Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Szürke az ég, fáradt vándor a szél,
Messzi tájakról mesél és regél.
Hoz magával szagokat, illatokat,
Meg talán szálló papírt és porokat.

Vágtatott erdőn, mezőn és hegyen,
Keresztülsüvített a völgyeken.
Bebujt az állatok bundájába
És behatolt a szalmakazalba.

Mesélhetne emberekről, tájakról,
Erdők fáiról és nagyvárosokról,
De mi nem nagyon értjük azt, mit nyüszít,
Így dolgavégezetlenül elsüvít.

Vecsés, 1998. december 29. – Kustra Ferenc József

...

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, már sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!
(Intelem, középkori szóhasználatban…)
Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmi múltunkról: rövid kitekintésben…

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

(Leoninus csokor)
Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek…
Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek.
Úgy hallottam, hogy a poéta határolódjon el, de harcoljon a verseivel…

A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés…
A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója…
Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki ne döntse kerítést…

Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni…
Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok…
Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca…

Egyáltalán minek szeretet, nem élhetek vele. Még szólnak egy bombának, le vele…
Rokonaim nincsenek is, de vannak közeli távoliak, lélekben távoliak…
Van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek…

Én írásfüggő vagyok… most jön süvítés, éppen szeretetről írok, nincs mentesítés…
Nem lett telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom…
Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot… Én meg írom poéta másságot.

*
(Senrjon trió)
Kit szeresek, ha nincs kit?
Hallom, front most ideközelít…
Magány… sorstalan!
*
Szeretetlenség bomba!
Gyertyám is ég! Betalálhatna…
Magamnak élet!
*
Párom, meg a légnyomás
Összeölelkeztek. Mi ez más…
Társas magányom.

*
Vagy vinnének a kis francba a frontra? Egen, a halálnak volna friss lakoma…
Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem…
A háború szomszédságában élni, azt a sok bűnös port folyvást lekefélni…

Ma délután leeresztettem, mint kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi…
Itt ülök kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom?
Hazafiként a frontra menni, az a valami! Tényleg! Ha besorozna valaki…

Le kell írnom, a tetves háborút gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék…
Sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek?
Én itt vagyok a teraszon tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral…

Csak úgy, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese…
Ma délután egy „kolléganő” keményen átölelt. Megmutatta, hogy ez tőle kitelt…
Embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll…

A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Utca telt özveggyel, gyerekek…
Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom…
Véget érhetne ez a pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás…

Egy sorozatvető már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Háznyira elpucolt…
Egy vadászbombázó telibe kapta panziót… Száz méterre ledöntötte, mint legót…
Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát…

Élni még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség…
Egy szó, mint száz, biztos sokan gyűlöljük a más háborúját! Abbahagyni(!) a nemjóját!
Én várok... kéne még szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni…

Vecsés, 2023. június 7. –Kustra Ferenc József- írtam; a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon… [És most: lehet, hogy Niger is beszáll?]

...

„Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!”

Nekem is volt vágyam s az égig ért,
De nem teljesült, pedig tettem érte
Amit tudtam, s most nem tudom miért
Élem életem, mikor lassan vége…

Fiatalkori erényem, bűnöm tán’
Összhangban volt. Még jól emlékszem,
Hogy erre kényesen ügyeltem talán,
Mégsem volt jó, amit s hogy tettem?

Életemben csak fáradt, poros idegen voltam,
Jártam az életutam fájó derékkal, bottal.
Igyekeztem, hogy jó legyek, sokat nem hazudtam,
Lassan már az életutamat üthetem bottal.

Mik nem teljesültek, azok maradtak az álmok,
De már sokra nem emlékszem, sokakat feledtem.
Nem születtem olyannak… nem lettem jövő látnok,
De nem baj, már úgyis kifut alólam… életem.

Mások vágyai is csak részben teljesülnek,
Pedig Isten látja lelkem, sokat akartam.
Jó emberek az életükbe belesülnek...
Én is, ha nem sikerült… fejemet vakartam

Szavakból kaptam mást, sokat nem csak őszintét,
Több volt a vitatkozó, ellenem forduló…
Csöndes emberség lenne, mit vágytam, a hitét
Adja valaki, és akkor van napforduló…

Ezeket nem kaptam meg, sokakban csalódtam,
Barátok becsaptak, pedig jót akartam és
Tettem is ilyen, mert ilyen fajta voltam,
De már megy el a hajó, idő meg kevés…

Te földiekkel játszó
Csalhatatlannak látszó…!
Óh, te csalfa tünemény,
Magad vagy a vak remény…

Vecsés, 2013. november 18. - Kustra Ferenc József – íródott; a Folytassa pályázatra – Az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez c. verséből való.

...

A furfang biz’ az a fegyver
Mely azé, ki szólni nem mer
Vagy szólnia nem célszerű,
Mert ellenfél nagyérdemű.

Létezik furfang a női,
Ezt férfiaknál beveti
Ki kellőn okos, nőies.
Az eredmény nem kétséges.

Ravasz fő sajátossága
Furfangos gondolkodása,
Melyet, ha kell, jól kihasznál,
Gondolatban messzire száll.

A másik eszén túljárni,
Gondolatai közt játsz’ni
Őt több ésszel manipulálni,
Furfangosnak kell erre vágyni.

A furfang kevesek sajátja,
Mert rögzült a gondolkodása
A sok emberek… többségének.
Kevesek örülnek sok észnek.

A furfangosok előnye,
Hogy messze látnak előre,
Tudják, mit gondol a másik
Mire többség foga fájik.

Vecsés, 1999. január 9. – Kustra Ferenc József

...