Ne írj! Fáradt vagyok, és szeretnék kihúnyni;
a szép nyár nélküled fáklyátlan szerelem.
Ha karom el nem ér, jobb néki már lehullni;
síron kopog, aki kopogtat szívemen.
Ne írj!

Ne írj! Legyünk halál, magunknak is csak emlék.

Kérdezd meg az Ég Urát, hogy szerettelek-e.
Hallgatásod mögül hallani, hogy szeretsz még,
menyország volna, mely nem fogad be sose.
Ne írj!

Ne írj! Tudom, ki vagy, s fáj rád gondolni, bízni;

hangod ?rzi a múlt és gyakran hívogat.
Ne nyújts él? vizet annak, ki nem tud inni;
drága betük elém idéznék arcodat.
Ne írj!

Ne írd a szót, melyet olvasni nem merek már:
úgy érzem, az ragyog a mosolyodon át,
hangod abba ölel, amit a képzelet vár,
s csókod azzal süti szívembe parazsát.
Ne írj!

...

Szívem eladó.
Tudod, mi az ára?
Szívem eladó,
de nem alkuvó.

Szíved mágnese,
feléd mutat ága;
szíved mágnese,
nem hagy el sose.

Számolom mit ér,
s mennyit kapok érte.
Számolom mit ér.
Nem drága, ne félj.

Tiéd a tiéd?
Add! s vidd azt cserébe.
Tied a tiéd,
állod a cserét?

Ha nem a tiéd,
életem elárvul;
ha nem a tiéd,
egy szó is elég.

Akkor senkié
a szívem: bezárul;
akkor senkié,
csak a Istené!

Mert, hogy megszeress,
túl rövid az élet;
hogy még megszeress,
túl gyors, túl sebes.

Mint patakmoraj,
fut a tiszta lélek;
halkuló moraj-
szeret! s belehal.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...

Szóval, tettel sem szándékkal
sosem vétkezett,
a te híved nem is véthet
Hölgyem, ellened.
Nézd e h? szívet:
hódolattal tisztel téged
s amíg él, szeret.

Gyönge arcod, mint szép rózsa,
bókol, int, nevet,
május fénye andalítja,
úgy hív, integet,
inti hívedet-
és ? dicséretét mondja
s amíg él, szeret.

Áldott óra mikor téged
megismertelek,
hogy örökbe adtam néked
testem-lelkemet,
hogy tiéd lehet
ez a szív és ez a lélek
s amíg él, szeret.

...

Költ?nek lenni
nem erkölcs és f?leg nem forma
de úgy mégis erkölcs és f?leg forma
hogy élni a szépért megbomolva

így élek érted én
megküzdve minden rosszal naponta
és mert puszta vágy maradsz
ami körülvesz hiányoddal
a szerelem sivataga

mintha anyám méhében is
ismertelek volna
annyira hiányzol
hogyan fogok nélküled
lerogyni a porba.

...

Mért ver uram engemet
szegénykét?

Semmi rosszat nem teszek,
soha nem is nyelvelek,
épp csak hogy mást szeretek
elég rég.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

Hogyha nem lesz jobb napom,
úgy, ahogy én akarom,
kimondom, hogy megcsalom
személyét.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

Tudom is már, mit teszek,
bosszút rajta mint veszek,
az ágyamba viszek egy
legénykét.
Mért ver uram engemet
szegénykét?

...