A sivatag pusztaság, nyomasztó, végtelen, rettenetesen,
Homok mindenhova beférkőzött, zoknijukba is rendesen…

A tébolyult nap a hátukra ráragasztotta az inget,
Aztán szikkasztott és így elérte a deszka keménységet.

A nap a hőség aranypalástját, mindenre ráterítette,
Szárazságot növelte, életlehetőséget majd' elvette.

Valaha pihenője volt, Kairó jómódú lakóinak,
Nyílegyenes főutca vágja ketté a várost, neki, partnak.
Abrahimia... mólók közé húzódott arab falucskának
Lakói, vággyal néztek modern faházakig. Van, gazdagoknak...

Régi és új rész, Sari Dzadid alsó végénél találkozott,
Báb-al-Garla mellett... a diadalív-romnál, becsatlakozott.
A hegy tetején, valaha nagy szőlő és gyümölcsös húzódott...
Már felverte gaz, sivatagi cserje bokrával, uralkodott...

Elől, Ibn-al-Asz mecsetnél datolyapálmák övezték vizet,
És a két egymás melletti öblöt, az elválasztó földnyelvet.
Ehhez készült a kőgát, mi körbefogta a kikötőt vízben...
A kőgát, nagy betontömbökből volt, hosszú, hajló, széles ívben.

A felettébb élénk hajósélet, lent a kikötőben zajlott,
De a kőgát végében, a kőraktár köré korlátozódott.

Ragyogó ég és a kikötő vizén vibráló tükörképe,
Lassan lazac szín és a bronz árnyalatába lett öltöztetve...
A nap fénye, fénylő korongja, szépen alábukott az éjbe,
A föld kezdett kihűlni, a legyek támadásainak vége!

A nap torkolattüze gyorsan elhalt a nyugati égbolton,
Megérkezett a porfelhő görgető esti szél… itt van folyton.
A beduin kereskedők vártak a pálmafa árnyékában…
Most elindultak a tevékkel, szél, homokot fújt... éjszakában.

Vecsés, 2015. március 5. – Kustra Ferenc József

...

Szibériai hadifogságról, versben, senrjúban, haikuban…

Győzelembe bízz!
Lesz csendes éj, napsütés!
Borultság múlik.
Reményünk: szeretetben.
Elérjük az életben?
*
Az élet csendes
És tajték színű a nap.
Béke leng körbe.
Mindenhonnan lőnek ránk!
Nem jut már farsangi fánk.
*
Kit elkaptak az
Elveszett, „vég” az ura!
Vagy a szerencse…
*
Anyám csak zokog.
Tán’, szomszéd is hiányol!
Ártatlan vagyok!
*
Krasznojarszkba, öt nap és éjjel ment folytonosan vonatunk,
A vidék élet nélküli, kopár pusztaság, itt rohadunk?
Ez már igazi hó sivatag, semmi vegetáció nincs.
Szél, vadul orgiázik, skálát végigénekli, hangja kincs?
Zizegéstől, suttogásig,
Vagy a bömbölő robajig…
Permetezhet itt a hideg havas eső,
Hangja, lehet fájón síró, vagy zenélő,
De lehet jeges, sűrű hó szakadás,
Vagy lehet, szimfóniafuvolázás.
Minden más itt, reggel, nappal és éjjel…
Idehoztak, átkozott helyre, kéjjel.
*
Sírás-rívás itt
Nem segít. Sors keze int:
Mint egy karmester.
*
Fogolytáborban a fogolynak másra nincs is lehetősége,
Mint megaláztatásra, kínra, éhezésre és szenvedésre,
Szörnyűségre, fáradtságra, kegyetlenkedésre,
Némaságra, tűrésre, az embertelenségre,
Lélek nélküli életre, érzéketlenségre

