Szemlélő voltam…

Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?

Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?

Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!

***

Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?

Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.

Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…

Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!

Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!

Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József- írtam: versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel

...

(3 soros-zárttükrös)
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja,
Egyben a kalodám is, mert a láncokkal bele vagyok koncolva…
Már régen fölismertem, hogy a koporsóm az életem ladikja.

Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva,
Szakíthatatlan láncokkal, hogy ne maradjon üres az ladikja…
Úgy is érzem magamat, mint aki az életben föl van koncolva.

A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van,
Erre orvos nincs, gyógyszer segítség nincs, csak változtatási vágyam van…
A lélekfájdalomtól csak hörgök, mint kinek tüdőgyulladása van.

(Senrjon)
Éltem saját koncában,
Éltem ladikjában utazok.
Szél fú’ ladiknak!

Éltem nagyon hullámzik,
A ladik meg dobál engemet.
Így hova jutok?

Éltem, már jó hosszúra
Sikerült, eddig is… Még mi lesz?
Ladik még bírja!

Könyörgők én kikötve is a kegyetlen sorsomnak,
Adjon már kegyelmet, az öreg, lassan elmúlónak!
Mért is jó ennek, hogy vele egy sorban csak szenvedek,
Holott tudom, nélküle, sokkal jobb ember lehetek…

(3 soros-zárttükrös)
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka,
Pedig én itt, nem is tehet semmiről, mondom múltba belelátva…
Tudom, hogy ez a trágya élet, másoknak a mocskos hagyatéka.

(Bokorrímes)
Átkozott lettem, így születésem óta elátkozott vagyok,
Le vagyok láncolva, pedig tán' jó lenne… ha arcomba marok…
Átok elől nincs menekülés… egy lehet! Élek vagy meghalok!

Vecsés, 2020. november 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, ami azt jelenti, hogy a vers, téma-azonos, de, különféle szerkesztésű versszakokból áll össze! Önéletrajzi írás valós történésről.

...

Hogy a megmacskásodott lábaimat kicsit járassam
Életvonatom lépcsője mellé csak úgy leugrottam…
De a korlát fogantyút elengedni egyszerűen nem tudtam,
Így aztán kényszer kapaszkodva egészségügyileg futottam!

Futottam lihegve, sínköveken botlottam, bukdácsoltam,
Elmúlt szereteteken erősen izzadva meditáltam!
Elemezgettem és úgy láttam, hogy itt nem változott semmi… gondoltam,
Életemben mindig hátrányom volt, mert én szerettem és nem molyoltam.

Szó szerint, alig van olyan ember, aki tud is szeretni,
Szó szerint, alig van, aki tud, és nem tudja kimutatni…
Szó szerint, kilencvenhat-hét százalék nem is tud szeretni!

(3 soros-zárttükrös)
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek,
És életemben meg körülvettek a hihetetlenül szeretetlenek…
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt,
Lecsapott az életménkű, feljött a vörös köd anyám előtt...
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt.

Családomnak vége lett! Utóbb kiderült, hogy anyám végzetesen beteg volt,
Apámnak, előttem mondta, hogy most menj el, délutánra gyere ruháidért.
Apám meg elkullogott, holott a fél ház a nevén volt,
Én meg csak néztem, hogy ő ezen eljárást ki nem kódolt...

Letaglózott semmi üressége, ami hevesen rám robbant,
Majd a falnak vágott és szeretetre vágyó lelkem ott robbant.
Közben meg szeretném hinni, hogy nem csak szeretet vesztese vagyok,
Egyszer még eljön az idő, hogy kihirdetik, a győztes én vagyok!
A pech bilincse azonban, hosszú évek alatt bizony, rég rám rohadt,
És nincs is senkim, ki nevetve kioldaná a picinyke zárakat…

Vannak kiknek a hátrányuk utóbb még az előnyük is,
De én? Immár a függöny gördülésem előtt, nem csakis!

(Senrjon)
Megmaradt a hátrányom…
Marad hátrányom, ösztönt élem....
Már ösztönöm sincs…

Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás.

...

