Gombóccá gy?rve eldobtál engem,
szélt?l sodorva utcán hevertem.
kitörni nem tudtam, nem mertem.
Halott fák sötét odvába bújva,
falevélb?l sz?tt köntösben álmodom a szerelmet újra.

...

Titkok börtönébe zárva élem az életem
Kínzó érzések acélos bilincse fogva tart
Vágyódom a nyugalom csendes tengerére
Hánykolódó sajkám most éppen merre tart?

Szemem a végtelen szürke semmibe réved
Lelkem békéjét vajon hol, merre lelhetem?
Mondd mért küldött Isten az utamba téged
Átok, vagy mézíz? áldás vagy te énnekem?

Rám borul a sötét éj vasmarkú csendje
Hagyom, hogy födje be vívódó lelkemet
Kába álomba húz a messzi végetlenje
Egekre szárnyalni nekem már nem lehet

Szárnyam összetörtem véres küzdelemben
Harcot vívtam ellened-érted szüntelen
És te nem is sejted mi zajlik szívemben
Hogy nem szeretni téged többé már képtelen

Omlok, fáradok, már er?m a végére jár
Mit sem ér a harc, az ádáz, d?re küzdelem
Rád még új hajnal, fényes ragyogó napja vár
Repülj a széllel messze, nem bánom, engedem?

...

Szólnom kéne, de béna a szám
Pedig a szívemb?l mondanám.
Hamis az utad, amin haladsz
Féltlek, óvlak, magadra maradsz
Megcsal a szemed, téves a mérték
Nem látod tisztán mi is az érték
Eldobnál magadtól tiszta szíveket
Egy hamis gyöngyért? , nem, nem, azt nem lehet!
Ébredj már végre, nyisd ki szemedet!
Sokért a semmit odadni nem lehet
Vedd észre, sokan aggódnak érted
Nem akarod látni, vagy tényleg nem érted?!

...

Kérdezd: szeretlek -e? s megmondom én, hogy
Szeretlek, mert ezt mondhatom,
De ne kérdezd: mennyire szeretlek?
Mert azt én magam sem tudom!
Azt tudni csak, hogy mély a tengerszem,
De milyen mély? nem tudja senki sem.

Mondhatnék esküt, hosszú és nagy esküt,
Az ég felé tartván kezem,
Hogy szívem minden dobbanása érted,
És egyedül érted leszen,
Hogy öröklámpa benne a h?ség,
Mely még ott lenn a föld alatt is ég.

S mondhatnék átkot, hosszú és nagy átkot,
Mely mint a villám érjen el,
S égesse, tépje lelkemet legmélyebb
Pokolba mártott körmével,
Ha elfeledlek téged, kedvesem,
S?t, ha rólad csak megfeledkezem.

Nem mondok esküt és átkot. Jaj annak,
Jaj, akit ez tart vissza csak.
Én eskü, s átok nélkül is örökre
Lelkem lelkében tartalak,
Ott fogsz te állni magasan-fényesen,
Mint a tejút a legmagasabb égen.

...

?szbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív h?lni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmib?l, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, b?n szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly er?s, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs er?, mely elmoshatná a köztünk feszül? éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltet? napom, ?rz?m és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól ég? arcodon

De langyos ?sz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könny? levelet, úgy sodor t?lem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet

...

Menj, menj csak tovább...
Én egy kicsit még álmodom,
Aztán játszom újra szerepem
A régi, megszokott színpadon.

Igazad volt, mert igazi n? vagy:
Gyönyör?, er?s és bátor.
Azt hittem, már közel vagy hozzám,
De most már tudom: nagyon távol.

Látom még arcod, ahogy rám nézel,
De ez a mosoly már fáj nekem,
Majd érzem, hogy hangom megremeg,
És te elindulsz hirtelen.

Menj, menj hát tovább...
Hogy jobb lesz-e így - én nem tudom.
S mi bel?led marad oly kevés,
De az lesz az én holnapom.

...