Kálmán Zoltán:
Mindörökké szerelem!

Írom a levelet, mondogatom a nevedet,
Reménykedve mondom ki ,hogy szeretlek!
Végtelen a szerelmem melyet ígérhetek
S amit nem felejthetünk el sohasem!

Mit jelent neked az érzésem? Bennem nem hiszel?
Várom ,hogy átölel egyszer, én keresem szüntelen!
Kimondatlan szó az életem amiben élhetek
Reménytelenül szeretem! ? az aki kell nekem:
- Mindörökké szerelem!

Ez a szó a SZERELEM! Ami reménytelen,
Ami nem hagy még élni sem,
Keresek egy álmot amiben hiszek
Keser? minden perc amit nélküled töltök el!

Ibolya! Szeretlek téged, várlak téged,
De nem lehetsz az enyém soha sem,
Nem lehetsz boldog nélkülem sem talán
Legyél boldog végig az életed során!
Ez egy mindörökké szerelem!

Szívem érted él, várlak én,
Emléked oly sokszor visszatér
Remélem vársz te még,
De elmentél nincs már remény!

...

Egy pillanat alatt beléd szerettem,
Két szemed csillogását soha nem felejtem.
Három kívánságommal téged kérnélek,
Négy évszak van az évben, ahol szeretnélek.
Szeretlek

...

Ha szavaidra gondolok, tombolnak a hormonok ,

verset írsz , s tagadod hogy szeretsz, de Én tudom,

hogy az életünk csak egymással lesz kerek.

Miért félsz a szemembe nézni ?

Hisz tudod,hogy \\\" nem harap a bácsi \\\" ,

de ezt már ugye nem kell idézni !!

Megpróbáltalak leveg?nek nézni,

de rájöttem hogy leveg? nélkül nem tudok élni.

Csókod ízét még mindig érzem, mert feledhetetlen minden perc

mit , Veled tölthettem el.

A versemnek minden szava igaz, mert csini vagy s kedvellek, és

éjjel-nappal ölellek.

Puszika !!

...

Ágyamon éjjelente ?t kerestem, akit a lelkem szeret.
Kerestem de nem találtam.
Hadd keljek föl,hadd járjam be a várost,
hadd keressem az utcákon és a tereken,
akit a lelkem szeret.
Ha egyszer megtalállak, megragadlak és el nem engedlek.

?e míg álmodom téged látlak és érezlek,
Úgy érzem betege lettem a szerelemnek.
Éjjelente könnyen ábrándozok,
Mígnem lélegzetet vesz a nappal, és tovat?nnek az álmok.
És tudom hogy én terád hiába vágyok.

Pedig mily szép vagy, rózsám, gyönyör?, szép!
Csillogó hajad kellemes illatát felém hozza a szél.
Érzékien ívelt lágy ajkaid,olyanok mint a drága lépes méz,
melyb?l a férfinak sosem elég!
És csak azt érzem hogy,a mosolyod az mindig örömre derít.

Ahányszor csak melleted elmegyek,
testem minden porcikájával beleremegek.
Add nekem kérlek fényét,a csodaszép szemednek,
ó nem tudom mért,........de nagyon szeretlek.......

Egyfolytában csak rád gondolok én,
és egyre jobban érzem,hogy úgy kellesz nekem,
mint ahogy a testemnek a vér!!!!!
De a legfontosabb az,hogy TE boldog legyél örökké!!!!!

...

Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: \" Ég veled! \"
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.

Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünkt?l sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.

Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemb?l kihull minden gy?lölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.


Ajánlás:

Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.

...

Minden napszakban ott a kérdés,
Szerelem nélkül, üres lét?
Elég az, hogy van bennem féltés,
Hiányzol, bárhová is mész.

Rejtett helyeken járok, kérlek
Vezess! Ne járjak hiába,
Suttogd fülembe, hogy nem méreg!
Mivel az élet kínálja.

Halk léptekre lettem figyelmes,
Árnyékomban megláttam ?t,
B?n az, ha valaki szerelmes?
Már szívem sem kezelhet?.

Kezedben a kulcs, mely feltárhat
Mélyen elzárt érzelmeket,
Remélem, senkinek sem árthat,
Megosztom a félelmeket.

Oly rég éreztem más lágy ajkát,
Miként kedvesen hozzám ért,
Mennydörgés, villámlás, szikrázás,
Legy?zném egy igaz csókért!

Mint félénk kisfiú, nézek rád,
Lélegzet után kapkodom,
Leveg?höz mégsem jutok már,
Szavaim magamba folytom.

Felébredt az alvó szerelmes,
Húrok pendülnek az éjben,
Ismét remény nélkül szerethet,
Érzem, nincs semmi esélyem.

Hogy gondoljak másra? Csakis rád,
Nincs pillanatom anélkül,
Ne szaladnál többszörösen át,
Szívem kamráin is végül.

Mindenki egyszer megtalálja,
Kit elképzel életeként,
Kiben csakis önmagat látja,
Én megtaláltam kelepcém.

Nem vagyok herceg fehér lovon,
Ki lehoz csillagot égr?l,
Tudom ám, mégis próbálkozom,
Nem mondhatok le a fényr?l.

Te vagy, ki az egész világot,
Számomra fénybe borítja,
Telihold mentes éjszakákon,
Mikor farkas ezt vonyítja!

Szerencsésnek mondhatom magam,
Mikor korom, már lassan húsz,
Ily csodás lányra találhattam,
"Et ducit mundum per luce"!

...