Mónika, Vágyakozó szívem, végre megkapta mire vágyhatott, ölel? karjaidban Szerelmesen hálhatott. Mámoros volt, fantasztikus érzés, ahogy csókjaid teljében elfogott az érzés.

Mint, ha Álom lett volna, oly csodálatos volt, fényl? pillantásod, biztosan igaz volt. Öleltük egymást, mint Földet a változás évszaka, remegett testünk, ahogy telt az éjszaka.

Ahogy gyengéd érintésem, megrázta érzékeny tested, már tudtam, kívánsz Engem, s a buja Sexem. Ahogy gyengéden áthatolt rajtunk a vágy illata, amúgy is szapora szívünk, felgyorsult egy pillanatra.

Nem irányított már ész, és gondolat, szenvedély volt az, mit?l felejted minden gondodat. Ajkam kéjes mámorában fürdettem tested, s öleltem, felizgult megfeszült melled.

Szenvedélyt?l izzó testünk, lassan, teljesen egyé lett, s kéjes sikolyoktól hangos éjszakán végre teljes lett. Ellazult testünk, lassan, megpihenni készült, de Szerelmes csókodra, sor, ekkor, vaj miért nem került.

Mit eddig csupán álmaimban hittem, lassan elt?nt, s a józan észnek hittem. Úgy vágytam csókodra, de Te nem voltál ott, mit éreztem, az csupán Álomnak volt játéka ott.

Megtréfált Álmom ismét Engem, csalódva, sírtam, csalódva keltem. Rá kellett jönnöm, Álomból nem lett valóság, megizzadt testem csupán, mi most, az igaz valóság.

Íj szép Álmokkal élni, tán ez marad Nékem örökre,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, ahogy telnek-múlnak a kínzó nappalok, érzem, a Remény az, mi T?led taszítva elhagyott. Minden éjszakán, hozzád egyre közelebb vagyok, mert álmomban, csak Veled halhatok.

Mint könny? pihe, egy átfutó szell?re, mint hulló csillag, fényének teljére, úgy vágyom még mindig rád Kedvesem, hisz Te is tudod, Nélküled most üres az életem.

Mikor mereven bámulok ki az ablakon, s könnyeim legördülnek az arcomon, érzem, számomra egy hely marad csupán, hol boldog lehetek még, az életben, talán.

Számomra ez a hely nem lehet kétséges, minden hely az, ahol Te vagy Édes, s ha csupán a Nevedre gondolok, érzem, hogy lelkemben Örök Szerelemre találok.

Abban bízom minden nap végén, Te biztosan vársz rám majd, az út végén. Ez az egy tart most csupán életben, hisz még mindig nem lehetsz mellettem.

A szívem a hely, hol nyugalmat találsz örökre, mert,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, neved oly szép számomra, mint csillagásznak egy felh?tlen éjszaka, szebb, mint egy szivárványos nappal, hisz nincs Nálad szebb Angyal.

Szívem Érted lüktet éjjel-nappal, s mint ajkam csókodra, úgy vágyom Én is Rád Kedvesem, éjjel s nappal.

Úgy vágyom Rád mint szárazföld egy kiadós es?re, mint méhecske a virágos mez?re, s ha vágyaim álmok is maradnak örökre, tudd,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Világítasz nekem,
mint leveg?ben kószáló
párjának a szentjánosbogár,
s mikor vigyázó fényed nyomán
megtalállak téged,
lámpásodat leoltod:
nem találjon senki ránk
az éjszakában.

...

Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

Mikor rózsát látok, te jutsz az eszembe,
Ha neved hallom, könny szökik a szemembe,
Ne, hogy azt hidd elfoglak feledni,
Mert én téged örökké foglak szeretni...

...