Kutyák játszanak künn az udvaron,
Napfény tükröződik az ablakon.
Ha kimegyek hozzájuk, örülnek.
Játszom is velük és megkergülnek.

A Slampec már nagyfiú, vezér lett,
Kutyáéknál ez bizony hősi tett.
Másodhegedűs lett így a Basa,
A Lady meg így lett a Slampec csaja.

Örömöm; elfogadnak vezérnek,
Ezt így én elkönyvelem sikernek.
Az emberek közt ez mit sem számít,
Látom, az élet kutyákkal ámít.

Vecsés, 1999. június 12. - Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

Egy éles vitában, ’azt, hogy hülye…’ nem kell a másik szemébe mondanom,
Legföljebb akkor, ha ráhúztam a szavakra… ami egy hibátlan kondom.
Viszont a heveny sértettséget kiengedni a palackból, igen célszerűtlen,
Mert a hevenység növése fokozza ellenségeskedést… elkerülhetetlen.

Ha a másik egy kemény vita során csak azt bizonyítja, hogy ő a valaki,
Akkor nem célszerű diplomatáskodni, finoman, de kezdeni kell támadni.
Persze tán' nem megfelelő a kevésbé önsérülést okozó eljárásnak,
Bár nem jól tűrhető, hogy mi legyünk a vesztesei… egy nagy mentális rontásnak.

Figyelemmel kell arra lenni, hogy ezt csak valakivel egy esetben folytatjuk,
Vagy a párunk és igy már hányadik? Ha már a sokadik… erőt ne alkalmazzuk…
A sokadik hitvitát átélve, nyilvánvaló, hogy a másik áldozata vagyunk,
Mert mindig úgy végződik, hogy nem mienk az utolsó -és lehet, hogy nyerő- szavunk!

Tudd, hogy vannak orvosi elmebetegek és vannak, nagyon sokan hétköznapiak!
Ki vitatkozik, beleköt másikba, uralkodna… gondolat labirintusának.
Az ember agyát bőszen befolyásolja környezete és nagyban az akarata,
Meg téveszméi, butasága és tárgyi tudása végtelen méretű hiánya.

Az sem elhanyagolandó, hogy alig vannak párok, akik ’megtalálták a párt!
Az emberek lakva ismerik meg egymást, de ez sem biztos! Ha ő nem a régvárt…
Az emberek tíz évente változnak, személyisége kissé vagy nagyon… változott,
Ezt maguk nem ismerik föl, de eztán úgy fognak viselkedni, mint rosszra változott.

Vecsés, 2023. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: mindenkinek tudatébresztőként… a tárgyi tudás birtoklása felé haladás útjára vezetésként.

...

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
A fenyőfa gyökere a föld alatt megy, de vízszintesen… ő igy megy,
A fa hús meg rendelkezik vérrel, látni, érezni… ragad. ’Gyanta hegy’…
A fenyőfa gyökere a föld alatt megy, de vízszintesen… ő igy megy.
*
(Bokorrímes duó)
Embernél titok csak addig titok, míg egyedül tudja!
Ha már elmondta valakinek, akkor már nincs titokja…
Ha másnak is elmondta, pletyka már népnek az közszája.

Kinek az lelke, az agya a titkok háza, az már többé nem léphet hátra!
Azért is vigyázni kell, mert embernek ember a farkasa, van is farkasa…
Tolatva menni, az elbukás és ott már előlép az gaz farkasa
Annak meg ilyenkor a fontos, hogy rosszat tenni is kell… jó hamarja!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ó, Te titoktudó, ha kőben botlászol el, miben más, ha árokba béesel?
Az árok biz-a… jajra nyitja szádat, kő meg méretes duzzanatot ráprésel…
Ó, Te titoktudó, ha kőben botlászol el, miben más, ha árokba béesel.

Ha Te a titkod elmondod, akkor azt a szívedből kell kitépni,
Saját titok házad meg, súlyos árulásban fog összeomlani…
Ha Te a titkod elmondod, akkor azt a szívedből kell kitépni.
*
Leoninus)
Fenyőfa gyökérzete, a földfelszín alatt, ott nő, ahun eddigelé is haladt!
Nekije ’vére’ azért folyik folyvást bőségesen, mert titok őrző… oly’ hevesen.
Tudd, a hátrafelé araszolás, maga tán’ a hazaárulás… ha neked nincs más?
Ha a rejtett titkokat nem őrződ, magad vagy a végbe vezető úti mérnököd…
*
(HIQ)
Titkokat
Emberek őrzik.
Ember vagy?

Farkasok
Lesnek rád mindig!
Ember vagy?

Tiszta szív
Nem árulhat el!
Ember vagy?

Vecsés, 2025. 01. 22. -Kustra Ferenc József- írtam: „Vadai Ágnes; Titok c. verse,” (2003.10.08.) mint ötletadó ihletésével. (Katonaként és bűnügyi nyomozótisztként is többször titkos nyilvántartásba kerültem.)

...

Közben a világhírek a kiterjesztett háborúkról értesítenek…

Úgy kéne végre élnünk emberek… finom és rózsát markolók kezek...
És nem koszos, izzadó kezekkel, fegyvert markoló sérült kezekkel...
Nem kellenek kosok, mit kezdünk velük? Látva őket, kezet is mosok.

Vecsés, 2024. október 24. -Kustra Ferenc József

...

Sok éve moha lepte kövek, már mállanak,
Szomorkásan állva, itt az őszben, csak várnak.
A nélküled volt élet romjai mutatják a mának,
Itt nyugszotok én eleim…régi emlékek is málnak.

Egész délután csak ülök a sírnál a padon…
Elmentél, itt hagytál, napokat rég nem számolom.
Ez az idő nekem követhetetlen,
Lelkem múló vágya eltörhetetlen…

Esteledik, sírok nemsokára gyertyák fényében pompáznak,
Az élő, virágokat visz rokonának, anyjának, apjának.
Könnyei megállás nélkül folynak emberek hadának,
Hagyunk belőle tengert szeretteink hideg hamvának.

Intett az élet, hogy itt egy sírhely, és Te ott messze távol,
Ahol már nem is látlak, boldogságom bénán csak téblábol.
A közös álmokat én rendre eltettem, lelkemben mind megmaradtak,
Magányosan járom a lehullott levelek borította utakat…

Lassan, alkony vörös szürkesége terül a tájra,
Mi már együtt nem vagyunk… nem gondolunk napsugárra.
Temetőben hideg, vad szelek folyvást csak zenélnek
Simogatnak vagy tombolnak, ők haláltól nem félnek.

Öregedő embernek bizonytalan a lépte,
Már remegő a lába, meg-megroggyan a térde.
Temetői csendnek hallatszik áhítatos neszezése…
Hullik a gyűrött levél síremlékek mellé, tetejére...

Vecsés, 2014. október 20. - Kustra Ferenc József

...

Versben és senrjúban.

Égjetek lángok!
Gyertyafény is, magányos…
Virághervadás…

*

Temetőkapu.
Belül sejtelmes a múlt!
Tűnt évszázadok.

*

Fájdalom bent, majd’
Leterít. Sírás segít.
Semmiből, sírba.

*

Halál lezárt mindent és így nincsen semmi félelem?
Így már ott más... megváltozott minden, összes érzelem?
A lezárt talány és valós magány lett a végzetem…

Őszi szellő lengedez a sírok felett,
Keresem én az arctalan csillagképet…
Bágyadtan nézem ezt a sok krizantémet.

Egy gyertyalángot szeretnék szeretettel körbevonni,
Hogy tartsa meg a szeretetet, megvédeni, megóvni…
Próbálom, ő segítsen életben, utamon haladni.

*

Mély a fájdalom,
Örökre ment szerettünk…
Távoli harang.

*

Egyszer a kis láng elalszik, a virág is elhervad,
A szeretetünk, ősök emléke mindig megmarad.
A sejtelmes gyertyaláng sárgán, jócskán nagyot lobban,
Játszott vele a fránya szél és el is aludt nyomban…

*

Sír már az este,
Ríni fog a hajnalpír.
Márványon avar.

