Tizenhét évnek elmúlt ragyogása
Hervadt koszoruként övezi fejem...
S e hervadt virágok csöndes elmúlása,
Sok-sok lemondás, fájó szerelem,
- A szirmai: összerombolt álmok,
A levelek: bús gyermekmesék...
Illatukat vad szél elsöpörte,
Ifjuságommal együtt szerteszét.

S nagy élet-utat meggörnyedve jártam,
Fényl? csillag sohsem ragyogott felém...
Sok baráti kéznek szoritását vártam,
És gúnykacajok röpültek elém.
A boldogokat irigykedve néztem,
Óh! hiszen nekem nem volt csillagom!..
Az én vágyaim: szertehulló rózsák,
Vad cserjékkel ben?tt, sivár ködhalom.

Az én lelkemben nem nyiltak virágok,
Nekem ifjuságom nem volt sohasem...
És nem csábitottak szivárványszin álmok,
Fényl? ragyogások, izzó szerelem.
Én mindig csak magam egyedül bolyongtam,
És félve kerültem a világ zaját...
Összegörnyedt, rokkant, borus árnyék voltam,
Fáradt bolygólélek... elnémult barát...

És évfordulómnak megdölt oszlopánál,
Csöndes megnyugvással meghajtom fejem...
S elmult éveimnek hervadt koszoruját,
Fájón zokogva úgy megkönnyezem,
... A szirmai: összerombolt álmok,
A levelek: bús gyermekmesék...
Illatukat vad szél elsöpörte
Mint ifjuságomat.. messze.. szerteszét...

1914

...

Megálltam itt, hol egykor rózsák nyiltak,
Hol virult hajdan ifju kikelet...
De hol most homályos megtört szemekb?l
Kisajtolt könnyek, - harmatcsepp remeg.
- Üde rózsáknak szirmai lehulltak,
A télnek átka itt is megfogant...
Elmult vágyak helyét nem jelöli semmi,
Csak egy behorpadt sivár ?szi hant.

Zuzmarás, hófehér, téli éjszakákon
Kijövök még néha fölkeresni téged...
Megfagyott szivemben a megfagyott álom
Ilyenkor ragyogva mindig ujra éled.
- Visszasirom fájva elmúlt ifjuságom,
Melyet ugy elsöpört sivár, ?szi szél...
És a behorpadt, régi, kedves hantot
Fehér hópelyhekkel födi be a tél...

1914

...

Szentiváni éjjel
Künn a pusztán jártunk,
Fönn a magas égen
Csillagrózsák égtek
És benn a szívünkben
Nagy fiatalságunk!

Kéz a kézben jártunk,
- Emlékszel-e rája? -
Szelíden borult ránk
Tiszaháti pusztán
Szentiván havának
Tündér éjszakája.

Emlékszel-e rája?
- Tanúnk a jó Isten! -
Hogy csudavirágos,
Hogy csillagvilágos,
Álomország nyílott
Gyermekszíveinkben!

Elsodort az élet,
Nem lelünk egymásra!
Mivé lett szívedben,
Fiatal szívedben,
Szentiván havának
Tündér éjszakája?

...

Ha nem szoritsz ugy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, mig álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva d?lsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyed? árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha ugy kifoszlik, mint a férc.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én ugy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.

...