Tegyek-e valamit, vagy ne tegyek?
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?

Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.

Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.

Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.

Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…

Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.

Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?

A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.

Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.

Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.

Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?

Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Az ételhordó a kordéról leesett…
Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett
Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon!
Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton.

Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél,
Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél,
Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban,
A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban.

Már megfáradtam én a harcba és az életbe,
Közben meg észlelem, forog az idő kereke…
Itt rettenetes tél van, csak esik a hó,
Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó!
Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom,
A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom.

Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen,
De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben?
Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben.

Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül!
Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül!
Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül!

A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő,
A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő!
A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő!

A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő
Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező.
Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak,
Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak.

Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen,
Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten.
Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent,
Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent...

A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok,
És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok.
Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában,
Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában.

Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában,
Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban…
Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele,
Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele.
Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan,
Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan.
Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik,
Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik.


Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt,
Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt!
Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém…
Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém…

Hajnalfény közeledik, Szibéria felől,
Az álnok sötét meg elmenekül ez elől.

Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.

Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!

A máknak is van méze,
Már csoroghatna végre…
Citromos-vérvörös pírban ébredez a hajnal,
Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal.

A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg,
De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg.

Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok,
Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok…
Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd?
Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd?

Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére!

...

Nagypapámnak volt ilyen nagyon kérges a tenyere…
Nyakamon látszik öreg inak logó erezete…
Lábaim, már nem akarnak felvinni az első emeletre…
A finom vitaminbombák, számból kihullnak a kerevetre…

Ha kis-csajt látok utcán, jut eszembe, jó családból való-e,
És ha harmincast látok, azon meditálok, végre anya-e?
No, nem én változtam meg, de az élet ennél többet enged-e?

Öreg csont, nem vén csont, de hetvenfelé, öregúr mi lenne más?
Ebbe a korban, már kevésbé érdekel a nyitott dekoltázs.
Ha enni akarok, fogsort is kell csináltatni, nagy pénzért,
Persze, minek, húsra nem telik, de még megyek a kenyérért.
Ember legyen okos és ne legyen öregen képmutató,
Vége lassan… élet leírja, ez nem a postán maradó!

Ráncok csak gyűlnek, lábam egyre nehezül,
Mit várhatok… itt már ember lemerevül,
Nincs oly', hogy innen sietve elmenekül…

Életem elején volt nekem bölcsődal,
Végállomásomon lesz… cifra ravatal.

Vecsés, 2015. január 22. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.

...

E szegény kis Magyarország védelme,
Egyedül a mi gondunk már eleve.
A mi hazánk, a mi földünk, mi jussunk!
Ha kell, akkor érte mindön harcoljunk.

Fuldokló, szalmaszálba kapaszkodik…
Hazafiúi kötelesség nekik,
Kiharcolni, a pénz, a posztót, fegyvert
És jó képet vágni a királyhoz, mert…

Keserű… vedd a királyt, ahogy vagyon.
Imádkozz… beszorulunk várba vajon?
Nagyságon vitézlő atyámfiai,
Keserű gondolat és most a kard ki?!

A nemes országunkat megtartani.
Ebgondolat véres kardot mutatni?
Idegen nemzettség lábát megvetni
Jött. Mi meg itt… országot megtartani.

Őfelsége inte; férjünk törökkel.
Alkudjunk meg, az idegen őrökkel?
Kényszerítsük, viaskodva gyalázzuk!
Ne hagyjuk magunk, hazánkat vigyázzuk!

Ravasz a török… hitszegő, kegyetlen,
Összeszedi aranyunkat a végeken.
Falu és szántó nélkül nincsen vár,
Még csak hódít török… kizsigerel már.

A ravasz bevonult már Szigetvárra,
Onnan hív minket szpáhikkal csatára.
Nádor ízen ez jól van így… zsoldos ő?
Szégyen ez? Mit szól ehhez a felmenő?

Keresztyén seregek zsoldosaitól
Mit várhatunk, mint felszabadítótól?
Ők is egymással vannak elfoglalva
És nekünk is jó a nagyok hatalma…

Meghalt Mátyás király óta igazság,
Egyébként sincs… kicsinek nincs igazság!
Ő magyar volt, bár horvátnak született,
Vezető az óta sem teremtetett.

Átok ül hazánkon, török míg lesz… itt?
Imádkozom végig az esztendeit.
Középkorban, döngölt földvárban ülve
Iga, sorsa hazánknak, szem lesütve?

Vecsés, 2003. április 27. – Kustra Ferenc József

...

A tavaszi szél kergeti a vetésbe kószált bárányfelhőket,
Föltehetően, szeretné hátulról kicsit megrugdosni őket!
*
Tébolyult a szél
Új létnek, vadul örül.
Kék ibolya él.
*
Szél végigfut
Erdőn, barázdák során…
Friss illatot hord…
*
Szemenszedett az eső, mit összesöpörtem betonról,
Mert úgyis kevés… szárazságot nem veri le homokról.
*
Szakadó eső
Áztatja megújhodást.
Szomjas növények.
*
Utolsó vízcsepp
Is leesik, már vége.
Növényfejlődés.
*
Tavasz az, ha kigombolt ingnyakkal megyek a viharban?
A vad szél meg befúj hónomig, meleget pazarlóan?
*
A szél citeráz,
Felhőnyájat terelget.
Friss levegőt fúj.
*
Kikelet dühöng,
Minden megújul, frissül.
Szép az újhodás.
*
Aztán ha alsómig elázok a már langyos esőben,
Tavaszi szél megszárít? A dolga, ez eredendően?
*
Melegség tölti
Meg a tájat, szíveket.
Hideg feledés.
*
Már szép a tájék,
Szél meg melegen csókol.
Fűben mezítláb.
*
Te tavasz! Úgy látom, te vagy a megújhodás könnyű parafa kérge,
Biztos, hogy te vagy a megújhodás, szélfútta parafa medencéje…

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: 2 soros versben és senrjú -ban, önéletrajzi írásként.

...

(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.

...