Fába, bele- vágtam magamat, mint ács apám régen a szekercét,
És mindig jó munkát végzett, ezért odaadta volna mindenét.
A szekerce éle is egymagában árválkodott a gerendában,
Apám pedig jó ács volt, híres, hozzáértő, messze a hét-határban.

Én magamat már rosszul, szúette gerendába vágtam,
Hogy már ilyen és régen lejárt és avult, azt nem láttam…
Pedig mindig reménykedtem, ha én egyszer belevághatom…
És többször is megvolt... de már látom, sikertelenség gátom!

Bizony, nincs itt jó-tanács, kire mit rótt az élet!
Csak öregen derül ki, hogy az ember mivé lett…

Vecsés, 2015. március 8. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

A haikuban és versben írt elismerés

Jézusom, segíts!
Hihető ez? Káprázat?
Poéták Gyöngye!
*
Amit Te ezek szerint tudsz, az már maga a csoda,
Te vagy a POÉTAKIRÁLYNŐ cím várományosa!
Én itt a messzi alvégen, mától örülök, hogy szóba állsz velem!
Megleptél rendesen, ezen túl a barátságodért esedezem.

Kérlek, ha lelöksz a pástról, legyen fájdalommentes,
Igaz, e „finomság” bizton nem lesz érzelemmentes.
Te csak gondoltad, de megtetted, csak elmentél aludni!
Én lerágtam körmeimet, mivel fogok vakarózni?

Ez volt eddig az én szempontom, most vegyük sorra a tieidet,
Úgysem tudsz mást csinálni, erre kaptad sorstól a zsigereidet!
Te kis Feltörekvő, enged, hogy örüljek, hogy ismerhetlek,
Nekem a sors ennyit adott, Poétaként nagyon szeretlek!

Én már látom az aurádban, hogy Te erre, ezért születtél,
Legyél Te csak poéta és író, szinte erre teremtettél…
Egyszer megtudod, sikeresen mennyi lelket üdvözítettél…

Vecsés, 2017. május 10. – Kustra Ferenc József
Eme művemet ajánlom: Jurisin (Szőke) Margit poéta és szerző társamnak…

...

Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*

Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*

Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*

Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*

Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*

Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*

Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*

Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*

Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*

Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*

Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*

Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.

Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…

Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?

Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*

A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*

Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*

Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*

Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*

Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*

Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*

Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*

Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.

Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.

Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.

Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*

Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*

Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*

Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…

...

Hétköznapi pszichológia…

Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…

Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!

Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.

Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!

Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!

Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?

Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…

Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.

Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József

...

Én meg, még szeretlek…

Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között,
Hallgatom… a fűben ülök a fák között…
Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között.

Egyedül, így bizony nagyon magányos a sok napom,
Istenkém, ha itt lennél... Ezt bizony nagyon akarom!
A szerelem csak dúl-fúl a lelkemben, ezt bizony nagyon elfogadom,
Persze az lenne az igazi, hogy itt ülnél velem, ezt is akarom.

Régen volt és csak egyszer, hogy ezt az erdőt együtt jártuk,
Akkor még ketten egyformán a jövőt jól megálmodtuk…
De Te… aztán sajnos, másképpen döntöttél, a fájó-magány mellett,
Énvelem nem is törődtél, pedig egyet értettünk jövő mellett.

(Bapeva tükör)
Jövő?
Merre van?
Lehet tudni?
Azt sem tudhatjuk,
Mit hoz nekünk jövő,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Érted és miattad… epedek!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!

Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Érted és miattad… epedek!
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Mit hoz nekünk jövő,
Azt sem tudhatjuk.
Lehet tudni?
Merre van
Jövő?

(Anaforás, 3 sorod-zárttükrös)
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem,
Szív fenntartóm vagy még most, így akarod vagy sem…
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem.

(Szenrjú)
Kezd már fújni szél,
Magánnyal… hazamegyek.
Még elmélkednék…

Vágyainkat leölik a sors-átkok,
Mert a lapokon írtak olyan mások.
Voltak varázslatosan szép napok,
Ma már ezek, csak elillant álmok.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz,
Sorsunk fák alá lök, igazodjunk nagy levélhulláshoz…
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz.

Vecsés, 2020. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a szerelemről, kedvesemnek.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül… kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek…

Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.

Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak…

Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.

Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette…
A veszély gondolata meg elkerülte.

Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.

A pilóta tartósan nézett lefele… ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett…
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.

Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.

A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni…

Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni…

Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat…

Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.

A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar…
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.

A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai…
Közben, már felébredtek reményei…

Hirtelen „részegesen” csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig…

Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott… csak jöttek beléjük…

Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó… csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya…

Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje…

De ám, mégis… A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet…
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget…
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet…

Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán… megmenekültek.

De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.

Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt és levitte gépét…
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.

A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.

A zászlósnak is kijárt… szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre… kapitánya mellett.

-VÉGE-

Vecsés, 2015. augusztus 19. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...