Negyven fok hideg már borzalmas, a lét is megszűnik…
Helyébe fásultság, fázás, érdektelenség szökik.
Itt már nem barátja, nem bajtársa, senki, senkinek,
Csak hideg van helyette... véget hozza mindenkinek!
*
Szibériai
Nyár elviselhetetlen!
Perzselő meleg…
Itt, nyár három hónap csak.
Télhez képest, kis vacak.
*
Gyógyszer itt nincsen,
Nyáron van malária!
Szúnyogháború.
*
Szibériai
Tél, vérfagyasztón hideg!
Csontkemény minden.
*
Itt élet rendje.
Minden jön, minden múlik.
Végtelen, örök…
*
Fekete, szakadt
Kabátomra hull, pihe.
Szomorú hózás.
Meleg bakancs vastag sál,
De a halál, meg nem áll.
*
Iszonyat csonttá
Fagy, félelem húsba vág.
Porrá tört álom…
Könny pereg, jégcsappá fagy!
Bajuszt borít, már jeges…
*
Hó, mint tollpihe,
Fehér lepedő. Takar.
Szív is megfagyott!
Annyira nagy a hideg,
Hogy levegő is rideg.
*
Életünk felett
Egy jeges puszta lebeg.
Imát kántálunk.
*
Jég foglya lettek.
Ők halálraítéltek.
Jég rabszolgái.
*
Hadifoglyoknál
Olcsó az emberélet.
Simán „eltűnnek”!
Boldog, aki túléli,
De azt meg is kell élni.
*
Hóban derékig,
Nem lehet menekülni!
Biztos fagyhalál.
Sorssal, meg kell alkudni,
És éhesen alkuzni!
*
Itt nincs más, mint szó,
Mit még magadra vehetsz.
Légy filozófus.
Nyári egyenruhában
Vészel telet, fázósan.
*
Fűtés, az összes
Ruha felvétele. Jaj!
Tetűk nyaralnak.
*
Nem lehet komisz
Hidegben aludni sem!
Megvont tüzelő.
*
Gonoszság, élet
Része! Kiirthatatlan.
Büntetés; jégcsap.
Mindenki meghasonul,
Élet itt ki nem virul.
*
Trojkán jár az
Ezredes felesége.
Lovak is fáznak.
A nagyasszony mosolyog,
Éhségtől… szem úgy kopog!
*
Ha nagyon csúszott,
Trojkát, lovak sem húzták!
Akkor mi toltuk.
A nagyasszony kacagott,
Hóba markolt, ránk dobott.
*
Egy trojkahúzó
Ló elesett, lába tört.
Rögtön levágták.
Tisztek, friss húst kaphattak.
Sokat, mindent befaltak.
*
Tisztek barakkja,
Rendesen ki van fűtve
Bundában járnak.
Ennivalót melegen
Eszik! Van itt még ilyen…
*
Nagy hóban trojkázás sincs,
Nem kell tolni! A hó, kincs?!
Barakkot fűteni kell,
Kályha nincs és nincs mivel.
*
Az éhes rabok,
Éhségben… havat ettek!
Lett torokfájás.
Orvos, kezelés nem volt.
Elhatalmasodott! Holt…
*
Tüdőgyulladás,
Betegség napi oka.
Biztos vég kezdet.
*
Mínusz negyvenben:
Viharos szél tép, karmol.
Bajuszt leszakít.
*
Itt nincsen orvos,
Nincsenek sarlatánok!
Kopottas fénykép…
A menázst, tisztek kapják,
Csak hadd gyűljön, azt hagyják.
*
Nincs ágyúlövés! Hó-csend.
A hó csikorog! Itt trend.
Kíváncsi szemed mered,
Más van? Észre sem veszed.
*
Hideg! Nincs meleg!
Világ végén, nincs élet!
Lélek is befagy!
Gondolat értelmetlen,
Vágy; haza! Ez végtelen…
*
Otthon kiszabadult a harangszó szeretett templomunkból,
Nagyon-nagy sóhajok szakadnak föl a sok imádkozóból.
Ott van így, vasárnap délelőtt a család apraja-nagyja,
Értünk is imádkoznak, a biztos szabadulásban bízva...
*
Szerelmi mámor
Táborban, hóba fullad.
Álom, életért…
Hideg fogságban, álnok
Álmok! Csőd-ember álmok…
*
Imperatív a
Táborélet. Túlélni!
Nem kell megfagyni!
Birtokolom e helyet,
Kell hozzá a képzelet.
*
Úr, a hó és jég!
Hideg, nem föderatív.
Itt nincs hóember.
Kit büntetésből hagynak
Havasodni… Ők fagynak!
