...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

..talán nem, ezt te többé
Nem tudod meg soha.
Hullik a lombok aranya,
Várunk valamit és hálás
Minden porcikánk egy
Kevés melegért még...

Nos - ennyire hálás lettem
Volna, ha melegedbe kicsit
Beengedsz ? azokban az ?si
Id?kben, mikor még reménnyel
Kelt fel minden napom, hogy
Melegedet végre megkapom.

Már nem kérem és tudom, nem
Én vagyok a nagyobb vesztes - bár
Méricskélni oly szegényes lenne?
Az ember önnön melegét a másiktól
Megtagadni - nagyon balga, igen
Értelmetlen lenne - mégis de sokan
Megteszik, így tetted te is, aztán
Veszteséged - gondoltad te - az én
Fejemre hullt vissza...

Volt a fejemen dicsfény, szeretet és
Volt kemény töviskoszorú, meg bánat.
Volt minden, kerek életet éltem, egy
Nem volt - utánad soha nem hajtott
A bánat, elmúltál, jobban, mint kedves
Halottak, kikre oly szeretettel emlékezünk.
A semmi iszonyú - és ennél többet t?lem,
Esküszöm, nem lehet kicsikarni, de az évek
Tisztelete érintetlen bennem, mint egy
Virágokkal megrakott koporsó, légy új
Életedben elégedettebb- és most már
Ne feledd - tudod - a meleget...

...

Ha igazán szeretsz valakit, azt soha el nem engeded! Én igazán és szívemb?l szeretlek Kicsim! És soha el nem engedlek! Midíg vigyázok Rád! Óvlak minden bajtól! Minden fájdalomtól! Hogy együtt egy csodás életünk lehessen! Én megteszek bármit! Csak légy velem kérlek! Mert Nélküled szürkének látom a kék eget! Soha senkivel nem voltam még ilyen boldog! És érzem belül, hogy mással már nem is tudnék ilyen boldog lenni mint Veled! Te teszed elviselhet?vé az életem! Te vagy a boldogságom kulcsa!

...

Céltalan lett az életem,
Elvesztettem akit féltettem.
Nem értettem a lényeget:
Imádom az egész énedet.

Nélküled nehezek a napok,
Csak a gyötrelem amit kapok.
Panasz nem hagyhatja el számat,
Ez az élet nyújtotta számla.

Megfizetek minden tettemért,
Amit ellened tettem én,
Amikor nem voltam melletted,
Fejed egyedül tetted le.

Sajnos nem voltam h? társad,
A síromat magamnak megástam.
A fát magam alatt vágtam,
Az egészet megbántam.

A perceket nem becsültem,
Egy szobában egyedül csücsültem.
Azon gondolkoztam pár hétig,
Hogy csinálhattam ezt végig?

...

Minden napom porrá hullt, nem volt semmi értelme.
Aztán váratlanul beléptél az életembe.
Szavakkal csábítottál, közben beléd estem.
Aztán meg pofára megint, összetört a szívem.
Még hallgatom sokszor a szerelmes dalokat,
Szeretném még egyszer hallani a hangodat,
Nem tudom mi lett velem, mit tettél te velem.
Versekbe foglalom minden egyes érzésem,
Minden érzést, mit kiváltottál bel?lem.
Megtanítottad azt: mi fontos az életben!
Mindenegyes emlék mi kett?nk közt volt, megfakult,
Nem maradt már meg semmi, csak egy fekete folt!
Rágyújtok egy cigire, a történet már véget ért,
Törött szívvel továbblépek, s könyörgök a holnapért.

...

Néha nem értem az életet,
Miért hiteget, aztán elvetet,
Miért hagyja, hogy találkozzunk,
Aztán miért engedi, hogy eltávolodjunk.
Elegem van abból, hogy mindig tovább kell lépnem.
Mostantól, jöhet, bárki nem érdekel engem,
Nem fogom tovább a jó kislányt játszani.
Innent?l csak az életet fogom kihasználni.
Egyszer talán te is rájössz, mit veszítettél,
De lehet?séged megvolt arra, hogy viszont szeressél.

...