*

Virágillatot sodor az őszi szellő,
Napot eltakarja a sok, őszi felhő.
Síremlékeken bucskázik a naplemente fénykévéje,
De innen már nincs kiút, ez itt a halálsor vaksötétje…

*

Égen csillagok.
Temetőt bevilágít.
Nem sötét az éj.

*

Lángvilágítás,
Szeretet erősítő.
Esti sötétben.

*

A gyászruhába beöltözött emlék-gondolatok…
A szívekben meg a mély érzések, az örök lakók…
Síroknál az előjött emlékezések, zokogók.

Letérdel az elmúlás, avarhegyet sepreget a szél,
Közben a fákról zizegve, halkan lehull a sok levél.

Az avarban a cipők alatt sok kavics csikorog.
Rozsdás sírkert kapu reggeli nyitáskor nyikorog…
A lakók csak jönnek, nincsen vége, halál vigyorog…

Sírkertben, a gyertya, emlékeket gyújtja,
Fehér mécsesnek, visszhangzó, tűz a lángja.
Bánatom viaszát csurgóra olvasztja,
Bánatomat, árva szívemre csurgatja.

*

A gyertyaláng a
Vágyódó lelkek fénye.
Sír! Véget érve…

*

Ha gyertyát gyújtunk,
Szívünkben ébred, múltunk.
Rokonság is él?!

*

Gyertyalángban szeretteink emléke még él,
Szívünkben az összes emlékünk életre kél.
Sírkert bánatos tömeggel van telve,
Orcájuk meg, könnytengerrel fürdetve.

Fájó szíveket megszorítja az emlékezés keze,
És mindenfélére emlékeztet november eleje.
Nekem még van vezeklés, neked van-e kárhozat?
Én még szaladok, tenálad már nincsen mozdulat…

A temetőben cikázva suhan a halál,
Élet nézi, csodálkozik, csak megy, meg nem áll…
Folyvást gyertyák lángja világítja az életteret,
És megvilágítja a már halványult emlékeket.

*

Hoznak virágot,
Beborítják sírokat.
Ősnek jólesik.

*

Későn ébredő
Emberek! Adóssággal.
Határidő nincs!

*

Körbenézek, szép a fényben úszó temető,
Kedves halottainkra meg vigyáz Teremtő!
Nehéz a lelkem, ha idelátogatok, itt vagyok.
Virág van a kezemben, viszek nektek, sokan vagytok.
Van veletek, sok régi emlék, bennem felidéződnek,
Könnypatakok az arcomon vad patakként csörgedeznek.

Mint élő a temetőben mindig, már szinte fázok,
Szinte reszketek, amikor sírotoknál megállok.
Jöttem hozzátok látogatni, mécsest és gyertyát gyújtok,
Kicsit maradok, de megyek vissza, ne haragudjatok.

Ti már nagy úton haladtok és ott már meg nem álltok.
Eszemben nem, szívem tudom, majd megyek utánatok.
Sírotoknál ücsörgők, a pillanat maga a végtelen,
Hogy mikor jövők hozzátok, az a jövőben még véletlen.

Sós könnyeim arcomon bőrmaróan égnek
Bánatom erősítik, halványuló fények,
Bennünk látogatókban, lángra gyúl az érzelem,
Feltárul a múlt sötét, mély, feneketlen verem.

Lassú lépteink az avarban csúszkálnak,
A barnás-színes levelek meg ropognak.
Ha vannak kísértetek, akik éjszaka vidáman élnek...
Nekik világítanak leégett gyertyák, sejtelmes fények.

A sírkertben meg jő az éj, megpihen a természetben.
Leég a sok mécses és gyertya, elvész az enyészetben.
Lágy szellő suhan, oly' halkan, csendesen,
Finom rezgés fut végig, leveleken.

*

Hallik reccsenés,
Végleges szerep, csendben…
Szélben lengedez…

*

Menetben még visszanézek, látom a mécsesem lángja fényében,
Anyámat, Apámat, rokonaimat, -emlékezve,- mint életben.

Vecsés, 2014. október 11. -Kustra Ferenc József

...