Betonrengetegben céltalanul, botorkálva... bandukolok,
Pillantásommal beton réseibe bele-bele akadok?
A kezdődő naplemente sugara is megtörik,
Üres gondolataimból talán, minden törlődik?

A nap lassacskán lemegy, és engemet is sötétbe temet,
Hogy ezt elviseljem, kell tanúsítani az önfegyelmet!
Arcomra nem kell? semmi, még fekete maszk sem,
A sötétség beborít? ad igazit nekem?

Az este izgalmakat ígér, csend már tobzódik... sötéten át,
A sötétség sűrűsödik, végleg eltapossa... napfény nyomát.
A sötétedő este, akar... csak csábít a hívó szavával?
Bandukolok, nem látok, tapogatok, éjsötét? húz magával!

Vecsés, 2014. február 24. ? Kustra Ferenc József - Ön életrajzi írás...

...

Fura az élet… és abból csak egy van…

Hetven éve, hajnal négy-huszonháromkor, élet jól elkapta a grabancom!
Egyedül voltam, sorba állított, pedig láthatta, nem rakoncátlankodom…
Nem is vettem észre, amikor erős hajókötél-gúzsba kötött!
Nem tudom ma sem, miért bánt velem így, szerintem nem vagyok lökött.

Fiatalságomról, annyit tudok, volt részem nagy szeretetben,
De bevágott első bomba, vége is lett, főleg szép lelkemben…
Aztán az élet, átment véglegesen genyóba,
Hátulról csak engem ütött… menj már be az ólba…

Életemben napsütés? Ha-ha-ha… az bizony kicsike sem volt,
Valami jóféleség? Bru-ha-ha… elkerült, csak összegányolt?
A létemben a hidegség, maga volt a tompa hegyű egykedvűség,
Jól ki is sugározta magából, hogy ő maga a reménytelenség…

A létem, hideg-szürke félhomályában az előcsapat,
Az állandóan alacsony kószáló, ólmos felhőcsapat…
Fenyegetve csak felém haladtak, mint amorf szellemcsapat.

(3 soros-zárttükrős)
Amikor a sűrű lét-hóesés nem volt léha,
A fényben a félhomály sem látszott sokszor, néha…
Amikor a sűrű lét-hóesés nem volt léha,

Néha, láttam én, az égbolt tiszta folt, felhőzetlenül,
A sok csillag, meg mint, gyémánt ragyogott, kendőzetlenül.
A végtelen, sötét-bársonyos háttérben ezek, mintha
Engemet néztek volna és mintha rám ragyogtak volna…

De bizony észrevettem, hogy nem!
Ezek nem néztek rám… nem engem…
A szomszédnak adták át fényem!

Sok-sok és nagy-nagy semmit kaptam a sorsomtól, most kesereghetek,
Szemeim is bedagadva, azok haragot már régen lövelltek!
Akartam én pozitívat, jót, tettem is bőségben érte, de hasztalan!
Idióta életben, mindig bevágott valami igen haszontalan.

Minek is mondjam tovább, ez már így is elég kimerítő volt,
Ha ember azt mondja, tett a sorsa ellen… akkor bohóckodott!

(3 soros-zárttükrős)
Számadást kell készíteni? Ez rám nem alkalmazható,
Igyekeztem, de mihaszna volt életem, nem szárnyaló...
Számadást kell készíteni? Ez rám nem alkalmazható.

Múltam nincsen, jövőm még kevésbé,
Rosszban volt részem… nagyon-eléggé.
Lesz, ami lesz, a halál már biztosan fényesre feni a kaszáját,
Bár, ha lehet… akkor ne a rossz pengéjét hozza, legjobban rozsdását…

Egy, mi igen nagyon aggaszt, hogy mi lesz a műveimmel?
Az a gyanúm, mind az árokparton végzi… jószerivel…
Az életem, egy förtelem volt, de talán szépeket írtam,
Ha föntről lenézek, vajon leszek én vigasztalhatatlan?

Ma hajnalban fölébredtem, megnéztem mennyi most az idő!
Négy-huszonhárom volt, én meg hetven évet percre betöltő…

Vecsés, 2018. május 21. – Kustra Ferenc József

...

Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

...