Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok




Dal hozzá
Szerelmem bomlott évadokon kitartunk
még el sem ér agyunkba a helló
már új árnyék telepszik küszöbünkre.

Gyömbér felhők görögnek le az utcán
s az óceánban megmerülnek
hogy száraz tüzeik kioltsák.

Naponta egymásnak nyújtjuk át
életünk végső vékonyka lángját
s csendben ránk árad a harangszó.

Holnap talán holt madarak esnek
s szerelmem kis bukott angyalokat hord
haja sötét dús édenében.
...
Leslie Woolf Hedley
Egy férfi megismer egy nőt az utcán
Páfrányfenyők legyezős árnyalagútján
- mily ősöreg fák! valamennyi élő
társuk közül legrégebb óta nem
változtak -, árnyuk alagútján
követek egy nőt. Haja nyersaranyát
legyezőnap tarkázza. Más nők jó pénzért
horgolták édes pezsgőszín anyagból
bőre burkát, mely feszült-ernyed hosszú
combján, tekereg édes tomporán,
ahogy ring a fényben a bámuló szemek közt.
A vénuszhajnak nevezett fa árnya
- e fáról nem tudjuk bizonyosan,
nő-e vadon? - pettyezi szőke, majdnem
szőke franciatincsét; sudáran, szinte pálmasudáran
ring, szeli a vízmosásos levegőt, könnyű-tisztán
halad tűsarkain, férfiszemek csodája...
S mert én - Swannal épp ellenkezően! -
elmondhatom: esetem ez a nő, meghitt
újdonságként követem, típusa
új példányát, s eszembe jutnak
Lorenz frissen keltetett kislibái,
ahogy kikecmeregve a tojáshéjból
Lorenzra néznek s azt hiszik: az anyjuk.
S a ki sáp-sáp család mindenhová
követi ezentúl; s mikor egy liba, épp az anyjuk
jött szembe, Lorenzhoz bújnak előle riadtan.
Rám rajzolódik a testalak,
melyet követek, az édesismeretlen
sóhajszegő kontúr, mely így sóhajt: ˝Tied
vagyok, légy íz enyém!˝
S követve ezt az új, valamiképp
mégis meghitt, ezt az ifjú, mégis már-volt
formát - mintha ifjodnék, én s a század.
Él még Strauss, a bajusza épp hogy őszül,
a zenészekre bömböl: ˝Hangosabban!
Még!Még! Hallom Madame Schumann-Heink hangját...˝
Vagy - más kép - a hószín kopasz vén dühösen
szól a karmesterekre, játsszák Elektrát
Szentivánéji tündérzene-szerűen;
a haldokló Proust kortyol jegelt söréből,
s változtat Bergotte halálán saját
tapasztalatai alapján; Garbo
Párizsban komisszárnő, figyelmesen hallgat épp egy
hangot: hogy találkozott McGillicuddy és McGillivray,
s hogy szólt McGillivray Mcgillicuddynak - nem, McGillicuddy
McGillivraynek - azaz McGillivray ... Szól Garbo
nagy-komolyan: ˝Bár ne találkoztak volna.˝

Követve ezt a nőt, eszembe jut, hogy
mielőtt idevetődtem, hajnalban az erdőn
a Madarak Ébresztője keltett,
e kórus, mit naponta elzeng a madárhad -
s én szóltam férfivággyal: ˝Hozzon újat e nap!ˇ
komolyan, hajthatatlan így esengtek:
˝Legyen ez a nap is ugyanolyan!ˇ
Ó, fordulj meg már,
nézz a szemembe és mondd: ˝Tiéd vagyok,
légy az enyém!˝
S vágyam megvalósul. De
találkozván szemünk, szemed a vágyam
súlytalanságába nehezéket ejt:
emberlényét, ki majd sért vagy segít,
jó lesz hozzám, s kihez jó lehetek,
aki bőg majd mikor dühösködöm, hogy
nem szereti Elektrát, s akivel megtárgyalhatom Proustot.
A megvalósult vágy: az élet. Élek.
Fordulj meg, villantsd szemed a szemembe,
s arcodon mint levélárny vagy madárszárny
suhanjon át, libbenjen át, hogy én-
hogy nincs hozzám hasonló a világon,
s hogy bárcsak... Bárcsak...
S ennyi már elég.

