Vágyakkal van teli az életünk.
Ezek nélkül nem is élhetünk.
Vágyunk a szerelemre,
csak egyetlen egy személyre,
kit megtarthatunk életünk végére.
Sokszor nem találjuk meg a nagy "?t",
ezért ki kell várnunk az id?t.
De, ha egyszer rátaláltunk,
boldogabb lesz a világunk.
Kezét soha el nem engedjük.
Szívét szívünkbe zárjuk.

...

Utállak, mert játszottál velem!
Elhitetted, hogy lehetsz a mindenem.
Csak egy játék voltam neked, kit kedved szerint manipulálhattál.
Sokszor mondtad, hogy velem lennél.
Utána mégis nemet mondtál!
Ebben hol a kegyelem?

Összetörted szívemet nem egyszer, nem kétszer sok ezer darabra.
Lettem volna szeret?d a virágzó tavaszba.
De te nem láttad, mit titkolok magamba.
Utáltalak ezért, mert csak egy játékszer voltam számodra.

...

Minden napom porrá hullt, nem volt semmi értelme.
Aztán váratlanul beléptél az életembe.
Szavakkal csábítottál, közben beléd estem.
Aztán meg pofára megint, összetört a szívem.
Még hallgatom sokszor a szerelmes dalokat,
Szeretném még egyszer hallani a hangodat,
Nem tudom mi lett velem, mit tettél te velem.
Versekbe foglalom minden egyes érzésem,
Minden érzést, mit kiváltottál bel?lem.
Megtanítottad azt: mi fontos az életben!
Mindenegyes emlék mi kett?nk közt volt, megfakult,
Nem maradt már meg semmi, csak egy fekete folt!
Rágyújtok egy cigire, a történet már véget ért,
Törött szívvel továbblépek, s könyörgök a holnapért.

...

Néha nem értem az életet,
Miért hiteget, aztán elvetet,
Miért hagyja, hogy találkozzunk,
Aztán miért engedi, hogy eltávolodjunk.
Elegem van abból, hogy mindig tovább kell lépnem.
Mostantól, jöhet, bárki nem érdekel engem,
Nem fogom tovább a jó kislányt játszani.
Innent?l csak az életet fogom kihasználni.
Egyszer talán te is rájössz, mit veszítettél,
De lehet?séged megvolt arra, hogy viszont szeressél.

...

Ha majd egyszer helyembe más akad, ne éreztesd velem, csak mutasd meg ki az, ki nálam jobban szeret s becsül, ha majd elalszom zúgó lombok alatt, csak borulj síromra ne félj, akkor már nem fáj semmi sem!

...

\" Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázk? vagy ég? szegf? lennél, mely tüzes nyilakat szór. Úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledz? dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja. Szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, s?r? illat, amely felszáll a földr?l. Szeretlek, nem tudom, mikortól és mi végre, g?g és probléma nélkül egyszer?en szeretlek. Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul...\"

...