Szelíd Múzsa! ki keblemet
Égi lángra gerjeszted,
Felvonsz a porból, s szememet
A nap felé függeszted;

Ki mennyei balzsamiddal
Öntözgeted fejemet,
S örökké zöld pálmáiddal
Feded bé ösvényemet;

Íme, oltárodra nyújtom
E pindusi szálokat,
Tömjénem, myrrhám meggyújtom,
Fogadd el illatjokat!

Te vetted fel karjaidra
Gyenge esztendeimet,
Te osztod fel vállaidra
Még most is terheimet.

Ha a gond jeges kezei
Szívemet elcsüggesztik,
Áon myrtusligetei
Öledben felélesztik.

Ha balsors zivatarjain
Reszketnek kormányaim,
Ilissus virulmányain
Rengetnek szép álmaim.

Az ifjúság örömei
Lassanként elrepülnek,
A szép orca kellemei
Komor ráncokra gy?lnek.

Ami most ifju szívünknek
Érzeményit bájolja,
Utóbb hideg értelmünknek
Homlokát megráncolja.

Minden gyönyör? Tempéink
Lassanként elhervadnak,
Legforróbb képzeményeink
Egyszerre majd megfagynak:

De te, kegyes Tündér, végig
Ragyogsz bús éjszakánkon,
S a Léthe csendes révéig
Kísérsz setét pályánkon.

Bíbor fátyollal fedezed
Az élet halvány képét,
Rózsaszínekkel hímezed
A sír gyászos környékét.

Óh, engedd, hogy napjaimat
Tenéked szentelhessem,
S örömimet, gondjaimat
Kebledbe kiönthessem!

...

I

Ifju virág volt, mit se tudott a lét viharáról,
S máris törve pihen, s törve sir érte szivünk.

II

Mint a szelíd tavaszalkony, olyan volt ifju halálod,
S gyász örök éje borult ránk a bus alkony után.

III

Megrontott tested már búsan rejti a mély sír,
Ám emléked örök kincse szivünk vigasza.

...

Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszket?n suhan
A végs? árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.

Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végs? percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél t?lem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S h?l? kezére ráborul a férj.

...

- Li Tai Po -

Langyos szél jár a palota-kerten át,
A bokrok közt jószagú fuvalom lebben.

A teraszon, hanyagul hátrad?lve
Jólléte színes selyemvánkosain
Pihen a császár dús lakoma után. -
El?tte táncol Si Chy... ragyogva, mint a csillag,
Tündökl?n, mint a Szépség. Illan, lebeg,
És mosolyog... mosolyog csudálatosan,
A szívig-fáj, hogy repked kis rózsalába;
Gyengéd csip?i ringatják a vágyat,
Szép keble kél-hull, mint jószagú tengerár.
Így illan, lebben, - míg édes bágyadás
Önti el forró, halovány tagjait.
Hulló virágként hull lágy lépte már, -
És elomlik eped?n a Királyi
Nyugvóhely jade-párkányára d?lve,
Odakúszik, felkönyököl és vár...

A sz?zi Si Chy... epedve d?l oda...

...

Ki vagy Te,aki elveszed el?lem a szépet,
Míg könnyeim megáradt folyóig érnek?
Ki vagy Te,aki elrejted el?lem a szádat,
S elveszed ízét az édes boldogságnak?
Ki vagy Te,aki ha rám néz ragyogva,
Némán a sötét csillag is megáll égi vándor útján?
Ki vagy te,aki nem ismer se jöv?t,se múltat,
A legforróbb könnyek mégis Te érted hullnak?
Mondd!-Ki vagy Te?
-Szívem egyetlen örök szerelme!

...

Közte s?r? kénynek, fájdalomnak,
Lyányka, lyányka nyugszom kebleden,
Gyakran Léthe lankadási nyomnak,
Gyakran véd? karjain angyalomnak
Új örömfény terjed létemen.

Szenvedünk, s bár nyúgodalmat kérek,
Vérz? búnkat mégis ölelem;
Hidd el azt, a bú s öröm testvérek,
S kényben úsz e jóltev? tündérek
Szép körében képzet s értelem.

Meg ne bánd, ha könnyeid hullának,
Néma könnyek, Eros karjain,
Meg ne bánd, mert szép napok valának,
Melyek Eros karja közt folyának,
Míg szendergél költ?d dalain.

Égi lángot szívtam ajkaidról,
Égi lánggal szívtad csókomat,
Felder?lt a fátyol titkaidról,
Ujabb álom szállt fel álmaidról,
S szebb remény a láthatár alatt.

Álom és Remény éltünk vezéri,
Tartnak fáklyát végcélunk felé,
Szívünk a valót távol kiséri,
S megcsalatván, néha bár eléri,
Csalfa bájalakkal váltja bé.

D?ljünk a jelenlét hív ölébe,
Légyen álom, légyen csalfa kép;
Tán ha vígan szállunk ellenébe,
Nem borúl szép arca gyászleplébe,
S mirtuszágat fürteidre széd.

...