Az Isten sose úgy
büntessen,
Hogy akit szeretsz ne
szeressen.
Mert meghalni könnyebb,
Mint elválni attól,
Kit igazán szeretsz.
Mert a halál édes álom,
A válás szívb?l fájdalom.
Az élet milyen nehéz,
A sors milyen mostoha.
Szeretni megtanít,
De feledni soha.
Id?k múltával, ha
elfelednél engem,
Emlékül e pársor
írás legyen Tied.

...

Szeretlek téged, mint f? a rétet
Mosolyod, hangod, az ölelésed.
Hints, sóvárgó lelkemnek sebére
Balzsamos hitet, - örök életre.

Vedd észre már ó, ne hagyd kih?lni,
Óvd, szerelemes szívem szenvedni.
Kedvesem, te adsz er?t énnékem
Napsugaram, viruló szépségem.

Szeretlek, - te vagy az én életem,
Érz? szívem diktálja, - hiheted,
A szeretetet megkapni - t?led,
Vágy törtet rám, perzsel?n égetett.

Rossz, ha kínoz bú, a szomorúság,
Lelkem bolyong, érzem ez balgaság.
Gondolni rád, mennyire izgató,
Énnékem te légy a vigaszt adó.

Maradj meg hát továbbra is Édes,
Áldjon meg az Ég örökre téged.
Velem legyél, érezd szívem hevét,
Árasztja mindig feléd, - melegét.

...

Köszönöm,hogy veled lehetek,
Köszönöm,hogy szerethetlek...
Köszönöm,hogy vagy nekem,
Köszönöm,hogy betöltöd az életem...
Annyira szeretlek téged,
Szavakba nem tudom kifejezni,hogy mit érzek...
Emlékszem, hogy az elején féltél kedvesem,
Picit remegve fogtad meg a két kezem...
De már tudod, hogy nincs mit?l félned,
Hisz kicsi szívem csak érted eped...
Emlékszem els? csókodra,
Mikor el?ször éreztem édes ajkadat...
Emlékszem els? ölelésedre,
Mely úgy égetett mint a t?z engemet...
Sose feledem mikor el?ször mondtad, hogy szeretsz,
Sose feledem mikor azt mondtad, hogy "Nekem te kellesz"
Imádom ahogy csókolsz engem,
Imádom mikor azt mondod, hogy szeretsz engem...
Imádom a hangod,
Imádom ajkad...
Mindent imádok benned,
Tudom, hogy melletted boldog lesz az életem...
Eszméletlenül szeretlek téged szerelmem,
S ha kell eldobnám érted az életem...
Hisz ha te meghalsz akkor meghalok én is veled,
Hisz szívünk már egybe forrt egy csodás éjjelen!

...

Minden éjjel gyötörnek a rossz álmok,
Minden éjjel bánt amit látok...
Sosem marad abba mindig ugyan az az álom,
Lehet,hogy nem sokára megtörténik velem ez a rémálom?
Vagy csak a fejemben létezik amit látok,
Rémes rémálmok...félek t?lük!
Minden éjjel látom magam vérbe fagyva,
Látom, hogy meghalok percek múlva...
B?röm hófehér és jéghideg,
S bánatos szemeimbe látszik a vég...
Arcom meggyötört és gyenge,
Nem tudom ki tehette ki a kést belém eresztette...
Tudom, hogy ezek csak az álmaimban léteznek,
Rémes rémálmok...félek t?lük!
Álmomban azon t?n?dök, hogy mért kell meghalnom,
Egyedül fekszek a földön s nincs semmi vigaszom...
Kezeimmel a fájó sebemet szorítom,
S meleg vérrel van tele a markom...
S mikor valaki felém közeledne,
Én felriadok az éjszaka közepette...
A késsel megszúrt helyet szorongatom,
S egy nagy sóhajt veszek, hogy "csak álom volt"...
Tudom, hogy csak álmodom ezt az egészet,
De minden éjjel ugyan ezt semmi többet...
Tudom, hogy csak álom,
De mi van ha a jöv?be megtörténik velem?
Addig én minden éjjel sírva ébredek,
Rémes rémálmok...félek t?lük!

...

Égre nézve látom, vonulnak a felh?k,
elindulok felkutatni a tavaszi erd?t.
Olvad már a hó is, lecsöpög az ágról,
magvak bújnak el? drága földanyából.

Nézem, egyre-másra virág nyílik sorba,
akad itt-ott köztük piros pöttyös gomba.
Kezét fogom nyomban minden földi n?nek,
kísérem így fák közé szembekötve ?ket.

Megérkeztünk nézzék, mind kik körül álltok,
néktek adom mindazt, amit itt Ti láttok.
Jácintok és ibolyák csak is azért nyílnak,
ne feledje senki ma van éppen N?nap.

...

Szerelmed csapong, mint madárdal a zord, mostoha viharban,
Mikor szívemet elcsábítottad, nem gondoltad komolyan.
Kérted, - ígértem, megtartottam, - hogy én, nem hagylak soha el.
És te, a sarokba vetsz, mint gyermek a megunt játékszert.

Ha majd kedved tartja, újra el?veszel s játszol velem.
Légy hozzám kegyes, hogy szívednek sokáig kedves legyek.
Gondoltál erre, jutott eszedbe mondd, mi lesz velünk, velem.
Utcát rovok céltalan, bánat miatt gyötör a félelem.

Nyargal bennem az önmagam emészteni vágyó gondolat,
A maró, kínzó furcsa képzelet - a pusztító fondorlat.
Gondolj bele, mit ért eddig minden, játszottál a szívemmel.
Beleremegek, már nem a kéjbe, a megsemmisülésbe.

Nézz a szemembe, a két szép szemeddel rajta, nyomban,
Amelyekben boldogan, gyanútlanul úsztam, lubickoltam.
És most, olyan szánalomra méltón, ostobán elmerültem
Fuldoklom, fáj, minden hidd el, annyi jó volt, elszállt hirtelen.

Elmúlt hát szép szerelmünk nyomtalan, mint a reggeli harmat.
Nem tapad szomjas számra piros ajkad, testünk nem simulhat.
Nem cuppannak ajkunkon lázas csókjaink többé sohasem.
Legyen boldog lelked-szíved, Isten veled örökre, - nélkülem.

Budapest

...