Hevér József [Abdul]
Mi a lélek?
A lélek az ember tükre,ami elkísér egy életre
Kinek nincs az nem lehet rá büszke
Lelket mindenkinek adott a teremt?
Csak nem mindegy min?t
Jót adott a jónak
Rosszat a rossznak
Miért nem teremt?dött mindenki jónak
S nem lenne hatalma a rossznak.

...

A mosoly az arcomon,
Már rég megfagyott
A boldogság számlája
Nekem, túl drága volt.

Hisz van bolond ember,
Ki megbízik másban,
Ki azt hiszi, jól van így,
De szívében más van.

Néhány meg elhiszi,
Hogy elmúlik egyszer,
Majd kés?bb rájön,
Ett?l lesz ember.

De mért kell hogy él?,
Ezt így élje át?
Mért kell, hogy érezze,
Haldoklók fájdalmát?

Mert ha túl éli egyszer megtanulja,
Ki bolond, könnyen magára hozza.
A kegyetlen szerelem meg nem öli,
De már tudja, a b?ntudat végig, a sírig kínozza.

...

Csendes, h?vös hajnal.
A nap is még megpihen,
mégis friss fény nyargal
egy sebb?l gyógyult szíven.

Egy van csak mi bántja,
lelkem tanácstalan,
hisz szerelemnek búzaszála
gyakran kalásztalan.

Vessek hát-e mégis búzát,
ha az árpa magot hoz?
Imádjam-e Fortunát,
bár így h?tlen magamhoz?

Égessek el magvakat,
mit elmém megterem?
Hintsek inkább álmokat
nemes szívemen?

Már hiába rágódsz
bolond ember hidd el,
szíved rejtekében
már zsenge hajtás zöldell.

S hogy érik-e majd nyárra?
Tudja Aphrodité...
Tán balga lelked vágya,
de földed, szíved már az övé.

...

Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: \" Ég veled! \"
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.

Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünkt?l sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.

Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemb?l kihull minden gy?lölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.


Ajánlás:

Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.

...

Tudom hogy gyönyörü napra ébredek
körülöttem mosolygó,boldog emberek.
Én szeretetet egy kedves szót
nem kapok,
már a nap az égen sem nekem ragyog.
Hidd el én olyan egyedül vagyok.
Tudom hogy éjjel fényesek a csillagok
születik több ezer szerelem.
Kinek a csókját várjam?
Ki mosolyogna rám kedvesen?
Becézö szavakat nem hallhatok
szerelmet senkinek nem vallhatok.
Hidd el én olyan egyedül vagyok
s talán bele is halhatok.

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...