De a képzelődésből is. Gyorsítok,
utolérem, s érinti már az ujjam
tarkóját, hol végetér az arany haj,
s kezdődik a pezsgőszín ruha. Ujjam
érinti a páfrányfenyő árnyaként;
érintheti:
Hiszen a feleségem,
új Bergadorf-modellban megy a park felé.
Egy kilátás, egy csók - s kart karba indulunk
nepfényünkben, mely túl jó is New Yorknak,
erdei házunk napfényében. Persze,
kell ez, szegény sápkórosoknak... De nekünk
nem kell már Proustról beszélgetnünk, Straussról.
Sok éve, hogy először segítettük-sebeztük
egymást. S annyi változás közt nem-múltak
örömeink; s az első vad, átlényegült megismerés
- ismertté tisztult. Életünk, vágyunk:
egyugyanaz. Nem kezdtem én a reggelt
férfivággyal: ˝Hozzon újat e nap˝, de
madarakéval: ˝Legyen ez a nap is
ugyanolyan, mindig életem napja."
...
Egy órányi őrület és gyönyör
Egy órányi őrület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöngő szelek és villámok közt mit jelent az én újjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom őket gyermekeim,
Tudatosan tinektek beszélek róluk, óh, vőlegény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ ellenére átadod magadat énnekem!
Óh, visszatérni a Paradicsomba! Óh, te, szégyenkező, te, asszony!
Óh, hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem első ízben én egy elszánt férfi csókját ajkaidra!

Óh, ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó, amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Óh, odasietni, ahol végre elegendő tér van és levegő!
Vessük le előzetes kötelékeinket és konvenciónkat, én az enyéimet és te a tieidet!
Új, sohse-hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégítő vagyok!
Óh, ez valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan útak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között!

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak, és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell!
Zsúfoljuk tele hátralévő életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi őrülettel és gyönyörrel.
...
Éjjeli Bűbájban
Kéjes éjjeleken át hallgatom gondolataim hadát,
Fénylő csillagokra tekintve a suttogó szelek dallamát.
"Eljövök ÉN érted, szívedbe zárom mit indítékom enged."
Piruló pillanatok terelnek messze fellegembe,
S e lángra lobbanó örökkévalóságnál szebbet,
Nem talál már az ember, s ha lüktető lélegzetek nyelnek el testben,
Idomul a szellem azt felelve: csak ezt kerestem!

Oly mesés vagy a valóságban, s én álomkép a csaló tájban,
Minden fénylő mozdulatban megtalálhatsz kéjes éjjeli bűbájban.
Merészen minden bűn megbánthat, erényem legyűr, bocsánat.
Legyünk mi életek irgalma, s törvények tilalma sem állhat,
Úttalan utaink tüzébe, de légy mellettem mindhalálig,
Míg életünk le nem hull, az ősz szüntelen, lomha ürügyében.
...
Szerelem szeretete
Életünkben egyetlen szín létezik,
Mint valami festő palettáján,
S ez ad értelmet az életnek, és a művészetnek,
a szerelem színe!!
...
A szerető
Óh Lotti! Lotti, higgyed,
Édes szeretni!
Hát mért kerűlöd Ámor
Rózsaláncait?
Nem messze egy patakhoz
?ltem a minap,
A nimfák énekeltek,
Lopva hallgatám -
Mosolygva énekelték
Ámor hatalmát,
Ámornak élnek ők is,
S hordják láncait.
Óh a szelíd kis istent
Ki nem szeretné?
Nélkűle életünket
Ki boldogítná?
Gyötrődni édesen, és
Égni édesen,
Gond nélkül sírni, lánc közt
Nem lenni rabnak,
Ez sorsa annak, aki
Ámor barátja -
Ó Lotti, Lotti higgyed,
Édes szeretni!
Hát mért kerűlöd Ámor
Rózsaláncait?
...

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó