Az orosz fronton harcoltak…

A csoport egészségügyi nővére, nem sajnálta a kötszert.
A katonák meg, bár fogyóban volt, németre ontották lőszer!

A németek már nyilván parancsot kaptak,
Meg kell semmisíteni az oroszokat…
Az aknavetőből, egy-két percenként lőtték közéjük, aknákat.
Fogyasztották az orosz katonákat és gyártották a hullákat.

Már az idős nővér is régen holtan, ott feküdt a fövenyen.
Állandó aknatűzbe belefárad az ember, öregesen.

Nyikulin úgy képzelte, a hajnal meghozza a menekvést,
De, a pirkadat a németeknek hozta el a cselekvést.

Nyikulin körbe kúszta a körkörős védelemben lévőket,
Ellenőrizte, hogy ásták be magukat, védte a fekvőket.
Ástak ásóval, tőrrel, csajkával, csattal, homokban gödröket.

Egy ép aknavetőjük volt, még éppen egy akadt,
De hozzá, tartalékban aknájuk már nem maradt.
Látta, hogy a sebesültek szeméből, könny fakadt.

A nővért meg különösen sajnálta, már nem is volt egészen fiatal,
Egész nap vigasztalt, kötözött, sínberakott... nem érte meg, mi diadal.
Aztán jött hozzá egy akna… mintha nem is lett volna... elvitte, viadal.

Sajnálta az elesett hadnagyot, aki volt még fiatalka,
Szinte gyerek volt, de a háború poklait, már végig járta…
Ő vette maga mellé, hogy legyen, a csoportnak híradósa.

Nyikulin bánatosan feküdt, Druty partján a katonákkal együtt…
Ha nem volna háború, lehetne a feleségével egyebütt...
Két akna között, agyából még ilyen gondolat is előkerült.

A katonák a folyóparton feküdtek, nyolc aknavető lőtt rájuk,
De bátorságuk maradt, önvédelmi ösztön volt egyetlen mentsváruk.

Már két napja ott hasaltak, az aknák megölték a sebesülteket,
De jött a hajnalpirkadat és kezdődő ágyúzás lepte meg őket!
Megindult feléjük a felmentő hadsereg, a németekre lőttek!

Vecsés, 2016. március 5. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

Az én nagypapám negyvenegy éve a szívemben él,
Még csak akarnom kell, térdére vesz és jókat mesél…
Az öreg, kemény Jenei, nagyszerű nagypapa volt,
És fiatalon, mint huszár, Galíciában harcolt.

Örültem, ha láthattam, puszit nyomtam orcájára,
Még jól emlékszem a nagy, fehér huszárbajuszára.
Oly’ nagy ember volt, boldogság volt közelében lenni,
Kisfiúként jó volt vele lenni, a szavát inni…

Még most is örülök, hogy az unokája lehetek,
Látom őt, hallom hangját… tanácsot nem kérhetek.
Szerettük egymást… elment végleg, már tanácsot nem ad.
Itt állok egyedül… velem szemben rosszakaró had…

Vecsés, 2003. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Új szemszögből az Ukrajnai háború… TV mindent mutat… készül az atomháború?

(leoninus csokor)
Hallom, hogy nagyobb körben haldoklik a csend, közben még szipog, így esend.
Épphogy elég messze vagyunk a háborútól, az háborús országtól…
A sok lövedék már olybá' fölaprította a békét, a mindenkit… azt a kiskését…
A háború bűnei is sebzik életeket, fekete kosok nem értik ezeket!

(senrjú csokor, félhaiku-lánc mintára)
Fekete kosok
Tele vagytok nagy sebbel…
Nincs feloldozás.

Fekete kosok
Nincs oly’, feloldozástok…
Lelketekben sem.

Ha nincsen felhő, a Hold ezüst fénnyel operál, de ezzel halált is citál.
Fekete kosoknak mindegy, van-e felhő vagy holdfény… ezek mind kemény legény…!
Tudják, ők megmondják dollár milliárdokért, de vajon mit tesznek az életekért.
Semmit! Ezt úgy lehetne orvosolni, hogy egy hétre, be kellene öket sorozni…
Nem lehetne senkivel kapcsolatot... aki nem éli túl, az kap zipzáras zsákot!
Bizony népek lelkének jót tenne, főleg, ha többé nem kell, zsákos halottnak lenni…

Fekete kosok
Csend agonizál… Lövés!
Ez idegőrlő.

Fekete kosok
Fronton, felmentés… halál.
Halottnak mindegy.

Járókelők csak nézik, hogy egyet megint visznek, de ha nem hozzák vissza a dzsinnek?
Az EU- ban vészes-terjedő háborús pszichózis, lehet a kosok közt narkós is?
Ezen nagyokosok... látszik, világháborút akarnak, fokozását a harcoknak!
Az általam gyűlölt háború, atomos lesz, hetven perc... összes ember halála lesz!
Fekete kosok mondják, ők túlélők… föld alatt. Nem tudnak kijönni! Nem túlélők…

Fekete kosok
Lövészárokban: tudat?
Hallod az átkod?