*
Reggel, jégvilág
Táj, tündéri szépségű.
Hátborzongató!
Csillogó hó, jégtükör,
Mint csipkefátyol gyönyör.
*
A felkelő nap
Sugara, rózsaszínű.
Kísérteties!
Havas táj fehérsége,
A látvány szörnyűsége.
*
Kik nem remélnek,
Fáznak és gyorsan halnak…
Vállon, életsúly!
Temető! Sok néma sir.
Hely van, bővítést kibír…
*
Már a hóvakság
Is járvány lett. Sorscsapás!
Sötét szemüveg.
Fagyos hómezőt nézek,
Lelkemnek bent mesélek.
*
Kegyes az élet,
Hogy nem tudjuk sorsunkat.
Nagy jótétemény.
Mások szemébe nézek,
Magamról, mit meséljek?
*
Halál, bátraktól
Fél, sőt meghunyászkodik.
Nagy tapasztalat.
A halál hamar, lesben,
Úrrá lesz gyáva lelken.
*
Nagy tapasztalat.
A hideg, nem gondűző!
Nem is éltető!
*
Feltámad, jég-szél,
Szibériáról mesél.
Hópihék tánca…
Hazaút legközelebb?
Vihar hozza közelebb?
*
A faág kopasz
Nincsen rajta madárka.
Madártrilla: szél.
Búfeledést fúj, hamar,
Jégbe-fagyott hóvihar!
*
Akkor ott, karácsonyeste mutat hőmérő,
Hogy a hideg a szokottól is oly’ eltérő.
Megnézzük, elámulunk, de bizony mutatja,
Mínusz ötvenötig süllyedt le a higanya!
*
Hahota száll fel.
Ácsolatlan lakoma!
A lötty is kihűlt…
*
Szembe a téren,
Fekete köd. Kóborlok.
Hűlés kockázat.
*
Hideg csípte arc,
Vérkeringéstelen láb.
Fagyott sérülés.
*
Nagy a bánat itt,
Jég, hómező, fojtogat.
Sikítok! Hang nincs…
Nem hall és lát senki sem,
Szibéria! Életem…?
*
Látom még arcod
Jég nem fedte emléket…
Te vagy éltetőm!
Szívünk még majd összeforr?
Hazajutok? De mikor?
*
Több év nélküled,
Oly’ sok! Porhüvely vagyok.
Mennék már hozzád.
Keresem lábad nyomát,
Hóban a lenyomatát.
*
Lélek mezején
Veled vagyok, múlatunk…
Mit álmodozzunk?
Hozzád mennék már haza,
Egyébként is vár: haza!
*
Éjfél borul már
Havas, bokorerdőre.
Kémény nem füstöl!
Megvesz, Isten hidege.
Babám! Hazajutok-e?
*
Temető: gléda.
Fejfák égnek merednek.
Fogynak, magyarok…
Otthon behívták, ő ment.
Várták! Haza már nem ment…
*
Szép a hóesés,
Ha nem lesz a temetőnk.
Vastag hóréteg.
*
Nincsen fűtés, csak
Jéghideg! Megfázhatok.
Az, utam vége.
Istenem engedj haza!
Vár a szerető tanya…
*
Nincsen megoldás,
Innen már hazamenni.
Tudok oroszul…
Mennék… jobb lenne trópus?
Otthon fán még él mókus.
*
Elfogy mindenki
És elfogyok majd én is.
Tél! Szibéria.
*
Belülről fakad,
Sok ezernyi gondolat…
Megyek-e haza?
Gondolathoz megváltás…
Mikor mondják: indulás?
*
Magamban élek,
Vakító, fehér fények.
Nincs hószemüveg.
Rettegést én egyedül
Élem át itt legbelül.
*
Jégben és fagyban
Rettegek! Mások szintén…
Erről beszélünk.
Mindenki menne haza.
Sokaknak itt lesz sírja.
*
Bakancsomra jég
Tapad. Vonszolom magam.
Lábam is fázik.
Nem hagyhatod el magad,
Bakancs, mely úton halad?
*
Kék menny magasban.
Mi itt a jégpokolban.
Nyári rongy. Álca.
Felemésztődik a test.
Fagyott! Nyomorultul tart.
*
Csak vérben ázik
Mégis ártatlan lélek.
Még ész is megáll…
Otthon van virágos rét,
Itt, hagyjuk az érvelést…
*
Oly nagy hidegben,
Emberenként jégcsapok…
Tavasz! Olvadás?
Mi itt megfagyott, jeges,
Nekem az már végleges?
*
Csontig hatoló talaj menti szél, csak fújt,
Szinte égetett, pedig olyan könnyű volt,
Hogy az ágakról még zúzmarát, le sem fújt.

