1942 nyarán…

Időváltozás.
Jött, sötét esőfelhő.
Fagy enyhülése.
*
Az erdőtűztől
Megolvad hó a földön.
Mocsár, sártenger.
*
Hóolvadás a
Hegyekben. Erdők zöldek.
Ég, kékes színű…
*
Erdei utak
Szabdalta bozótosok.
Füvetlen tisztás.
*
Nyitott sátor van
Egy vadkörtefa alatt.
Idő melegszik.
*
Hideg nedvesség
És csúszós vízmosások...
Életkezdetek.
*
Hegyek csúcsánál
Köröznek sas madarak.
Természet éled.
*
Meleg esőtől,
Jáljai hó megtöppedt.
Sár, hó keverék.
*
Végtelen térben
Suhan élet és halál.
Majd… megújulás.
*
Zuhogó eső
Égi csatornák nyíltak.
Hó soványodás.
*
Hóolvadáskor
Víz ömlött házfalakra.
Hideg haldoklik.
*
Köves ösvények.
Öreg mohás szakadék.
Hegyi-kecske pár.
*
Keskeny hasadék,
Vihar pusztított fákat.
Kövekkel bélelt.
*
Vadrózsák, erdő
Szélén kivirágoztak.
Eluralkodtak.
*
Ébred napocska,
Mosolyokba bebújik.
Napfény látványa.
*
Sötétedő est.
Távol, bíborfény izzik.
Meleg éjszakák.
*
Oldalt meredek
Csupasz hegyek húzódnak.
Hőség, kiéget…
*
Kiégett mező
Kegyetlenül forró nap.
Szárazság az úr.
*
Szédítő sziklák.
Kőterasz és szakadék.
Vibráló hőség.
*
Égő fenyvesek,
Mint bíborvörös gejzír.
Tomboló hőség.
*
Fenyvesek fölött,
Fekete füst égbe száll.
Felcsapó lángok.
*
Fenyőszigetek,
Itt meg ott fellobbannak.
Lángba borulás.
*
Néha hajnalban
Kondorkeselyű köröz.
Régi babonák.
*
Baszman hegységben
Ősrégi, szűk hegyszoros.
Virágzó bokrok.
*
Erdei ősvény
Holdfényes éjszakán él.
Angyal árnyékok.
*
Hajnalban a fény
Feszült testtel ébred fel.
Indul hegyen át.
*
Fönséges hegyek.
Szédítő szakadékok.
Sziklamászások.
*
Hegyek hallgatnak!
Tölgyes susog a szélben.
Csacsogó folyók.
*
Hatalmas folyó,
Észveszejtő víztömeg.
Kiugró halak.
*
A szél zenél a
Fák között, folyó parton.
Porfelhő lebeg.
*
Zokogó villám
Bánatában földbe csap…
Meleg eső hull.
*
Porladó, fehér
Kövek alatt, víztócsák.
Frissítő zápor.
*
Pirkadat fénye
Korán az arcra vetül.
Kegyelem sugár…
*
Lapandruszik és
Két kispohár sompárlat.
Éhhalál közelg.
*
A Hold ezüstje,
Pocsolyában, tükörkép.
Homályos háttér.
*
Meleg éjszaka.
Délvidéki szél táncol.
Sós tengerhullám.
*
Alkonyatkor már,
A csend szava is halkul.
Sötétség kapu.
*
Augusztusi,
Felmelegedett kövek.
Kínzó szomjúság.
*
Az augusztus
Árkokat szárította.
Esőfelhő nincs!
*
Ősz szellőjében
Hajlik és ring az erdő.
Hegyi szél ébred.
*
Ősz, igen forró.
Éj hideg, csontokba megy.
Váltóruha nincs.
*
Széltől zizegnek,
Szalgir mentén a nyírfák.
Őszi, krimi szél.
*
Jó idő vége,
Nem őrzi kertet Nap csősz.
Zsugoros levél.
*
Erdő vetkőzik,
Nyirkos, vizes avar lesz.
Ront, heves hideg.
*
Szél közeledik,
Vihar támad haraggal.
Nyirkos, hűs idő.
*
Hajnali szellő,
Hidegen kacagva él.
Fakuló reggel.
*
Futkos hajnal-szél.
Csendben ébred a napfény.
Hófelhők hada.

Vecsés, 2016. január 19. – Kustra Ferenc József- íródott: Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján… eredeti Basho féle haiku-stílusban írva.

...

Borús élete egyetlen felleggel sem homályosította
Az öregúr arcának ragyogását, és nem behavazta
Ezt a furcsa tüneményt, sőt az öregúr kelleme,
Az eszmélés rejtett bugyrának öregedő öröme.

Csongrád, 2012. július 28. - Kustra Ferenc József

...

Villámlásról…

(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.

A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.

A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.

Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.

Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Borús élete egyetlen felleggel sem homályosította
Az öregúr arcának ragyogását, és nem behavazta
Ezt a furcsa tüneményt, sőt az öregúr kelleme,
Az eszmélés rejtett bugyrának öregedő öröme.

Csongrád, 2012. július 28. - Kustra Ferenc József

...

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.

Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.

Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.

Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?

Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.

Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.

Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.

Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?

Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?

Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…

Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.

Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.

Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.

Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…

Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József

...

SAS behívót kaptam

Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem…
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.

Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!

Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya

Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!

Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!

Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen…
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!

Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...

Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!

Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség…
Felhős az ég, de a felhők felett, tán’ tiszta az ég…
Örök kérdés a levegőben… Leszünk-e holnap még?

Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.

Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett…
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban… szép hajnalkoszorúként viselhette.

Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?

Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad…

A múlt itt is csendes,
De lövések, oly’ zajosak!
Micsoda vészhelyzet!

Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!

Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!

Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés…
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.

Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.

A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő…

Vecsés, 2016. január 4. – Kustra Ferenc József- emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!

...