Az este rohamléptekkel jön e tájra, setét borul a világra.
Az estésedében nem van madárzaj, abból biz' csend lett! Csuhaj...
Madarak elmennek humni, ilyenkor már nem lehet flangálni.

Sötét szél elül,
Viharnak emléke száll.
Nyugszik a világ.

Fáradt táj pihen,
Madárhad álomra dől.
Csillagfény virraszt.
*

A nagy csend gondolatokat generál, madársereg reggeli eláll...
Az életóra ketyegve elrohant, nem hagyta magát... csend megfogant.
Tiltakozott, hogy éjjel is munkája van, a csoport az ágakon el van.

Nagy csend szétfeszít,
Óra ketyeg, nem áll meg.
Álom elmarad.

Ágon csoport ül,
Madársereg álmodik.
Az éj nem pihen.
*

Ki elhalad előtte, órára les pillanatra, de csak számokból volt rajza!
Becsapnák őt, ha lehetne, mintha éj-reggelig ködöt lehelne.
Talán az idő is megállna, de máshol korán kelő madárraj várja...

Öreg óra jár,
Számokkal festett arca…
Múlás sóhaja….

Ködös reggelek,
Idő játszik, megállna.
Madárraj hívja.
*

Mi lehet arca mögött, nem tudja senki, de igy meg, nem tudják szeretni.
Az esti vihar hajnalra ütemesen elvonult, a reggel igy alakult.
Jó helyzetben reggel... a madárraj ébredt és velük volt a napi ricsaj.

Vádak zaja közt,
Csendben várja a percet.
Mikor nem bántják.

Eső elvonul,
Reggeli halk madár szól.
Új nap ricsajban.

Vecsés, 2025. március 28. - Siófok. 2025. március 31. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninus csokrokat én írtam, az eredeti Baso féle haikukat, poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva.

...

(LIMERIK csokor)
Én biz’ úgy szeretlek még, Margó!
Emlékszel, kirúgtál… Ez volt jó?
De nem feledhetlek,
Úgy csinálva élek…
Adnék egy nagy ágyat, ha az jó.

Ne hidd, hogy szívem még érted fáj!
A múlt csak egy régi, színes báj.
Az emlékek szállnak,
Vissza sosem járnak.
Ágyad egyedül tiéd... nem fáj.

Semmit nem tettem, Te ellened,
De utat szakítottad… élted?
Sorsban együtt veled,
Tetted… az eleged.
Te voltál mindenem, átélted?

Én nem akartam így... de féltél.
Élet sodort, mentem – nem jöttél.
Vártalak sokáig,
Nem jött válasz máig.
Elfogyott a remény, s Te néztél.

Idő torzít, eb tovább ugat…
Sors olyan, hogy nem mutat utat…
Vágyam tovább pezseg,
Hevem, még hentereg…
Boldoggá tennélek, az… utad!

Őrülten… szerettelek, kérlek!
Messze sodortak hideg éjek.
Távol vagy, én vártam,
De elhalt a vágyam...
Most is fáj... valahogy túl élek.

Vecsés, 2022. november 22. – Siófok, 2025. március 29. -Kustra Ferenc József– írtuk; romantikus LIMERIK csokorban - a páratlanokat én. [Joachim Ringelnatz (1883–1934) ’Én úgy szeretlek már’ c. verse, kétszerzős átirataként. Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító] A párosok; szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.

...

Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.

Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!

Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…

Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…

Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.

Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.

Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.

Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.

A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.

A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!

Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.

Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József

...

A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.

Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.

A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.

A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.

Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.

Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.

A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.

Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.

...

Csendnek örültem…

Tavasszal a szép megújhodásnak örültem,
Nyáron a barnító napsugárnak örültem,
Ősszel a színkavalkádok örültem,
Télen hidegnek, hónak is örültem…

Tavasszag egy jó kis románcnak örültem,
Nyáron az együtt strandolásnak örültem,
Ősszel, lelkem szelek szárnyán… örültem,
Télen, testem jégen csúszkált… örültem…

Minden évszakban voltak viharok, de örültem,
Minden évszakban voltak szép napok, de örültem…

Tavasszal hallgattam lelkem megújhodásának zaját, örültem,
Nyáron alálltam, hallgattam a pára kapunak zaját, örültem,
Ősszel szélvihar elsodorta sityakomat, nevetve örültem,
Télen ritka hóviharban sétáltam egy jó nagyot és örültem…

A lelkem, csendben volt, de velem volt én meg csak örültem,
A lelkem nem üvöltözött, csendben jött, ennek örültem…

Manapság már a világ... lelkem is megbolondult, rájöttem, ennek nem örültem,
De hiába, mert észrevettem, hogy régi fájdalmakat énekel… nem örültem.

Vecsés, 2020 május 9. – Kustra Ferenc József – íródott: önrímesben.

...

Eszperente nyelven…

Ejnye-bejnye, teremtette,
Ember, nedveket szerette.
Fenekedve erjesztette.

Nedveknek lenyelete kellemes,
Szerette! De reggel rettenetes!
Léte ezért, szétszedett, elegyes.
Lehelete, egyenest fertelmes.
*
Lélek, defektes,
Cselekedet sekélyes.
Megfeneklett kedv.
*
Kelyhet, remegve vette kezébe,
Bevette e nedvet nyeldekébe,
Lekergette bélésébe,
Bele evett levesébe.

Észrevette, nedve régen elment,
Helytelen cselekedete mellett,
Kellene, szerezzen rendes kedvet!

Véreres szeme elmerengett,
Lelkecske éppen, felleledzett.
Életet kerget cselekedet.
*
Cselekedetek,
Elvégezhetetlenek.
Ferde nézések…

Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

...