A pszichológus egyetemi végzettségű,
Igen tanult, igen okos, vizsgázott lelkű.
Könyvből megtanulta, ami a szerint, fontos.
Kérdés, hogy tudja-e, az élet csomópontos?

E tantárgyat én is tanultam, sőt vizsgáztam,
De igazából az életben iskoláztam.
Foglalkozások révén van sok tapasztalat,
És az, mi felgyülemlett bennem, sok év alatt.

Azt nem mondhatom én, hogy pszichológus vagyok,
De van pár lehetőség, hol tenni akarok.
Én tán, úgymond amatőr pszichológus vagyok,
Elnevezésem pszichológista, mit várok.

Vecsés, 1999. január 23. – Kustra Ferenc József

...

Vággyal simulok hozzád, Teca,
Megáll a csend, de mire várva…
Tolakodok feléd,
Így ölelek… beléd.
Sok perc, egy dús gyönyör fő álma.

Heved, oly’ vad ölelésében,
Lét surranós szédületében.
Ölellek hevesen,
Ó, Te csak egyetlen…
Egymás, pihi engedélyében.

Tartóba nyomtam a gyertyámat,
Elvetettem az új búzámat…
Vágy Terád folytjában,
Ez van bent, kottámban.
Szórtam is Neked nagy szikrákat.

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: erotikus jellegű LIMERIK csokorban.

...

Öreg testben öreg lélek,

Elmeséli mostan néked.

Hogy kergette szíve vágyát,

Hallgasd meg hát balladáját.



Ifjú délceg gondolt egyet,

Nem telhetnek így a percek,

Órák, hónapok s évek,

Hogy e balga fukar népek,

Nem lelik mi szívet éltet.



Szép szavakat nem hallott már rég,

Bókra s udvarlásra nincs is már igény.

Bántotta lelkét e puszta tény,

Hogy az emberb?l kihal a szenvedély.



A csók mi régen szerelem pecsétje volt,

Ma játék s tisztasága zord.

Boldogságot tárgy okoz csak,

Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.



De álj! Hol marad a tiszta lélek!

Példát adok majd ti néktek!

Nem kell ide pénz se gyémánt,

Hogy a lelked szépen széttárd!



Elkezdte hát hosszú útját,

Szétszórta a bókok bókját.

Öntözte az élet fáját,

Szerelemnek violáját.



Tette ? ezt nagyon bátran,

S hogy ember jobbá váljon.

Teltek múltak hosszú évek,

Egyre n?ttek a remények.



Példa ím volt: hajolt bókolt,

minden hölgynek kezet csókolt.

Tépett szívet összezavarta,

Szava a lelket simogatta.



De volt ? neki titkon vágya,

Meglegyen az ? mátkája.

Kereste is szüntelen,

Járt poklon s egen.



Korszak ellen fogott kardot,

H?sként vívott lélekharcot.

Ámbránd lelke nem sejthette,

Hogy saját maga lesz a veszte.



Volt közel s távol, határon innen és túl,

E történetre mégis, bús végzet borul.

Kinyílt a szem, hogy e rút században,

Mit ér a szív, ha páratlan.



De a vagyon többet ér másnak,

Minden vágyat el is áshat.

Mivel neki kincse nincsen,

vesztes lett az életringben.





Nem akadt e földön kinek szíve kell,

Így a halál magányosan ragadta el.

Szíve megszakadt......

S a tanulság mi néktek megmaradt,

Egy fecske........... nem csinál nyarat!

...

Csendben, távol,

Ott ahol csak te és én,

Látunk ketten egy világot,

Egy ölelést, és egy reményt.

Lenyugvó csillagnál,

Elgondolkodom,

Egyetlen ölelésedbe,

Belefonódok.

Vedd az id?m, örökre el,

Feledni ha már nem lehet,

Egyetlen öleléssel,

Hozz vissza engemet.

...

Szeretlek könnyen,
Észrevétlen.
Mögéd lopakodván,
Füledbe suttogván,
Te vagy az egyetlen.
Maradandó boldogság.

Mi könnyebb,
Mint a szerelem?
Hihetek- e a szavaknak,
S nem a szívemnek.
A szívem már érzi,
Amit a szavak,csak sejtenek.
Gondolatom rabja,
E h? szerelemnek.

...

Messze fújt, túl messze,
Az élet t?led.
De minden gondolatomba,
Minden mondatomba,
Minden egyes szavaimban,
Ott vagy, elrejt?zve.
Hiányzol, talán néha,
Talán csak a világ,
Vagy a sors ily kegyetlen.
Kedvesen mosolygok,
Csak a napfelkeltét várom,
De hiányod, akkor sem feledem.

...