(Senrjon)
Felhő jön, nem picike,
Látom, nagyon jő… vízterhesen.
Őszi viharok.
*
Szél támad, nem játékos,
Őrülten forgatja szélkakast.
Búsló… látom én.
*
Már esik… nagy cseppekben.
Nincs nálam ernyő, ronggyá ázok.
Szélkakas, csak néz…
*
Fák hajlonganak… nem bók!
Sajnálom fákat, szél lombot tép.
Útra, fa kidőlt.
*
Még őszben vagyunk, de lesz
Ez rosszabb is… őszöcske után.
Van hótaposóm.
*
Őszi színes levelek,
Arcomba csapódnak… oly’ szépek.
Bősz fergeteg van.
*
Falevelek, cserepek,
Nagyobbacska gallyak, pont erre…
Ezt, hogy megúszni?
*
Előre megyek lassan,
De szélvihar visszafelé fúj.
Kapaszkodnék én…
*
(Anaforás, 10 szavas duó)
Szép ez az ősz, hozott fergeteget.
Ebben szarvasmarha sem legelget.

Szép őszi vihar, irtón elkapott.
De én nem érzek haragot.

Vecsés, 2019. szeptember 16. Kustra Ferenc József- Írva; senrjon -ban és 10 szavas duóban. (A 10 szavast én fejlesztettem tovább duó –vá, a sedoka elvisége alapján! A kettő ugyanazt láttatja, de más szemszögből…)

...

Végleg eltakarják a ködös távlatok…

Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök,
Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél
És későn, este a súlyos esőfelhők fölött,
A nap már nem izzó forrósága, aludni tér.

Estefelé a kutyák nagyon ugatnak,
Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen,
Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak,
Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem.

Sok levél egymásnak int elbúcsúzót,
A szél szerte-szét fogja fújni őket,
Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot,
Nem irigylik ők a már földet érőket.

A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok,
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok
Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat!

Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József

...

Süt a nap korlátok nélkül,
De már nem olyan nagy fényül,
Amihez a nyáron hozzászoktunk,
Amikor volt nyári hőség, poklunk.

Fénysugár áthatol a fák lombjai közt,
De már csak hamiskás a mosolya, füröszt
Még ugyan langymelegben és süt
Ránk, de már nem égünk, nem megsüt.

Rozsdásodó levelek közt a napsugár
Új színeket ad a lombnak, csillagsugár
A látvány, mely megfog, áthat, lenyűgöz,
Álomvilág látvány. Ő meg elidőz.

A szűrt, már csak hamiskás fény rabul ejt
Nem birok szabadulni, lassan ellejt,
Én meg nézem a rozsdás, gyűrődő leveleket,
Az azon folyton változónak látszó fényeket.

Álomvilág ez, mely oly’ ébrenlétben tart.
Csodálom természetet, nézem az avart
És az is váltakozó napfény színben látszik,
Lelkem is bolondul, még melegebbre vágyik.

A fű zöldje is mutatja… lassan múlik nyár,
Mely ezek szerint olyan volt, mint egy szekérvár,
Melyet szétver közeledő ősz, de jó ez is
És majd kihasználjuk mi… lesz a jó ebben is.

Vecsés, 2011. szeptember 24. - Kustra Ferenc József

...

Bátran várhatjuk a telet?

(3 soros-zárttükrös)
Ültünk kettesben az erdei tisztáson,
Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon…
Ültünk kettesben az erdei tisztáson.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt,
Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt…
A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt.

(Anaforás, bokorrímes)
Közben éreztem az ősz velünk van, de már végét járja,
Közben meg lestem, hogy jön-e már, a felhők új barátja…
Közben a kedvesem átvette, ő csókolt... ó, de finom a szája,
Közben éreztem, már nincs messze a tél, jő már felhők új barátja.

(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mi nem is beszéltünk, még sokáig csak nyaltuk-faltuk egymást,
Mi nem is beszéltünk, szél is föltámadott… nem akartunk mást.
Mi nem is beszéltünk, de a hűsben ennék lángost, fokhagymást…

(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímes)
Hazafelé egy nagyon fokhagymás lángost ettünk.
Ettől fölmelegedett a lelkünk.

Hazafelé úgy döntöttünk, tovább nem éhezünk.
Meleg lángost élvezte lelkünk…

Vecsés, 2019. november 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.

A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...

Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József

...

Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...