Látunk egy közeli-szomszéd háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhely-zet…

(senrjú csokor)
Gőgös, zuhanó
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Gőgös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Gőgös ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gőgjével…
Ködfoltos reggel.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Ködálarcban jő
Reggel… gőgös pirkadat.
Didergős idő.
*
Réten gőgös köd
Dagonyázik. Vakítón.
Hallgat… csendesség.
*

(Bokorrímes csokor)
Ma is úgy van, mint régen... emlékszem, „királyok gőgje” vezette bajba hazát és népem.
Ha a „király” elindul, még nem adta föl, csak szövetségeseit keresi föl.
A gonosz „királyok” állítják, hogy a nép alázta őket, ezért vegzálják őket.

Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy süvít a villany-madzagok között,
Onnan, lantok hangja hallatszik! Valami megváltozik a drót-lét között?
Ez a „torz lelkű” gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?

Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Sikít a dróthegedű remegése…

Gyökerestől kitépett, lebombázott fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom örökre befészkült…
A háborúban bomba ereje tarol! Majd’ beteljesült…

Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?

Engemet ez a rettenetes, háborús vihar inzultál!
Ha komolyabban, sokkal jobban ráfigyelek… rondán szekál.
Sőt; úgy látom és úgy érzem, nem tévedek, hevenyen vegzál...

Vecsés, 2023. október 5. - Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradó-ban a videókat is… meg a szakértőket is, kendőzetlenül!
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel

...

Komor éjszakán járása: bikáé,
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.

Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.

De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.

Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.

Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.

A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.

Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.

Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.

A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.

Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.

Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.

Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.

Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.

A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.

Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.

Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.

Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…

...

Félelmetes hegyek és bérceik között,
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között,
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.

Az utasok talán el is vannak hűlve, e sok szépségtől,
A sin szál illesztésénél mindig kattogó –sok- keréktől,
Mik megnyugtatóan hatnak az utasok garmadájára,
Mert tudják, hogyha lassan is, de fölérnek a bércre máma.

Itt az ülések már régiek, szépen simára kopottak,
De minek kellene első osztály? Oly szépek a látottak.
Látni hegyi kecskéket és ők megállva nézik vonatot,
Közelbe persze nem jönnek, de tán’ élvezik pillanatot!
Masiniszta nagy viccesen nagyon rájuk füttyent, hosszabban,
A kecskék, meg uzsgyi! Egy kicsi meg is botlott a futásban.

(3 soros zárttükrös)
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe,
Tehát értő ember volt, ki a mozdony fűtője…
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe.

Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra,
Ahol a sok utast elöntötte az öröm mámora…
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra.
*
(Senrjon)
Alapélmény már rendben,
Utasok, gyorsan szétszéledtek.
Vajh’, ki miért jött?
*
Masiniszta jó hosszantit füttyentett, majd még kikiabált a mozdonyból,
Hogy senki ne feledje, mert lemarad, az ötkor visszamenő vonatról.

(Bokorrímes)
Pihentünk, közbe nagyokat nézelődtünk,
Gyerekekkel levél-fajtákat gyűjtöttünk,
Iskolába kell, főleg ezért is jöttünk!
*
Igyekvést foglaltunk helyet a kocsiban, de most a másik oldalon,
Hogy a gyerekeknek mindent megmutathassunk, ama túlsó oldalon.
Este lefekvés előtt is még csak napi eseményekről beszéltünk,
És azt mondtuk, hogy de jó lesz, mert reggel az újabb álmokkal ébredünk!

Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Levélhervadásnál kinyilvánul a halál véges, méla bája,
Levelek meg leszállnak az addig fentről úgy csodált, nézett tájra...
Levélhervadásnál kinyilvánul a halál véges, méla bája.

Van még, amelyik a régen volt tavaszról elmélázik,
De nézi a talajt, hogy ott hova szálljon le… sárgállik.
Az őszi időjárás üdvözlete, hogy sok levelet elküld,
Az avarban meg egy nagy csapat lesznek… vajh’ mint ennyi menekült?

(Septolet)
Elmúlás,
Hervadás,
Nagy utazás.

Levelek! Menjünk együtt,
Magány kiüt…
Úgysem kell már árnyék,
Fényjáték…

(Bokorrímes)
Leszállunk és a lépéseket puhává tesszük,
Talán még a hóesés előtt jól elmerengünk…
Elmúlunk, avart összesöprik… megöregedtünk!

(3 soros-zárttükrös.
Fával még megbeszéltük, hogy nem sírjon, tavasszal jönnek az utódaink,
Majd megint zöldek lesznek, fölfogják a szelet, emlékeznek utódaink...
Fával még megbeszéltük, hogy nem sírjon, tavasszal jönnek az utódaink.

Vecsés, 2020. augusztus 27. –Kustra Ferenc József– Alloiostrofikus versformában íródott.

...

Visszás faramuciságok!

Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik…
A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik: félik!
(Lásd. 2020 Nyugat-Európa! Szerkesztő!)
[Lásd akkor most: 2023 Művelt Nyugat! Szerkesztő!]

Egy dühös fickó lép be a kocsmába, kezében egy pisztollyal
- Úgy hallottam, ha igaz: a feleségem megcsalt valakivel!
Hadd lássam, van-e elég bátorság benne, hogy kiálljon velem!
Erre egy hang a háttérből:
- Haver, kis tárból nem tudsz annyi töltényt kilőni a fegyverből...

A legnehezebb dolog a világon tudni, hogy kell valamit -tényleg- jól csinálni
És szó nélkül végig nézni, ahogy valaki, kizárólag képes, rosszul csinálni.

Irodalmat olvasni olyan, egy modern újhullámos szeszély' szösszenetben,
Mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betű levesben.

Levelező tagozat, egyetemen. A professzor rendőrviccet mesél, sikerrel
Feláll egy hallgató: - Kérem, ez már mégis sok! Én rendőr vagyok! - Mondja élccel.
Nem baj, fiam, akkor, hogy meg is értse; magának máris elmondom még egyszer.

Tartozol egy szakajtónyi kávéval, büntetésből, mert rám hoztad a frászt…
No, de! Figyeltél, hogy szakajtót mondtam, mert lepofozom arcodról a mázt;

Az embereket igen könnyű meg-, és elhülyíteni,
De lehetetlen erről szenvedőt… mint tényről, meggyőzni.

Gyárigazgató voltál, de most elköltözik a hivatalod,
Épp visznek a sírod felé, kiürített lett a ravatalod.

Noé hajót megépítette, de napsütés volt hosszan az idő,
Kérdezte az Istent, hol van az ígért özönvíz? Jöjjön már elő!
Isten válasz: Noé! Nem lesz itt semmilyen özönvíz, oly’ szépen süt a nap,
Emberiség majd kipusztítja önön magát, már erről prédikál egy pap…

A sarki, lakótelepi ház előtt nagyon elhányta magát a szemeteskuka!
Persze arra járt egy éhes kutya, fölborította, mert ő biz' nem is olyan buta!

Szemed állítólag a lelked tükre,
Rólad árulkodik már, mindörökre.

Életregényemmel tele a hócipőm, meg színes-kristályos szemcsés hóval,
Pedig sokat küzdöttem, mint púpos teve sivatagban, a görkorcsolyával...

Vecsés, 2020. október 27. – Kustra Ferenc József - Az oximoron egy olyan nyelvi fordulat, ami (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál, leggyakrabban egy kétszavas főnév-melléknév pár: mondjuk, "néma kiáltás", "nyílt titok".

...

Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...