«

A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szive;
Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De meg?rzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kis lánynak
Legels?, tiszta, sz?zi csókját!

...

Hajnalsugár csókolta bimbó,
Egészen gyermek, kis leány.
Ki-kipirul szép, gyermekarca,
Majd gyorsan ismét halovány.
Ragyogó szeme vágyva fürkész,
Majd ábrándozva megpihen:
- Mennyi báj kedves gyermekarcán,
Mennyi vágy fényl? szemiben!

Elnézem ezt az édes arcot,
Elnézem némán, hosszasan.
Szívemben kínos emlék ébred,
Amely a multon átrohan...
- Ilyen volt Ő is: rózsabimbó,
Ilyen volt Ő is: szép leány,
Ki öntudatlan b?bájával
Rabjául tartott oldalán...

Elnézem ezt az édes arcot,
Valósággá lett lelkemet
És, míg a mult ismét kitárul,
A szívem úgy sejt, úgy remeg:
- Ha olyan lesz, ha elragadja
Magával ?t is a világ!...
Óh, látom sorsod - jó el?re -
Szegény, korán hervadt virág.

A teremtés legszebb gyöngyér?l
Úgy rendelték az istenek,
Hogy egekt?l kölcsönzött báját
Ne léha ajkról hallja meg.
Egy férfinak nemes szerelme
Legyen az égi, tiszta út,
Amelyen az asszonyi szépség
Fenséges öntudatra jut!

...

Te még nem indultál el útnak
S engem ?zött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Szeret?k és cimborák hulltak,
Vesztek mell?lem sorba ki,
De nem tudtak eloltani
Száz életet oltó fuvalmak.
Lendületek és szünetek,
Tivornyák, villámlások, lármák
Vakok voltak és süketek.
Nem volt soha oda-adásom,
Valaki félt?en fogott:
Nem indultál, nem jöhettél még
S valójában nem lobogott
Életem még a poklokban sem
És eltemettek százszor is
És száz életb?l vígan tör ki
Egy teljes élet, mámor is.
Újságos ízével a vágynak
Pirulón és reszketegen
Hajtom megérkezett, megérett,
Drága öledbe a fejem.

És mégis megvártalak.

...

Simogass csak, olyan jó a kezed,
Megint búcsuzom, megint elveszett
A g?gös Ady minden dacos g?gje.

Életemen fél-versek szemfed?je,
Hazug csókok emléke ajkamon.

Simogass csak, olyan jó a kezed,
Úgy bánom már sok öl?, makacs harcom,
Simogasd meg ráncos, vén gyermek-arcom.

Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett
Szegény ördög csak kés?n találtam meg
Te becéz?, simogató kezed.

Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.

De itt van és olyan jó a kezed.

...

Fekete virágot láttál,
Különös volt, tehát letépted,
Bocsásson meg neked a ledér Isten,
Hogyha ez vétek.

Szívet láttál mészárszékes,
Hajnali, nagy, vásárló útban:
Az én szívem volt, szeretted és ízlett,
Csak én nem tudtam.

S most itt volnék követelve,
Én, szegény, gyarló és kijátszott
S kijáró vérdíjad viszed el t?lem:
Az ifjuságod.

...

Ájultan és káprázón néztelek,
Arany, valóság, kóborlás, itthon
S láttam mindent,
Mit?l borongtam s bolondultam titkon.
És ha szivemet százszor döngetem,
Rosszul dobog tovább is ez az állat
S csak a szemeim becsületesek,
Jók és biztosak,
Végigsimítják édes testedet
És azután havasan megmarad,
Havasan, csillogón, de melegen
A vállad, a vállad.

Minden szavad, ígérésed hazug
S háborító, dacos, nagy meztelenséged
?rjít, lázít,
Dühít s meggy?z, megtör, aláz, csókoltat,
Jaj, szégyenlem, nagyon szeretlek Téged
S a vállad, a vállad.

Ájultan és gyönyör?n néztelek
És ostobául mindig szebbnek látlak:
Láttam mindent
S mindenestül buta-nagyon kivánlak.
És ha százszor lesz világ a világ
S ha ajtómnál asszonyok százan állnak,
Bársonyos síma tested megmarad
Nekem s csak nekem,
Mert imádom mindenekfölött
Bárkámnak fehér Ararátjait,
A vállad, a vállad

...