(leoninus csokor)
A tollamnak örök a harca a papírral… mint szuronynak sok hasfallal!
Bemártom a tollam és rettegek… a tinta le csöppenhet, pacát ne ejtegetek.
Udvari diófánk alatt hosszan elücsörgők… jó gondolatsoromon tépelődők.

Senki ne bántson poétát, ó, mennyi dolga van… egy kis magány hol van?
Senki ne bántson poétát, lehet, hogy épp ideges… gondolatában sem kedves.
Senki ne bántson poétát, mert lehet, rossz verset ír… vagy szerelmet kiír.

Ne zaklasd poétát, látszik gondolatába merül… kínlódik is esztelenül.
Ne üldözd poétát. meg még elmenekül… Ronda lenne, hogy futva menekül…
Ne űzd el a poétát, ha ő a legjobb szomszédod, A másikról mi derül ki, ha megkapod?

Képzeld: a poéta is lehet szerelmes, így lehet tanúja, hogy mily’ heves…
Képzeld: a poéta is lehet szeretetteljes, így más szívének nagyon kedves…
Képzeld: a poéta is emberből van, de lehet, hogy szívében ’hasadóanyag’ van…

Vecsés, 2023. augusztus 29. – Kustra Ferenc József

...

Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.

Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.

A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.

Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre.
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?

Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.

Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.

Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József

...

Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet,
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.

Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.

Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.

Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?

Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…

Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?

Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…

Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc József

...

Nincs a reménynek,
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik? olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények?
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények?

Vecsés, 2019. március 27. ? Kustra Ferenc József ? A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".

...

Végül, csak fölismertem…

Hmm… hetvenévesen jövők rá, életem nem egy élet vasút,
Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút,
Hmm… hetvenévesen jövők rá, életem nem egy élet vasút.

Mert becsöngettek, rá, fölültettek,
A villanyomorok dübörögtek,
Mert becsöngettek, rá, fölültettek.

Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást?
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…

Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Fönt éppen csak, hogy körbe néztem, és már zuhan a lejtő…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,

Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva,
Menetközben kicsit kiszállni? Valami szabadságba?
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva.

Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok,
Az üvöltő tömeg szemeláttára kanyargok.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok.

Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok,
Kiszállni nem lehet, jó lenne, hogy tömegnek csókot dobok?
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok.

Hetven vagyok én, majdnem és beszíjazva,
Hogy áll meg? Talán kisiklik ez a verda?
Hetven vagyok én majdnem, és beszíjazva.

Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben,
Öregen örülhetek, hogy luk van a fenekemen…
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben.

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárt tükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni először az első két sort kell egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben. A különbség fejezi a mondanivalót.

...

Tűnő napsütés még szétterül a tájon,
Ez már nem sokat szárít… vályogtéglákon.
Kevéske meleg beborít utoljára,
Ha több nem is, nekünk ennyi jut még mára.

Már egyre kevesebb látni, az égszínkék eget,
Helyette látjuk, takaró sötétes fellegeket.
Azért, mert még, néha melegek a nappalok,
Este már ősz van, hűvösülnek az alkonyok.

Éj halkan kattogva épül be, ég végtelenébe,
Visszhangként hívnak a harangok az esti misére.
Nyár az ősszel ilyenkor tájt nagyot paroláz
De a gyengülő nyár, erőtlen, nem zaboláz.

Augusztusban a nyár készül, a start vonalhoz áll
Mert majd nekilódul, elmegy, szavunk majd’ eláll.
Hajnalra, már nedves pára telepedik a tájra,
Kertben, már nincsen szükség új ültetésre, virágra…

A lesodort falevélnek nincsen nyugta,
Mert a viharos szél vadul tovább fújja,
Nem hagyja neki, hogy oly’ békés avar legyen,
Sodródik, nem tud uralkodni fergetegen.

Elhervadnak a kerti virágok
S ottan maradnak a szár-kórók.
Míg a hó le nem esik, ez mementó,
Tartana még kis nyár, az lenne a jó!

Vecsés, 2013. január 28. - Kustra Ferenc József

...