A mezőre a hóvihar, csak óvatosan lopakodott,
Aztán nem kímélte magát, erősködött és rendet vágott.
A mínusz harmincötöt, fázósan, ötvennek éreztük,
Ha fél öklömnyi pelyhekben esett a hó, ezt észleltük.

A hóvihar, hosszan és megállás nélkül csak tombolt,
A kavargó hópelyhek ködén át, semmi nem látszott.
Ez, a veszett fergeteg, körös-körül, dúlva rombolt.
*
Két méteres hó,
Más itten, semmi sincsen.
Nincs lapátolás!
Hó, majd tavasszal olvad.
Fákon a bimbó duzzad.
*
Sűrű hó ér a térdig…
Legalább ennyi mindig.
Hó, ha derékig ér már,
Onnan nincsen kiút már.
*
Nincs érvelés, csak
Kétely. Meghalt vélemény.
Ételmaradék.
Kárhozottak sétálnak
A hóba, állva fagynak.
*
Fagyos tegnapok,
Jeges, újabb hónapok.
Magas hó, jég, fagy.
Fogynak bennem tegnapok,
Túlélem? Új fagynapok.
*
Ködbe révedt nap,
Lázas, tébolyodott lét…
Kint, jeges a szél.
Vad hideg, tombol, támad.
Mi melegíti hátad?
*
Magam serege
Vagyok. Jégvihar győzött.
Nincs meleg fegyver.
Holdárnyékban a halál.
Nyáron térdig ér a sár.
*
Fáj itt az emlék,
Fájnak a hideg szavak.
Fáj a múlt perce.
Nézek jövőbe, de mit?
Hideg! Látom a semmit.
*
Vágtatnak, apokalipszis sátán lovasai,
Mind gonosz?! Embertelen, minden lélek nélküli!
Ismét ránk szakad, kegyetlen szibériai tél,
Éjjel-nappal folyvást hull a hó, rabszolgát ítél…
A vastag, méteres hólepel, beborít embert, tábort, mindent,
Egybefolyik éjjel-nappal, fehéres szürkület borít minket.
*
Életet bénít,
Szibériai hideg.
Élő szörnyűség!
*
Kiszolgáltatott,
Nyomorult hadifoglyok.
Büntetés miért?
*
Mind száműzöttek!
Didergő hadifoglyok.
Szökni innen? Hogy?
*
Hideg borítja
Gondolkodásukat is.
Elterpeszkedik.
*
Hideg! Hó! Jég! Fagy!
Hóakadály, méteres.
Elfogyhat élet.
*
Mint tébolyodott,
Dúlt, tombolt a fergeteg.
Vihar őrület.
*
Süket a hó-csend.
Mélységes, diadalmas!
Mindent beborít.
*
Hópelyhek, halkan
Hallgatják a vad szelet.
Széltől rettegnek.
*
A lélek él még,
De testem egy váz csupán.
Már csonttá fagyott.
*
Éjfél borul rám,
Kezdődik újólag… nap.
Tán’ ez sem lesz jobb.
*
Itt van csend! De nem
Érint. Néma éjszaka.
Új másodpercek.
*
Hideg a pára,
Támad, és ide leül.
Magamban küzdők.
*
Itt minden halott.
A lét megfagyott jégcsap.
Megfagyott mosoly.
*
Katona sírok,
Lét hűtőszekrényei.
Nincs feltámadás.
*
Otthon vár család.
Síró gyerekek, asszony.
Kutyus meg nyüszít…
*
Sírokon, nincs mécs,
Csak hótakaró! Jeges.
Fejfa is havas.
*
Pihentek! Hantok!
Ártatlan lelkek, fejfák.
Név olvasható.
*
Homályos árnyék!
Eltűnt hazaút remény.
Halkan elosont…
*
Itt kell maradni.
Küldöttség! Nincs eredmény.
Szívem megszakad.
*
Nincs üzenet, csak
Vakremény! Nagyon éltet!
Ima és sírás…
Itt nincs jó vagy rossz mérleg,
Sok jég, ideköt végleg.
*
Félelem emészt,
Hogy én itt megfagyok-e?
Otthon árnyéka.
*
Kopasz az erdő,
Nincsen levél vagyona.
Mulatság vége?
Könnyelműség? Fagyhalál!
Édes Babám, még várnál?
*
Homályban árnyék!
Hazaút remény csillan!
Öröm uralma…
*
Nyolc évet voltam
Itt, éheztem és fáztam.
Tudok oroszul…
Ennyi… életem része.
És testem egészsége?
*
Ő hazajutott!
Tüdeje, beteg maradt.
Ő volt… tanítóm.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József - Fogolytáborokat túléltekkel történt –főleg fiatalkori- személyes beszélgetések és olvasmányaim alapján…

