Az Egyén szabad akarat,
és hit és gondolat...
Szabadon hisz és gondol,
de a gondolat hit
vagy akarat csupán?
Eltéved néha mindezek halmazán?
Hinni a gondolatod
gondolni akaratod
akarni hited, hisz
így lehet Tied
a valóság látszata.

Valahol Odahaza
ott Benned legbelül
hol minden kiderül
Hittel gondold akaratod,
Hidd Önmagad,
örökké így leszel szabad!

...

1256 év

Talán egyszer megérted, mit jelentesz nekem.
Nem az id? számít, hanem az érzelem.
Semmi más, csak TE, s nincs olyan, hogy talán.
Mondhatsz bármit, múlhat nap, nap után
a szív is kevés,mert ez a lélek útja már!
Bármi volt a célod
el már nem érheted
mert ebbe a szíved,s lelked összekeveredett.
S, ha majd átadod magad,akkor leszel szabad!
De akkor már szabadnak lenni kár,
jobb szeretni és örülni már.
Akkor, majd az út végén a lélek megpihen
és megérted miért éltünk, itt lent...

...

Nevedet halkan, remeg?n ejtem ki számon,
mert bátortalan szívem, én azt most kitárom.
Kit takar e név? Mónika
A N?T!
Csupa nagybet?vel,
de ? még álmodban nem t?nt fel.
Ám nem egyszer? lény az, kit keresel mélán,
kinek neve nem ráz fel ágyadból bénán.
Lelke bonyolult, teste gyönyör?, szemei igéznek.
Melyt?l vágyra gerjedsz ha rád néznek.
Csábít arra, mit gondolni sem mernél,
mit legféltettebb titkaidban sem reméltél.
Hát ? Mónika. A n?, ki szívem titkos vágya,
és lesz-e szó mely e titkot kizárja.
Lesz!
E szó a szerelem halk szava: Szeretlek!
Melyet szívem mond halkan szívednek.
Melyt?l én rabod lettem, és te rabom leszel.
S míg lélegzel, lélegzem, mellettem leszel.

...

Szeretem e lényt kit úgy hívnak Mónika
Szívembe zárom nevedet Mónika
Figyelem huncut mosolyod Mónika
Léteznem nélküled nem is lehet Mónika

...

\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

Még émelygek?
a nyugati partomon
bánat-ütötten tévelygek
nem vagyok bizonytalan,
lelkemben ezer él? penge van
az éjszaka érdes ponyvák alatt
Hozzád oson

Én tudom, és meg is teszem,
ha akarom
a kezed már bánat-inda
feltekeredik a karomon
üvegszavak törnek szilánkká
hazugságra nyíló ajkadon

...