Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…

A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.

Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.

Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…

Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…

Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József

...

Az alkotás lázában érzem, hogy lüktet a halánték,
Mint ahogy a jó izgalmában izzad az ágyék-tájék…
Kezembe fogom, régi, jó lúdtollamat,
Magamban meg makogom az új sorokat.

Izzad a kezem is és a lúd volt tollát leejtem,
Tenta is repül a végéből, sokfelé szétfreccsen…
Kutyabőrre írok, az feketésen foltos lesz,
Nyár van, hajnali harmat nincs, de majd új ősszel lesz.

Előkapom az itatósom, teregetem mindenfelé,
De ami nagyon gyorsan beivódott, ő azt már nem lelé…
Előveszek egy tépett pergamen darabot, tán’ jó az is,
De előbb iszok egy feketét, attól megnyugszom magam is.
*
Tenta, csak fröccsen,
Papír meg nagy-foltos lesz.
Miért ügyetlen?
*
A tintapacát,
Radírozni, nem lehet…
Emlékeztető!
*
Sebaj, új papír van, jönnek az új gondolatok…
Nem baj, leírom, és nem vesznek el a mondatok!
*
Régi gondolat
Is megvan, nem feledem…
Mindent leírni!

Vecsés, 2016. június 12. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

...

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…

Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.

Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.

Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,

Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.

Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!

A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.

Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.

Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.

Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.

Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,

Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.

Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József

...

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

...

Látszik, hogy ideér a tavasz?

(Senrjú)
Már látszott, hogy a
Mezőn, nyílnak virágok.
Jó volt élveztem.
*
Láttam szépséget,
Gaz-féléket, halomban.
Orromban illat!
*
Jó levegőn, jó
Volt? virág kezdemény? volt.
Illat és látvány.

(3 soros-zárttükrös)
Már látszott, a legelő virágai nyíltak,
Egyre szebbek színhalmazok, megmutatkoztak...
Már látszott, a legelő virágai nyíltak.

A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt,
Ámulva csak nézte, lelkem is emelkedett?
A réten már, minden, buja-frissen kizöldellt.

Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján,
Mint istálló-ló, most részt vesz-vehet, nyárig is eltartó vágtán?
Tavasz fékezhetetlenül előre lódult idei útján.
*

Néztem, hogy kicsi
Bogarak is futkostak.
Lét? gyarapodó.
*
Távoli erdő,
Mozdulatlan? őrségben.
Erős lombulás.
*
Séta, botorka,
Csokorba virágszedés.
Jó ez a napom.

Vecsés, 2019. március 28. ? Kustra Ferenc József ? Senrjú -ban és 3 soros-zárttükrös ?ben.
(A Senrjú is ?haikuforma?, de itt nem a természetről szól, azért nevezzük így, mert bármi másról.)

...

(3 soros-zárttükrös trió)
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.

Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.

El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.

(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.

Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.

Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.

Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.

...