Sok apró, jó jel jellemezte hétvégi pihenésünket,
Közben sokágú villám lecsapott, őrülten ijesztgetett.
*
A temetőőrnek nem hiányzik a feltámadás,
De, ő biblia ellenes? Vagy az ok egészen más?
*
Vonat nem várt meg, elment, de váróterem még megvan.
Micsoda öröm, ha esőfelhős vad napsütés van.
*
Lesz itt tél, megérkezik a nem várva-várt hideg,
És olyan lesz minden, mint rendesen: hideg-rideg.
*
Van, hogy a nép sikeresen kivívja az új szabadságát,
De még nem tudja, hogy megalapozta új tragédiáját!
*
Az érdemek is elévülnek, ha az ember nem szerez újakat,
De mi van ha szerez, de csak avultakat és régi-jó rosszakat?
*
Állandósság legpontosabban maga a megszokás?
Megszokásból miért fakad töményen állandóság?
*
Az ördög a bőrünk alá bújva akár, lehet jó barátunk,
De ha baj van, akkor védőnkként, nála jobbat miért is várunk!
*
Télvíz idején lékbevágott a strand,
És friss gyümölcsökkel tele van a stand.
*
A kutya szerint a családban a gazdi az Isten,
A cica szerint, a családban ő az: egy az Isten.
*
Szerintem a nőm engem, a pénzemért szeret!
De nincs nőm és még nem szereztem elég pénzet…
*
Aki sok vodkát iszik, annak reggelre jekatyerinburgi akcentusa lesz…
De akkor egyen lábszáras marhapörköltöt kenyérrel, másnapos talán nem lesz…

Vecsés, 2023. szeptember 5. – Kustra Ferenc József

...

mert az a poéta szívlapátja…

Gyertyám lobogó fénye igen eltorzította,
Kisimított, elfödte, sőt, jobban kirajzolta
A méreteket, mélységeket, mint alak-forma…

Nem látszik a szám szélén, hogy tükörtojást ettem,
Az sem, hogy az előbb jó forró gyógyfürdőt vettem…
De látszik, hogy a pennámat kezembe szereztem.

Árnyékomban nem látszik sem szeretet, sem gyűlölet,
De látszik, mint fényjáték… oly’ változatos az élet.
Az sem látszik, hogy létem ilyen 'szakadt rongy', miként lett!

Falon, árnyékom le-föl, jobbra-balra ugrál, kisebb és nagyobb is vagyok,
Mert izgek-mozgok… erre megaktiválnak a legnagyszerűbb gondolatok.
Szerencsére ezekben nincsen hiány, kezemben a pennával, alkotok.

Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Vörös, édes pecsét izzik,
Ajkunk peremére,
Soha nem éreztem még,
Ilyen melegséget.
Szinte lángol a lelkem,
T?zben ég a testem,
A szerelem mélysége,
Végleg rabul ejtett.
Vörösen izzó pecsét,
Édes, és végtelen,
Elárulja minden létez? érzésem.
Szenvedve sírva, ajkunk egybeforrva,
Szeretlek mindvégig, köszönetet mondva.

...

Mikor meglátom, szívem hevesebben dobog,
f?leg ha közelemben mozog.
Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rája,
hisz ? a világ legszebb rózsája
Lelkembe mar, szívembe hasít a fájdalom,
hogy sohasem fog itt aludni a vállamon.
Érte odaadnám az életem,
amíg élek, soha el nem felejtem.
Ilyet még senki iránt nem éreztem,
ez talán a szerelem?

...

Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A s?r? bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeesést?l fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?

Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azel?tt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a t?z,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.

Ott állt el?ttem. Ott állt el?ttem,
és én szégyenl?s kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az els? pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?

Hirtelen reménnyel telinek, er?snek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezd?dik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az er?s érzés szinte kitöltötte a leveg?t, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült el?ttem.

Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, er?t adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legy?zhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.

Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a gy?zelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az er?sségem is.
Nélküled üres, de legf?képpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.

Édesem, kincsem, kicsikém, hercegn?m, királyn?m!
Te teszel engem érdekessé, t?led vagyok színes, t?led vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te b?röd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.

Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy ?rizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni!

...

els? találkozásunkkor
meg babonázót a szemed
és ott volt az a szikra amit
nem éreztem mással
csak veled
úgy meg csókolnálak
csak fognám a kezed
melletted lennék
és tudnád ez a fiú szeret!

...