Elfáradtunk

Elfáradtunk drágám, fejünket letenni végre,
testünk összefonódva,két kezünk összeérve
örökre elengedhetetlen köteléket képezve
vágyunk egy szebb életre.
De tudjuk, azt majd talán unokáink engedhetik meg
Mi dolgozunk a kis szürke hétköznapjainkon serényen,
bízván hogy nem felejt a gyorsan elröppen? élet ,
s fáradozásaink gyümölcse kell?képp beérhet...

Elfáradtunk, talán egy kis szünet nekünk is jár, elvégre
küzdöttünk eleget az élet kifürkészhetetlen útjaira térve.
Családi kötelékeink szemünk el?tt lebegése,
állandó jólétének megteremtése
a feladatunk, ezért robotolunk,küzdünk,harcolunk reménykedve
bízva-bízván,hogy egyszer révbe érve
a világegyetem a sok jót figyelembe véve,
próbál segíteni rajtunk,minket jókedvre derítve.

Elfáradtunk, s mint minden évben
ha tehetjük nyári pihen?re térve
próbáljuk regenerálni fáradt testünk,mint éden
rengetegében patakot keres? tikkadt emberi test fénye,
pislákolva ugyan,de még kapaszkodva a reménybe
próbál világítani er?sebben..... a sötétben......
de ereje gyenge, ki-kialszik a fénye
s próbál pihenni a világ tengerében.

Pihen,pihen, de közben a kerék csak forog,s nem tétlen,
nem hagy nyugodni: pedig mindkett?nk vétlen.....
A sors így próbál jelezni hogy mindig légy résen,
s ha netán pihenni mennél is állj mindig készen,
készülj,hogy menned kell, s váratlan feladat soha ne érje
pihenni vágyó lelkedet és testedet meglepetésképpen.......

...

Hevér József [Abdul]
Mi a lélek?
A lélek az ember tükre,ami elkísér egy életre
Kinek nincs az nem lehet rá büszke
Lelket mindenkinek adott a teremt?
Csak nem mindegy min?t
Jót adott a jónak
Rosszat a rossznak
Miért nem teremt?dött mindenki jónak
S nem lenne hatalma a rossznak.

...

Szeretem kedves, becéz? szavait,
Karjainak gyengéd ölelését.
Szeretem mézédes, puha csókjait,
Lénye varázslatos rezdülését.

Szeretem mikor arcom simogatja,
Életre keltett az érintése.
Szeretem ?t, mert lelkemnek megadja
Mindazt mi kell - egy varázsütésre.

Szeretem mikor így szólít; leelan...
Puszta lényével megbabonázott.
? különleges csoda életemben.

Féltve ?rzöm, mint szép ajándékot.
Nincs erre válasz, hogy miért, de hagyom,
Hogy szeressen, s én is SZERETEM NAGYON!

...

Én nekem már holnap ne süssön a nap
engem már ha akar temethet a pap.
Soha senkitöl nem kértem az életet
e földön engem senki nem szeretett.
Szürke életemtöl nem láttam a kék eget,
nehéz az életem mint megmászni egy jéghegyet.


Én nekem már holnap ne süssön a nap
összetört bús lelkem életre úgysem kap.
Égö vágyaim már rég a porba szálltak,
értelmes szép szavakat ugyan kitöl várjak?
Jobb ha elfelejtem azt is hogy létezem
meddig maradhatok élve,azt senkitöl nem kérdezem.

...

Mikor felh?k jönnek az égen,
Mikor a természet er?i elszabadulnak,
Mikor már nincs új életre lehet?ség,
Én még akkor is csak Rád gondolok!

Lehet mondani bármit,
Lehet bárhogyan nézni,
Lehet bármit tenni,
Én nem teszek mást, csak Téged szeretlek!

Nem csak látomások vannak,
Nem csak szavak vannak,
Melyek úgyis elmúlnak,
Nekem itt vagy Te!

Itt vagy nekem,
ÉS ez örök legyen!
Bár Tied sosem lehetek,
Szerelmem irántad végtelen!

S ha már mindenki ellened fordul,
Én ott leszek Neked!
Ha kell, védelmezlek, óvlak,
Vagy csak egyszer?en megszorítalak!

Rám mindig számíthatsz!
Mert én érted mindent megteszek!
Ha kell, a lehetetlent is,
Ez csak a Te kívánságod!

...

Alázatos jajszavak tanítottak
A válás tudományára. Barom
kér?dzik, várni kell... városiaknak
végs? víg órája ez... mormolom
szertartását a kakasszavú éjnek-
az úti bánat a vállra terült,
kisírt szemek a messzeségbe néztek,
a múzsák dalába n?sírás vegyült.

Ki tudhatja, mikor azt mondja - válás,
hogy mi vár rá, mekkora szakadék,
hogy mit jövendöl a kakaskiáltás,
mikor az Akropoliszon t?z ég,
valami új életre virradóra,
mikor mélán rág almán a barom,
hogy a kakas, új élet hírhozója,
mivégre verdes a városfalon?

Szeretem szövedékét a szokásnak:
csónak cikázik, orsó duruzsol.
Nézd, nézd csak mezítlábas Déiádat,
repül feléd, akár a hattyútoll.
Az öröm nyelve mily sivár, szegényes,
ó, életünknek csenevész töve!
Volt már minden, ismétl?dik csak, édes
csupán a felismert perc öröme.

Hát legyen úgy: az agyagcsészealjat,
mint kiterített mókus teteme,
beborítja egy áttetsz? alakzat-
egy lány hajol a viasz fölibe.
A görög Ereboszról nem mi jóslunk,
asszonynak viasz, vas a férfinek.
Minekünk csak a harcmez? a sorsunk,
nekik - jövend?t mondva halni meg.

...