És a lova…

A harcost ledobta a
Lova, úgy megijedt kígyótól.
De csak odébb ment.
*
Várta a gazdáját, ki
Csak feküdt a mező füvében.
Visszaoldalgott.
*
Szagolta, nyalogatta
Arcát, közben többször is prüszkölt.
Vitéz feléledt.
*
Lova örömnyerítést
Hallatott és ugrált pár nagyot.
Gazdi csodálta.
*
Pedig ismerte, évek
Alatt nőttek össze… együvé!
Szerették egymást.
*
Harcos a fegyvereit
Összeszedte, kicsit még szédült.
Hat év együttlét…
*
Lova nem messzi legelt
Hagyta, a pára hadd lakjon jól.
Halkan füttyentett…
*
Csata volt csata hátán,
Így aztán egy jó csapat voltak.
Becsülték egymást.
*
Nagyon bíztak egymásba,
Együtt értették szakmájukat.
Ló, már jóllakott.
*
Visszajött a gazdihoz,
Akinek eléggé fájt feje.
Ló menni akart.
*
Odafeküdt gazdihoz,
Horkantgatott, biztatásképen.
Üljön már nyeregbe…
*
Harcos feje csak romlott,
Már fellépett látászavar is.
Ló, csak biztatta.
*
Nagy nehezen fölmászott,
Ló, igen óvatosan állt föl.
Kocogni kezdett.
*
Harcos próbálta magát…
Rosszulléte egyre jobban nőtt!
Látása romlott.
*
Elértek egy folyóhoz,
Keskeny volt, mély, sebes sodrású.
Gyeplőt nem fogta.
*
Itt már többször átúszták,
De lova jól irányított volt.
Áradó folyó.
*
Középen a víz tarolt,
Lovat irányítani kellett…
Gazdi nem látott.
*
Még érzékelte forgást,
Mibe az áradás sodorta.
Még jobban szédült.
*
Ló érezte a veszélyt,
Többször fájdalmasan nyerített.
Gazdi dülöngélt.
*
Ló csak egyedül küzdött,
Gazdája terhével a hátán.
Becsatlakozás…
*
A kicsi folyóka is
Áradt, lett nagy örvény, szívással.
Gazdi már vak volt.
*
Az örvény berántotta
Nyeregből, nehéz fegyverekkel…
Gyors szívóhatás!
*
Kettőjüket beszívta…
Többet, senki nem látta őket.
Egy kobra miatt…

Vecsés, 2021. január 4. – Kustra Ferenc József - a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!

...

Ülők folyópart kövén,
Szemlélem, túlont… mesés egy harc!
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Útban erre elkapott
Valami, én hosszan aléltam.
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Felállok, többet látok,
Itt vagyok az éles kardommal.
Kard ki kard! Gyerünk.
*
Irigykedek, társak ott,
Én lekéstem… csónak is mind túl.
Kardom rántsam ki?
*
Csatazaj ide hallik,
Mély víz partján, le-föl járkálok.
Kardom cipelem.
*
Gyönyörű a harci zaj
Élvezem paták dobogását.
Kardom is menne.
*
Esteledik, zaj csitul,
Én megint ülök. Fönt bíbor ég.
Kardom nyugtalan!
*
Csatának lassan vége,
Kis felhők mind bíborszínűek.
Kardom figyelmez!
*
Mögöttem bokor reccsen,
Felugrok, perdülők… egy… ellen!
Kardom kirántom.
*
Azzal a mozdulattal
Szívét átszúrom, hogy át is ment…
Kardpengém véres.
*
Keskeny a folyómeder
Társaim már ott állnak, néznek.
Kardom-letörlőm!
*
Társak szemében látom
Elismerést… én is harcoltam.
Kardom tokjában.

Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc – a harcosról a mese: senrjon csokorban íródott!

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

A poéta munkaeszköze…

Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.

Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.

Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…

A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.

A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.

A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.

Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József

...

II. Világháborúban egy epizód…

Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... Megállt a harcálláspontján.

A zászlóaljparancsnok jelentette a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred készen állt a tűzmegnyitásra… este már alkonyul…

Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?

A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.

Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.

Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.

Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.

Töprengeni mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg három Ferdinánd is... bújt elő.

A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tűzet nyitni!

A Ferdinándok repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.

Az első csatárlánc sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében németet irtott.

A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzshelye felé.

A régi té-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak apró szigetekre.

Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok futottak és megint előre kerültek.

A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fák közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…

A német csatárlánc… apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!

Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon várta, hogy hal mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.

Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?

Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.

Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?

Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József – íródott; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…

Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.

Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*

„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.

Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.

Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*

Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?

Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.

Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*

Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!

Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.

Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*

Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.

Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.

Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*

Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ

Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…

A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*

Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…

Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.

Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*

Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?

Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?

Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!

Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.

...