A fákat színes-őszies vegyes szín belepi,
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!

Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.

Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.

Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

Az ánti’ világban még éltek, szokásból… öreg bölcsek,
Kik elmondták fiatalnak, miért rossz lenni ökörnek…
Oktatták a józan észt is és munkához hozzáállást,
Tanították a néha bizony kellő, vigyázban állást.

Én is éltem akkoriban, a csodára is vártam, tettem érte!
Igazságomat azonban kiugró, nagy szerencse nem kísérte…
Az óta is fejtegetem az életem szám-rejtvényét,
De rájöttem, egyszerűbb összeírni, létem sok génjét.

Az életben, minden területen a felkészültség kell, hogy domináljon,
Mert csak, annak van arra lehetősége, hogy nagy-precízen helyt is álljon!
Egy munkában elképzelhető, hogy van egy utolsó simítás,
Életben meg ilyen nincs, a siker egyik kulcsa; odaadás.

Vecsés, 2014. március 21. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként…

...

Szitáló, őszi esőben…

Árnyék hull bele, arcomba,
Árnyék van tartó karomban,
Árnyék hullik árnyékomra!

Elindultam otthonról, hogy a csendes őszben járok egyet,
Nincs messze tőlünk az erdő, meg is érdemli… járok egyet.
Nem volt semmi gyanúm, hogy itt micsoda vehemens, őszieső rondaság-halmaz lesz,
Bementem a közepe felé az avaron, gondoltam a csodálatom remek lesz.
Le is akartam egy kicsit dőlni, de avar már túl puhára rothadt,
A többi levél meg zizegve, láthatón a többiek után koslat…

A csendes őszi' azonban elrontotta az élvezetem,
Levélhullás el is állt, majd megállt legott a lélegzetem…
A csendes őszi azonban elrontotta az élvezetem.

Esegetett a őszi eső szitálás, de a felhőkön volt némi átjárás…
Ezen kis átjárón áttüremkedett a finom-kis napfény, mint egy kikeletfény…
Még igy tél előtt, kaptam egy kis menedéket, sajnos épp', hogy elégséget…
Bár azt nem tagadom ez a kis napsütés jó volt, de elégséges nem volt…

A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős,
Én még elnéztem volna, levelek lehullását… földre zuhanón meghempergős…
A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős.

Vecsés, 2022. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Váradi Éva: Levél keringő c. verse, mint ötlet alapján.

...

Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…

Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.

Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…

Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…

Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…

Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.

A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…

Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.

...

Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, kidühöngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… nem ócskaság.
A városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek szökőkutakban… Kinek nincs hely, fekszik árnyékban.

Nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló város, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete, erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. - íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Egyedül állok egy roppant nagyméretű tömegben, de lesz vége… tömegesen…
Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem.
A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része.

Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam.
Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek…
Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik…

Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek.
Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová.
Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen!

Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok…

Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban.

...