Nincs városom, nincs jó hajlékom
S mellettem suhant el gépkocsin
Egy vörös asszony, csipkés, vékony,
Tavaszi éjszakán.

Nem tudom, ki volt, de megnézett
S vágyam leszedte dús fátyolát
És már mint meztelen igézet
Ragyogott és szaladt.

Soha se fog most már megállni,
Gépkocsija rohanva viszi,
Mert csak egyszer lehet találni
Illend? valakit.

Ő valakit talált az éjben,
Ki általa lelt volna hazát
S ? most szalad tovább sötéten:
Mikor találkozunk?

...

Déli órák, kacagó terek,
Vidám utcák,
Ti tudjátok, hogy szinte meghalok
Azokért néha,
Kikre bátran nézni se merek.

Vén voltommal, jaj, mit áhitok?
Kezd?d? n?k,
Álmomban is tapossák a szivem
Piciny és pompás,
Hosszuszárú topánkáitok.

Bús okosság, adj nekem er?t
Lemondásra,
Hogy fordítsam el mindig arcomat
Holnaputáni
Édes, apró asszonykák el?tt.

Süld? istenn?k, ím, elereszt
Vágyó arcom
Benneteket talán örökre már:
Veronikákul
Asszonyibb n?ket hív a kereszt.

De még egyszer hadd nézzek halott,
Szomjas vággyal
Ellebeg?, drága, friss testetek
Után és sírva,
Kis kisasszonykák, utánatok

...

Óh, csókolt csókok, lengeteg asszonyok,
B?nök keritette, pamlagos életem,
Egy szép, friss testü lyányról
Álmodoznom szabad-e még?

Itt, a falumban virágosak a fák,
Itt a régi suhanc el-elemlékezik
S a régi, sz?z kisasszony
Alakját fölidézgeti.

Úgy jár lelkemben, mint késett ibolyák
Fölött júniusban a napsugár heve.
Nincsen szebb, mint az emlék
S egy finom gyermek-hajadon.

Óh, csak még egyszer gyérül? hajamat
Fölborzolná egy lyány, nem érintett, szelíd,
Mondván: »Leszek az els?
Zsenge és piciny asszonyod.«

...

Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S szent láz verte az éjszakát,
Melybe két, szép, nyomorult embert
Terelt be a véletlen Id?,
A sokféle Id?nek eggye,
Irgalmas, bolond, dús Id?,
Mely asszonyommal összehajtott
S melynek azóta nincs mulása.

Ég? sebek az Égen s fázva
Suhog itt a földön a palást,
Suhog utánunk a palást,
Szomoruságunk hosszu palástja,
Éjszínü, királyi mezünk,
Pirosló, bús szerelem-sujtással,
De elöl meztelen csillogunk,
De szabad mellünk kivilágol.

Nincs már Közel és nincs már Távol.
Régi asszony s régi legénye
Úgy suhanunk, úgy simulunk,
Úgy hull reánk a h?s Holdnak fénye,
Úgy borulunk, úgy remegünk
Egymásba, mintha soha-soha
Kett? nem lettünk volna ketten.

Mindig ezt az asszonyt szerettem,
Szájában és szívében voltam
S ? volt a szám s az én szivem,
Mikor ittasan kóboroltam,
Kárhozottan a váradi éjben,
Mikor már eltemettem a trónom,
Pórrá paskolt a suta Sors
És voltam a senkibbnél senkibb.

S akkor volt, amikor ? ment itt,
Hozzám-hajtott, édes némberem
S akkor volt, amikor nagy-ámulva
Tárta ki karját két szakadt
Egy-ember és megint egy lett újra.
És nem is volt ez szerelem,
Csak visszaforrás újra itt,
E választó, bitang id?ben.

Kósza id?ben, kósza n?ben
Láttok azóta, ha akartok.
Egy-bennünket cibálva tép
Az egy utcáju Id?, e zsarnok.
Hiába, az asszonyom meg?szül,
Hiába, hogy én megkopok,
Hozzánk jártok még irigyelni.

Csillagunk a hideg Hold. Lelni
Se lehet csillagot hidegebbet,
De bennünk ?sz hajak, csorba dalok
Szeretnek és forrva szeretnek.
Senki sem érti, mert sohse volt ez
S szomoru palástunk elnyulva kacag,
De meztelen el?nk csillogva az éjben
Eggyen, nagyon, új és új ájulással,
Eggyen, nagyon, örökre összetapad.

...

Boszorkák dobáltak meg
A bús csodáknak ligetében.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
De a szeret?m elszaladt.
Szép szeret?m: az ifjú Mosoly.
*

Sírtak s nevettek a boszorkák.
Köd volt és a gyászos, vak éjben,
A bús csodáknak ligetében
Zuhogva hulltak a szivek
S én elfödtem az arcomat.
Sziveket dobtak a boszorkák.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
A bús csodáknak ligetében
Állottam búsan, egyedül.
A ködb?l hulltak a szivek,
Csúnya, kicsiny, kemény szivek.

*

Egyszerre szétszálltak a boszorkák,
Könnyesen, csöndben és fehéren,
A bús csodáknak ligetében,
Egy asszony jött fényben felém
S én ráemeltem arcomat.

*

Szemembe nézett s szivéért nyúlt,
Az arcomon még most is érzem:
A bús csodáknak ligetében
Arcomhoz vágta a szivét,
Meleg, beteg, szegény szivét.

...

Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.

Piros kertek közt futott az utunk,
Piros, bolond t?z lángolt sziveinkben,
Egymás szemébe nézni nem tudunk,
Itt sápadt minden.

Csókoljuk egymást biztatón, vadul,
Nappalba sír be minden csókos estünk,
Hiába minden, csók ha csókra hull,
Hideg a testünk.

S piros kertekb?l, úgy tetszik nekünk,
Közelg egy leány és egy ifju ember
S mi, ím, egyszerre forrón ölelünk,
Nagy szerelemmel.

...