Van egy sziget mely itt van belül
itt érzem ahogy a szív rezdül
messze vagy nagyon messze
de szívem érzi közelségedet.
Amikor látlak úgy érzem itt vagy
pedig csak kép, a technika varázsa
hogy láthatsz, és hogy láthatlak
van egy sziget ezen itt vagy.
Minden nap várom hogy lássalak
hogy mondhassam
te vagy kit eddig vártam
van egy sziget és ez te vagy.
Várom a percet azt mikor jössz
hogy az eddigi álmok onnanntól közös
hogy érezzem azt amit eddig csak láttam
hogy megkapjam amire vágytam.
Te vagy a sziget az én szigetem
mikor beszélünk a szívem egyre hevesebben ver
mikor látlak csak arra vágyom
hogy itt légy és karom össze zárjon.
Te vagy a sziget az álmom szigete
szerelmes álmom gyönyör? ligete
várlak mert szeretlek
és veled szeretném boldoggá tenni e szigetet.

...

Szeretek egy helyes srácot,
Kit ha meglátok a lelkem táncol,
Ki ha hozzám szól elolvadok,
S kit én örökre akarok!
Ha nincs velem hiánya megöl,
Kit ha nem látok akkor a bánat is öl!
Nem tudom,hogy meddig szerethetem,
Nem tudom,hogy miért pont ?t szeretem,
Azt tudom, hogy már hozzám tartozik,
S elengedni nem akarom míg létezik!
Pici szívem közepébe,
Csak a te képed van benne,
Ha nem hiszed el,
Elég ha szemembe nézel,
Magadat látod majd benne,
Ki szerelem t?zében lángol körbe!!!!!

...

Nem hittem volna,
Hogy rám talál a szerelem varázsa...
Nem gondoltam volna,
Hogy ilyen hamar szerelembe esek újra...
De annyira megragadt bennem mindened,
Hogy álmaimban a te arcodat látom mindenütt...
Nappal csak rólad álmodozom,
S mindig máshol jár a gondolatom...
Suliban is a barátn?m lökdösi a kezem,
Ha tanárn? az órán rám szól, hogy mért nem írom a jegyzetem...
Ha szünetbe látlak akkor csak téged bámullak,
S ha észre veszed gyorsan másfele fordulok...
Mikor beszélsz hozzám,
Nem mindig tudok koncentrálni arra amit mondasz nekem...
Hisz szemed varázsa teljesen elvarázsol engem,
Mi a titkod,hogy ilyen varázslatos vagy nékem?
Nem tudom, hogy meddig bírom,
Hogy nem csókolod ajkam...
Nem tudom, hogy meddig bírom,
Hogy nem zársz a karodba engem...
Kérlek ne várass már annyit,
Hisz ez a várakozás meg?rjít...
Add nekem a szerelem szavát,
S én szeretni foglak egy életen át!!!

...

Édes vagy mint a méz,
Vigyázok rád hogy el ne vész,
Még a szélt?l is óvlak,
Soha el nem hagylak,
Tudod hányszor sírtam érted?
Hány mindenr?l lemondtam te érted?

Ha nem vagy itt velem,
Hogyan tudsz élni nélkülem?
Ha messze vagy t?lem,
Úgy érzem elloptak el?lem.
Örülök hogy megvagy nekem,
Mert nélküled teljesen elveszem!

Oly boldog vagyok hogy megtaláltalak,
Mióta együtt vagyunk egyre jobban kívánlak.
Úgy szeretlek, mint még eddig mást soha,
Nem vagy itt,mintha egy darab bel?lem hiányozna.

...

Szerelmed csapong, mint madárdal a zord, mostoha viharban,
Mikor szívemet elcsábítottad, nem gondoltad komolyan.
Kérted, - ígértem, megtartottam, - hogy én, nem hagylak soha el.
És te, a sarokba vetsz, mint gyermek a megunt játékszert.

Ha majd kedved tartja, újra el?veszel s játszol velem.
Légy hozzám kegyes, hogy szívednek sokáig kedves legyek.
Gondoltál erre, jutott eszedbe mondd, mi lesz velünk, velem.
Utcát rovok céltalan, bánat miatt gyötör a félelem.

Nyargal bennem az önmagam emészteni vágyó gondolat,
A maró, kínzó furcsa képzelet - a pusztító fondorlat.
Gondolj bele, mit ért eddig minden, játszottál a szívemmel.
Beleremegek, már nem a kéjbe, a megsemmisülésbe.

Nézz a szemembe, a két szép szemeddel rajta, nyomban,
Amelyekben boldogan, gyanútlanul úsztam, lubickoltam.
És most, olyan szánalomra méltón, ostobán elmerültem
Fuldoklom, fáj, minden hidd el, annyi jó volt, elszállt hirtelen.

Elmúlt hát szép szerelmünk nyomtalan, mint a reggeli harmat.
Nem tapad szomjas számra piros ajkad, testünk nem simulhat.
Nem cuppannak ajkunkon lázas csókjaink többé sohasem.
Legyen boldog lelked-szíved, Isten veled örökre, - nélkülem.

Budapest

...

Bársonyos, nyári este volt,
Mint mindig, ahogy eddig,
Sétáinkon már megszokott.
Elénk terült az aszfalt szürkéje,
Bársonyos - puhán, hisz minket
Szeretett...
A kósza lámpák rapszodikusan
Kusza fénye hol ott, hol itt még
Elébünk kúszott, tapintatosan
Mutatva, hol voltak régi lépteink,
Miket ?k kísértek sok éjjelen át,
Valamikor...
Szívünkben készen volt a leltár.
Nem örültünk, nem sírtunk,
Mentünk némán, mellettünk
A tárgyilagos semmi baktatott.
Azért a hatalmas lombok még
Összehajoltak...
Fogtam a kezedet, mert így volt
Természetes, fölöttünk telihold,
Nagyon szelíden, nagyon félve,
Kicsi enyhülést remélve, ragyogott,
Várakozott...
Aztán elengedtelek, s váratlanul
A hold egy ezüst könnyet a lábunk
Elé ejtett,mely nyomban fölszáradt.
Ezüstös porrá változott, s bokánk
Körül kavarogva nekünk adta az
Utolsó pillanatot, mely, mint egy
Gyász, egy kis halál, egy leesett
Madár, kimondatlanul elénk hullott.

Elmentem, nem tartottál vissza,
Hátranézni nem is illett volna.
Nem volt harag és bánat sem
Koppant a szíveken...
Tudtuk, most egyedül lettünk,
Hirtelen, s ezen már senki és
Semmi nem változtat többé.
A külön utak kemények, érdesek,
Magányosak, mint pusztában
Felejtett nyárfák, melyek id?tlen
Kémlelik a jöv?t. Sudáran, árván,
Ezüst leveleik csilingelését maguk,
Csak maguk hallván, hisz nincs
Többé, ki e varázsos zenét hallja.
Állnak a t?z? napba, fagyba.
Nem várnak, nem kérnek, igaz,
Nem is mesélnek, hisz ki hallaná?
Talán a holdas éjszaka, de az
Misztikus, rejtett találkozás.
Abban nincs hely senki számára...
Magányos éjszaka, hallgatóság
Nélküli hangversenye...
Veszteség, de mi minden veszett
Már a földön, s legalább egy királyi
Hallgató el?tt szóljon e csodás,
Magányos, mindig más, elhaló
Zene...

...