Én még gyerek vagyok, én még hiszek a mesékben, és hiszem azt, hogy ami köztünk van az örökké tart.
Én még félek attól, hogy egyszer majd azt mondod viszlát...nem akarok a jöv?re gondolni csak a múltra s, jelenre
félek, hogy a távolság elrettent és aztmondod "nem bírom már tovább" és itt hagysz örökre fájó szívvel.
Mert érzem, hogy szeretsz és érzem a szívem mélyén, hogy te is ugyan így érzel.
Én még hiszek abban, hogy ez, ami köztünk van ez örökkön-örökké tart és kitartunk egymás mellett. De ezek mellett ott a félelem is.

...

Egy szív, mely csak szeretni akar,
Egy n?t, kit az átlag el nem takar.
Kit?nik ?, ha szüntelen keresed
S boldogságod rögvest megleled.

Mert nem létezik oly szó vagy tett
Mi ily szempárt veled elfeledtet.
Ilyen gyönyör? lelket melyet,
Isten csak egyszer teremtett.

Nappal karodban tartanád,
Éjjel álmába ringatnád,
Majd fülébe halkan súgnád,
Leszek az ki örökké imád.

Szereted, hisz mást nem tehetsz,
Szíved szerint cselekedsz
És szíved most már mást akar,
Boldoggá tenni ?t még a föld eltakar.

...

Az élet viharos tengerén,
Az ember bátor, s szerény.
Társát keresvén,
S egyszer talán meglelén,
Boldogságát elérvén,
Átkel az élet tengerén.

Sok akadályt leküzdvén,
Harcolj az élet peremén.
Maradj bátor és szerény,
Hisz az élet igen kemény.

Jóságodat meg?rizvén,
S szavaimat elemezvén,
Átkelsz az élet tengerén,
Boldogságod meglelén.

Az élet viharos tengerén,
Az ember bátor, s szerény.
A hullámokat elkerülvén,
Kelj át az élet tengerén!
Légy boldog, hisz ez erény,
Az élet már nem is oly kemény.

...

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Szinte még gyerek voltam,
Mikor egy hatalmasat csalódtam,
S az id? megállt körülöttem,
lelkemet önsajnálatba kergettem.

Kellettek célok, melyek kihívást jelentettek,
hogy azokra figyeljek, s nem arra mit velem tettek.
Építettem valamit, ami romokba d?lt,
S a semmib?l merítettem ismét er?t.

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Mély a gödör, mi fogságban tart,
De kimászok nyomban, nincs mi visszatart.
Céljaim közelednek, s mindig kicsit nehezednek,
Lelkemben új t?z gyullad, és ismét nevethetek.

Majd két éve, hogy egyedül élek,
Szinte csak vánszorognak az évek,
Melyeket most kihasználok,
S céljaim elértével újakat találok.

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Nem mondom, hogy hibátlan vagyok,
De a vágyaim igen is nagyok,
Küzdök az álmaimért,
S ha elesnék, majd ismét talpra állok.

Talpra állok, s a hölgyre rátalálok,
Megtörhet végre a rám szabott átok,
Igen, talán szerelmes vagyok,
Hisz ennyi csak mit most neked adhatok.

Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok!
Törjön meg végre a rám szabott átok!
S akkor többet nem kiáltok.

Talán egyszer rád találok,
S ti kik ezt olvassátok,
Tudjátok meg, az élet áldás,
S nem átok!

...

Érzem egy fájó szív dobbanását,
Mely megszakad a másikért.
"Bántottalak" már nem is egyszer,
Ezért kérek bocsánatot ezerszer.
Fájó szíved láttán könnybe lábad a szemem
Érted hull ezernyi könnyem.
Sajnálom minden egyes b?nöm,
Mellyel fájdalmat okoztam.
Kínok közt verg?dik lelkem,
Hogy ezt veled megtettem.
Azt hogy SZERETLEK nem hazudtam soha!

...

Sajnos nem egyszer? az életem, nem is volt soha!
De szívembe és lelkembe elhoztad a reményt és a hitet,
A reményt, hogy még lehetek boldog ezen a földön,
A hitet, hogy higgyek abban, hogy jó az élet!
A lelkemben megsz?nt létezni a remény,
A hitem elveszett úgy érzem örökre,
Hogy az élet jó lehet még egyszer!
Meglegyintett az élet keser? íze ismét,
Életemben újra és újra, ezt érzem,
Ez a keser?ség tönkre tesz Engem,
A Vágy az után, hogy nem érezhetlek,
A vágy, hogy nem az enyém lehetsz,
Ez a Vágy, az ami fölemészt Engem!
Lehetnek, orvosok kik keresik a gyógyírt,
De Én tudom, hogy a gyógyszerem nem a pirulákban van!
Lelkem szenvedése a testemet fölemészti,
És, úgy érzem, hogy lassan az elmémet is!
A hiányod pótolni nem tudom senkivel,
Így, lassan elsorvadok és az elmém is elhagy!

...