Nem vágytam soha pénzre, gazdagságra.
Csak igaz szerelemre, egy ?szinte társra.
?szinte szeretet nem múlhat a pénzen.
Szeressenek így-így koldus szegényen.

Aki pénzért szeret vagy csak számításból.
El fog az hagyni, ha több pénzt lát máshol.
De ha szegényen is szeretni tud engem.
Tudom enyém szíve, és ? maga egészen.

És ha homlokomat ellepik a gondok.
Tudom, hogy ?reá mindig számíthatok.
Minden pillanatban ott áll majd mellettem.
Nem halálom várja és lesi a pénzem.

És ha elmúlik majd a lángoló szerelem.
Akkor is vigyáz rám és aggódik értem.
Én is fognám kezed, míg élek Tenéked.
Mert én is így szeretlek koldus szegénynek!

...

Néha úgy érzem, hogy nem is létezem,
Csak a földön lebeg szépen a lelkem...
Néha úgy érzem, hogy egyedül vagyok a világba,
Csak sötétség van körülöttem s ott állok mint egy elveszett lányka,
Senki nem nyújtja felém a kezét,hogy segítsen,
S így örökre ott maradok a sötétben...
A világ közepén állok mint egy angyal ki megbukott,
S még mindig vakul kergetek egy álmot...
A szívem vérzik s én sírok csak írok,
S nagyon szenvedek hiszen már haldoklok...
Napról napra nehezebben bírom,
De egyszer elmúlik a fájdalom...
Ha eljön értem a halál akkor meg sz?nök létezni,
De itt hagyom e verset, hogy tudjatok mire emlékezni...

...

Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt
mocsokrekesztette kanálisra,
rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kerget?znek;
n?k pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög b?ze
száll a sül? tamale illatával.

Fekete csipkekend?ben leány
bámulja biceg? székén
üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak
kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Sz?z képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár m?virágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyez?csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, bel?letek, csillagok,
négyet csupán magamnak-
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfügg?nek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cip?csatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának
csigái közt göndörödik,
és dúdol ? is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod ?rzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi,
ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság
egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égr?l az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."

...

Egy kicsit (érzem estém közelét)
megállanék az úton lemen?be,
e napnyugtában egy órát tün?dve,
édes, míg gyengéd könnyünk hullanék;
jó lenne egy órát maradni még.

Jó lenne egy kicsit maradni még,
a szerelem, hogy az ne érne véget;
az ifjúság halott bár, úgy enyészett,
meghagyta ifjú vágyát és hitét,
jó lenne egy kicsit maradni még.

Jó lenne itt maradni kicsit:
szeret?k lelke más csillagokon,
ki tudja, egyesülhet-e vajon.
Halál arca nem lehet szép nekik:
jó lenne itt maradni kicsit.

Egy kicsit, hogy er?sen tartsalak,
kéz kézben, szív a h? szívhez közel
(ó, Krisztus, szomorú szók: "Válni kell!");
így, míg fény elmúlik, sötét lecsap,
egy kicsit még er?sen tartsalak.

Mikor fény és homály találkozik:
hátul tört éveink, elöl meg a
végs? álom, borzongató csoda-
még ölelnélek, édes, egy kicsit,
mikor esthomály és éj találkozik.

Jó lenne itt maradni egy kicsit;
h? földi szeret?k más csillagon,
ki tudja, egyesülnek-e vajon.
Halál arca nem lehet szép nekik:
jó lenne itt maradni kicsit.

...