Fekete kosok
Bele döglötök pénzbe…
Ez biz’ jár nektek!

Sok marha fekete kos! Ha minden fertőzött a földön, hogyan is jössz ki pincédből?
Én most felvilágosítalak, hogy éhen haltok, mielőtt kijönnétek pincéből.
Akarjátok vagy sem, ti is átmentek… de többé nem szabadultok nagy semmiségből.

Kínai versszak- „Vágyódás délre”: 27 szótag, 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet= xaxaa (x = szabad)
Halnak a
Rablott katonák.
Halál nem fent kaszával…
Irt titeket katonák.
Nincs már… katonánk!

(Senrjú trió, félhaiku lánc mintára.)
Gyűlölöm halált!
Az étkes-éhes halált!
Fiainknak vég!

Gyűlölt háború!
Fiú halál… sorozza!
Fiúknak végük…

Gyűlöllek, kosok!
Fiú meghal! Gazdagok!
Fiút pénz öli!

Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

...

A nyári zápor végigvert a kertemen,
Vad és heves volt, végigment a lelkemen.
Esett, zuhogott, nagy cseppű, és meleg volt,
Fújt a szél is, fakoronát összekócolt.

Pár percig tartott, talán végtelen volt,
De elmúlt ez is, máshová vándorolt.
Friss lett a levegő, locsolni nem kell,
Vihar volt, már elment, magát elröstell?

Kutya lábosban néztem; egy centi esett…
Bizony úgy esett, hogy kutyát is meglepett.
Levegő finom, frissen tiszta, pormentes lett,
Vihar elment, ezen mindenki továbblépett.

Vecsés, 2011. június 3. – Kustra Ferenc József

...

Múltamban vájkálás…

A múlt, torzó árnyai köz bujkálni…
Kézzelfogható tények közt vájkálni…
Az emlékeket az ebek harmincadjáról visszahozni…

A múlt, mint egy nagy sziklafal, tényeket őrzi még,
Meg régmúlt történéseit is nagyon védi még…
A múlt orma csak éppen-hogy fel a nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját emlék-magányom gyötör…
*
A múltról tudjuk, csak úgy elkezd eltűnni,
Igy már nem emlékszünk, hol lehet vájkálni,
Semmibe veszett emlékeket honnan lehetne visszahozni.

Biz’ hogy volt már, amikor emlékek keletkeztek,
De már biz' nincsenek meg, maguktól jól elmentek…
Múlt fénytelen árnyéka is gyötör a lelkiségemben
És helyzetem csak rosszabbodik… öregség van lelkemben!
*
A múltamból tudom, hogy voltak nekem szép
Színes emlékeim, arra emlékszek, szép
Volt mind féle, de csak a rózsaszínre és kékre emlékszem… szép.

Visszamennék én a ’szépekhez’, együtt tölthetnénk
Pár napot, de ő már fölvette: eltűnt alakot.
Néha kérdezem... ki hangtalanul ismétli nevemet,
Közben, tudja ki vagyok... ismételném saját éltemet.

Vecsés, 2016. július 24. - Kustra Ferenc József- Írtam: az új, ’3-4 soros versszak’ fejlesztésemben. Ezt versszerkesztőben lehet megírni! Önéletrajzi írás!

...

Vázlatosan a láthatóról…

(bokorrímes)
Folynak a könnyeim és mindet felperzseli a sáros föld…
Fogynak a könnyeim és rögtön mind elnyeli a sáros föld.
Könnytelen vagyok már, de nem könyörtelen
Könnytelen vagyok már, nem szeretettelen.
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem becsüli…
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem igényli…

(HIAQ)
Szépre-jóra vágyni?
Enélkül éltet leélni…
Szépre-jóra vágyni?

(bokorrímes)
Az emberi szeretet, már elzarándokolt
És talán nem hagyott a lelkekben hírmondót!
Hova-merre mehetett vajon? A lakatlan életsivatagba?
Vagy kóborolva ellátogatott a szomszéd borszőlő lugasba?

(HIQ)
Ó, lélek!
Talán elveszek?
Jaj, félek…

(bokorrímes
Élet is elment,
Semmi jó nem lett.
Szeretetem kinek?
Nem kell már senkinek…

(anaforás, bokorrímes duó)
Sivár pusztaságom, sírva körbejárom,
Sivár pusztaságom, nekem… igajármom.
Sivár pusztaságom, bánat generátorom,
Sivár pusztaságom, sírva akadta torkom.

„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája…
„Szép életem” mára már, halál hívó dudája…
„Szép életem” mára már, mint halál kultúrája.

Vecsés, 2019. április 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...