A pennám nélkül
Félember vagyok végleg.
De nem akarom!
*

Tovább akarom
Használni, metszett lúdtollt.
Én ezt akarom!
*

Tollam jót akar…
Mit megmond! Írásba ad!
Fő az igazság.
*

Amit gondolok,
Híven, hűen rögzíti.
Jó barátként szánt.
*

Szinte már magam
Vagyok a metszett pennám.
Pacákat nem ejt.
*

Pennám szántásként
Mutatja bő sorokat.
Papír-szántógép!

Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc József– íródott; senrjú csokorban

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg,
A föld felett inkognitóban, nem láthatón suhan az ős sereg…
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng,
Látást nem akarja engedni, sőt a felhőtlen nap is így kordában… kereng…
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek,
Ó! Kopasz erdőben, nylon sátorban vajh’ hogy élnek a nincstelenek?
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak,
A földön meg a hótakaró ellenségeskedik… csak nem megfagynak…
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet,
Hótakaró állítólag melegít, drukkolnak, hogy látnak-e felleget…
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt,
A kopasz gallyakon károgva szidják hideget, hogy már rájuk szállt…
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes, önrímes)
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja,
Most már eljött az ő ideje csúcsa, élvezettel, varjakat bosszantja…
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja.

Vecsés, 2019. november 9. – Kustra Ferenc - Készült: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni, először az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána, a 2. és 3. sort egyben. Eztán... lehet a konklúziót levonni. Rímképlet = AAA

...

Emlékezésből, hogy hogyan volt, mi lett?

(Bokorrímes)
Ácsorogtam az időkapuban… de nem jó: fekcseregtem…
Vártam soromra, mi lesz, ha idő előtt felcseperedtem…
Olyan picike voltam, hogy még nem is volt kicsi sem...lelkem.

Egyszer, hirtelen valaki hátulról kilökött,
De, vajon ezen ötlete, honnan ötölődött?
Kigurultam a jövőmbe,
Semmit adtak a kezembe…
*

(3 soros-zárttükrös)
Friss embergyerekként azt láttam, hogy szembe jön az idő,
Még akkor hirtelen nem is tudtam mi ez… vajh’ ez minő?
Friss embergyerekként azt láttam, hogy szembe jön az idő.
*

(Septolet)
Mi? Idő!
Miért? Idő!
Minek? Idő!

Van elégségesen kellő
Idő?
Mindent elfedő
Vagy-e idő?
*

(Senrjon duó)
Éjjel-nappal jön szembe
A fránya idő, sok-sok perce.
Úgy tülekednek…

Ez a szembe-áradat,
Nekem vajh’ mennyi percből állhat?
Hogy tülekednek…
*

Fölöttem beszélgetett anyám az óvó nénimmel,
Meg jókat dumcsiztak később, néhány tanár nénimmel…
Ők is mind nagyon vadul keresték az idő nyitját,
Ők sem értették a lényegét, a lét csínját-bínját…
*

(Sedoka)
Elgondoltam, hogy
Tanbá-nénitől tudok
Meg mindent… nem sikerült!

Azt gondoltam, hogy
Jó lesz nekem a sok perc.
Elsodortak… vénségbe!
*

Így öregen leszögezem, idő nem változott, tódulnak rám percek,
Bőröm is már ráncos, és úgy vélem, éveim nagyon telhetetlenek.
Perceimből lesznek az órák, hetek, sőt évek,
És előjönnek, visszabújnak a semmiségek!
*

(3 soros-zárttükrös)
Érzem, időkapum már, a múlt.
Már nem is emlékszem rá, avult…
Érzem, időkapum már, a múlt.
*

(Senrjú duó)
Karjaim tárom,
Vágyom még időpercet.
Még élni vágyok…

Szívem kitárom,
Vágyom időpercekre…
Élet-végéig!

(Bokorrímes)
Perceim szemből, majd' csoportosan jönnek, és gyorsan múltba mennek,
Így aztán, tőlük kívánni valamit, alapból lehetetlenek!
Végül van is egy nagy érzésem: perceim, összeférhetetlenek!
*

(Tükör apeva)
Még
Létem,
Időtől
Függhet nekem?
Percek, tömörek!
Percek, tömörek?
Függhet nekem
Időtől
Létem
Még?

Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

...

(Senrjon csokor)
Nem verekedtünk össze!
De, Te torkom törni akartad…
Erősebb voltam.
*
Naponta körülbelül
Öt-hat alkalommal pofoztál.
Bizony számoltam.
*
Közben meg, tán’ végül is
Szeretet nevelésed átjött!
Tudtam, beteg vagy!
*
Tizennégy éves voltam,
Orvosnőnk szólt, elmebeteg vagy!
Mondtam, hogy tudom…!
*
Terhes voltál húgommal,
Még a méhében, meg is ölted!
Így egyke lettem!
*
Tizennégy éves voltam,
Mikor apámat elzavartad!
Tanúja voltam!
*
Az örökség házamat,
Totál idegeneknek hagytad…
Szegénnyé tettél…
**

(Senrjú duó)
Nem haragszom rád,
Betegséged legyőzött!
Sorsod, rám rovott…
*
Emlékszek szépre,
Jóra, szeretetre is!
Ilyen lett sorsom…

(A béke poraira!)

Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: kőkemény önéletrajzi írásként. [Ilyen kemény a saját történelmi múltam… ’Aki tagadja az igazságot, az nem ember…’]

...

Hétköznapi pszichológia…

Minden hír, hír és a „nem” is válasz.
Bizonytalanság, ha „nem” a válasz.
Míg az ember vár és nem hall nemet,
Ábrándozik, hiú álmot kerget.

„Nem” mondása valamit igényel
És ez nem egyenlő a főlénnyel.
Így „nemet” ki, nehezen mondanak,
Mert ők pszichésen alul maradnak.

Szótlansággal, másikat alázzák,
Ezzel végül is sárba tapossák.
Kiben nincs gerinc „nemet” mondani,
Attól már jót nem lehet elvárni.

Vecsés, 1999. szeptember 25. – Kustra Ferenc József: íródott bokorrímes versformában.

...

Benne a dac az utas…

Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.

Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
És tüzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.

A dac, az, ami szétmar,
Igyekszik is mihamar,
Lélekfalat csak lemar.

Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?

Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?

Életről, már tudom, a remény álom maradt,
De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.

Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
Életkínom van, üvöltve nyögők, bár leverhetném üvegpolcot...

A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.

Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.

Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?

Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.

Van nekem bővében, sok sötét alagút,
És arra megyek, mert arra vezet az út.
Öregen látom: kanyarogva körbefut!

Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József

...