...

Ilyen világot élünk? (TANQ csokorban)

Bolond lett a világ,
Nekünk ilyenben kell élni.
Léttől is félni kell.
Úgy lobognak a varkocsok,
Majd kifésülik, markosok??!
*
Majd? minden fordított,
Működés feje tetején.
Fiatalság érti?
Ló térdig sárban iázik,
Szamár nyerít, füle fázik??!
*
Bevezetik itt-ott
Kézírás megszüntetését.
Harc műveltség ellen.
A büdös kutyák röfögnek,
Disznók, ugatva böfögnek??!
*
Elég, ha van papír,
Tudni nem kell hozzá! Olcsóbb.
Mire tanítják be?
A kígyó a fűben zizeg,
Papírlap a szélben sziszeg??!
*
Visszásság halmazok
Viszik csődbe a világot.
Fiatalnak tetszik?
Kukorékolnak a tyúkok,
Kotkodálnak a kakasok??!
*
Tudás és értelem,
Előrehaladás gátja.
Dicső semmittevés.
?Az önálló gondolkodók
Nem kívánatosak, rosszak???!
*
Igyekszem, előre?
Mondják, tolakodó fráter.
Pedig, ők mondták így?
Ah! Agilis ember nem kell,
Azonos nekik végzettel??!
*
Ha végrehajtom baj,
Ha ellentmondok, még nagyobb.
Nincs eligazodás?
Csönd és vakfegyelem.
Ez nekem nem lételemem.
*
Avar, mint szivárvány
Csillogtatja a színeit.
Belelépni, puha!
A levelek milliói
Földön. Szép, mint a milói.
*
Villámtól világos
Az ég. Ijesztő a fénye.
Dobhártyarepedés.
Villám: váratlan csattanás!
Oly? mint egy aknarobbanás.

