Ahogy a virradat fölém hasalt és beborított,
Éreztem én, hogy egy jó és új napot kezdek legott.
A bömbölő csend is segített és nagyon kacagott…
*
Fénytől lett hajnal,
Csend lett a reggel ura.
Új nap és remény.
*
Világosodik,
És a Hold eltűnőben.
Ásító reggel.
*
Mindenki felkel,
Test után lélek ébred.
Látszik, jó nap lesz…
*
Később a hajnalpirkadat a kertemet is meglátogatta,
Nap sugarait örömömre, nekem oda is csalogatta…

Kertem várja, napfényre vágyóan kikeletet,
És ha megjön az aranyozott, lágy fénylehelet,
Aranybársonyként körül ölelik a lelkemet.

Madárdal kórus biz' hívja, mielőbb a napot,
Hajnali szellő sodor, finom virágillatot.
Napfény, akkor elhozod ide a jó meleget?
Ez már bizony tavasz! Fáztunk mi már épp eleget…

Minden oly' szép, minden jó és lám, öregszem, de még élek!
Akkor nem én vagyok a testem börtönében a lélek?
*
Hajjaj,
Motoszkál a hajnal…
Ébredezik a fagyal…
Kenyerem kenem vajjal…
*
Madarak csicseregve keltenek,
Ennyi volt a hajnali, vak csendnek…
Levelek sustorogva felelnek.
*
Te reggel is csak várj rám, óh, HAZÁM!
Reggel is csak Te vagy az én HAZÁM!
Én, reggel is itt leszek… új nappal, tovább megyek,
Nap hajnali fényén lovagolva útra kelek…

Annyit látok, hogy egy kis bokor ágán,
Gyenge szélben hintázik egy kis madár,
Nézek és látom, végtelen a határ…
*
Holdsugár adhat
Életnek reménységet?
Napkelte jöhet...

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.

...

Vakablakban meditálok…

Fut széles, kanyartalan út, a nagy kanyaron túl a semmibe…
Kialvatlan a szemeim, révedve bámulnak a messzibe…
Üveg nélküli vakablak... kinézve, fixírozok valamit,
Az időóra ketyeg, csapkod benne valami, tán, valakit…

Bölcsesség köve nincs... beépítették a kútja kávájába,
Lovam is elszaladt, valahol legelész, a kínja poklába.
Van-e még bármilyen lelkem? Bolyong vagy csak kicsit elcsavargott?
Felhők, ha eloszlanak, mondhatom... csillagfénynek utat nyitott.

Zavart ez a világ, szürke füstköd borítja a mindenséget,
Sötétben, honnan vegyem elő, a mindent értő lelkiséget?
Most, a szélvihar kócolja, a fák borotválkozott ágait,
Éjjel, meg a Hold csak megy… érdektelen, intézi a dolgait.

Most a télen a kemény fagyok, a kertem felett jártak,
Bentről néztem, a holdsugarak is bundába grasszáltak!
Azt is láttam bentről, hogy kint gallytördelő szelek jártak,
Akkor én bent, melegben örülhetek a hideg máknak?

Vecsés, 2015. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Szegény embert ág is húzza.
No, de ennyire?
Csak csúszok-, csúszok lefele.
No, de ennyire?
Nincsen kocsim, nincs lakásom.
No, de ennyire?
Család se nagyon támogat.
No, de ennyire?
Csalódtam benned barátom.
No, de ennyire?
Nem nyertem a választáson.
No, de ennyire?
A siker meg csak kerülget.
No, de ennyire?
Persze igaz, hibás vagyok.
No, de ennyire?
Ennek ellenére bízok.
No, de ennyire?
Jobbra fordul a sorsom!
No, de mikorra?

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Ő volt nekem, Dobay Joci bácsi.
Szívesen mondtam volna, hogy; ácsi!
Nyolcvanegy volt, eljárt már az idő…
Az én szívemben örök emlék ő.

Olyan volt, kit mindenki szeretett,
Sugárzott belőle a szeretet.
Ember volt ő végig nagybetűvel.
Vele beszéltem úgy: mint EMBERREL.

Megtisztelt az élet, hogy ismertem,
Hogy a tanítómnak nevezhetem.
Apám mellett a második ember,
Ki formált engem, hogy legyek ember.

Tegnap utolsó útja... kísértem,
Az utat jártam, könnyemet nyeltem.
Csak arrafelé ment a tanítóm,
Visszaúton meg csak én, szorongón.

Elment a tanítóm, csak itt hagyott!
Lám az élet mellettünk elfutott…
Én most imádsággal kérem, Isten
Hosszú utadon végig segítsen.

Elment a tanítóm…

Vecsés, 2001. május 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...

(Anaforás, dupla belsőrímes, önrímes-bokorrímes)
Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam.
Hírem van! Nos, méláztatom önmagam…
Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam?
Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam.
*

(3 soros-zárttükrös)
Felismertem magam benső lelkiségét,
A belső, szenvedős küzdésem lényegét…
Felismertem magam benső lelkiségét.

Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom,
Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom…
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom.

Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása,
Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága…
Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása.

Orvosság erre biz', még nem is létezik,
Nincsenek, amik fásultságom fékezik…
Hetven fölött erre módszer nem létezik.

Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár,
De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár…
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár.

Régi öregektől sokszor hallottam én:
Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén…
*

(Senrjon)
Nem vagyok élet vidor,
Ok sincsen… életmulatásra.
Éltem: lélekcsúz.
*
Avatott lovag vagyok,
De már nincs keresztes háború.
Már örömöm sincs.
*
Tudták az igazságot:
Öreg örüljön fenékluknak.
Az még jó, ha van…
*

(HIAfo)
Lényem kesernyés már!
Mi értelme van még?
Minden… értelmét veszített.

Már nem is érdekel a jobb jövő,
Már közelg a halál... Ideér ő...
Kaszája életlen... Nyűszögöl ő…

Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...

Másoknak pénz és hatalom kezesek,
Ezek nélkül e földön mit keresek?
Olyan vagyok, mint gát, mit áttör a folyó
Rohama, mert nem volt elég ellenálló.

Énvelem szemben, az élet szeszélyes
És pénz meg hatalom nélkül veszélyes.
Mint nagy, bősz hullámroham, sodródom,
Így nem maradok semmi, csak porom.

Sem a társadalomban, sem a családban
Nincsen helyem, ezen hierarchiában,
Mert olyan rossz a személyiségképem,
Hogy elvesztettem –tán nem is volt- létem.

Az észrevétlenek nagy csoportjába
Tartozok és így nincsen tovább máma.
Továbblépnék valami jövő felé,
Mely az enyém lehetne, így a lété?

A Maslow féle piramis csúcsának
Közelében sem vagyok, oldalának
Simaságán csak visszacsúszok...
Magamban hiába háborgok.

Úgy látszik az én kiteljesedésem,
Hogy elfogadom a sorsom vagy mégsem.
Felismertem, elfogadom, így ez van…
Egyéniségem, életem? Nincs! Ez van…

Budapest, 2000. július 9. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás

...