Vecsés, 2015. április 11. ? Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ ?t és a TANQ ?t én alkottam meg? szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8 Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.

...

Öreges meditálás…

Halkan, de velem jól elvan a magány,
Nem csinálunk semmit, itt már nincs hatvány.

A szivarka ereszt füstkarikát.
Körbe-körbe kergeti önmagát.
A hamu meg nézi saját árnyát.

Az pöccintésre leröppen,
Földre érve búsan sercen,
Majd, darabokra szétröppen.

Szemüveg régi, kíváncsi üvege
Kukucskálva nézne, ha látna szerte,
Már régen karcos, nincs fény üzenete.

Öregember tényleg nem vénember,
Ha sorsában ő egy nagy pénzember.
De érzem, a múlt kútja nem apadt,
Menthetetlenül látom... kiszáradt.

Ha már nincsen víz, akkor az élet véget ér,
Nincs a bika az arénában, ami még kér...
A közönség itt már megy haza, vezért... nem kér...

Vecsés, 2018. január 26. – Kustra Ferenc József

...

Történelmünk a miénk…

(leoninus csokor)
Évszázadokban nem azért maradtunk életben, mert könnyű... de azért, mert régi, korhű!
Évszázadokban csak jöttek a tatárok, utána törökök… tovább éltek platánok...
Évszázadok, mindig élt a ’kard ki kard’! Következő lovasrohamot átéltük, fanyart...

„Gyümölcséről ismerszik meg a fa” ... századokban vagyunk ujratermő gyümölcsök úja!
Nem voltunk időjárás ellen, jobb híján használtunk esernyőt... újra! Kard meg hadd pengjen!
Voltak tendenciák, hogy a vihar leverte gyümölcsöket... leeresztettük redőnyöket.

Volt a török időben, mikor csak kétmilliónyin maradtunk… tovább folytattuk harcunk.
Megmaradást hitünk, akarásunk segítette, majd életet is hit, csak segítette.
Az ily’ vad időkben, volt, hogy lovunk is alig volt, de vihart mind legyőztük, már mind múlt volt.

Mint az ujjak között pergő homok, az évek úgy fogynak, de nekünk ezek nem lomok.
A homokot visszatöltjük a homokórába, így aztán hit nem vész, mint a homok…
Homok pereg, az idő halad, évek homok… az elmúlt óra a múltban nem homok?
**

(Bapeva)
Élünk,
Jön idő.
Tatár-török,
Harcban megállunk.
Platánfa árnyat ad.
Kard suhog, mi kitartunk,
Hitünk óráját őriztük.
Évek, mint homok szétperegnek.
Vihar lever, de újra sarjadunk,
Megmaradásunk örök, mint századok.

Vecsés, 2022. május 19. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam: leoninusban. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.

...

Hétköznapi pszichológia…

Álmod álarca folyvást fedi arcodat,
Te meg gyűrőd aztat, állandó harcodat…
Álmod álarca folyvást fedi arcodat.

El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?
Ismertelek én kicsiként, az az életed vajh’ mivé lett?
El vagy tévedve mert tán' azt hiszed, hogy ez maga az élet?

Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek,
Tükörbe soha talán (minek?) bizony nem néznek…
Tudd, hogy az elleneid is álarcot viselnek.

Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat,
Ahelyett, hogy fölvállalnád… te csak vivod harcodat…
Álarc, függöny, fürdő ajtó… mögé rejted arcodat.

Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted,
Lényed aljas, sorsvalódat meg zárt ködbe temetgeted…
Lényedet mindenki elől vehemensen rejtegeted.

A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas,
Álszentségben cipeled sorsodat, de így nem hamvas…
A lelkiséged nem magvas, hanem egy ordas… avas.

Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít,
Látom elvetemült vagy jól megváltoztál… a mindenit...
Látom, elvetemült vagy Te, tükörbe nézés sem segít.

Vecsés, 2024. február 4. -Kustra Ferenc József

...